Mélyvörös bronzkori rúzst találtak

Mélyvörös bronzkori rúzst tártak fel Iránban – írja az IFLScience. A kozmetikumot egy díszes, klorit ásványból készült fiolában tárolták, amelyet 2001-ben fedeztek fel a délkelet-iráni Dzsiroft régióban. Egy új tanulmányban szénizotópos vizsgálat alá vetik a leletet, az eredmények alapján a tárgy i. e. 1936 és 1687 között készült.

Noha a Közel-Keleten és Egyiptomban korábban is azonosítottak már ókori kozmetikumokat, a mostani lelet különlegessége, hogy mélyvörös pigmenteket tartalmaz, illetve szintén egyedi abból a szempontból, hogy vélhetően ez a legősibb ismert rúzs.

Az anyag kémiai összetételét elemezve rájöttek, túlnyomórészt az intenzív vörös színéről ismert hematitból áll, amelyet manganit és braunit segítségével sötétítettek, az összetétel emellett kiegészül galenittel, anglezittel és más szerves anyagokkal. A kozmetikum növényi rostokat is tartalmaz, valószínűleg illatosítási céllal, írja a 24.hu portál kiemelve, hogy kvarcszemcséket is kimutattak, amelyek azért kerülhettek a rúzsba, hogy egy kis csillogást adjanak a kozmetikumnak.

A kutatók megállapították, hogy az anyag feltűnően hasonlít a ma készülő rúzsok összetételéhez, még a külseje is bonyolult és finom bemetszésekkel díszített, ebből arra következtetnek, hogy már abban a korszakban is jellemző volt, hogy a „márkák” egyedi, könnyen felismerhető csomagolást kapjanak.

Azt, hogy a rúzs kié volt, nem lehet tudni, de a felfedezés így is sokat elárul a korabeli szépítkezésről. „A luxus költséges kifejezőeszköze volt, amely döntő szerepet játszott a társadalmi interakciók alakításában a korai városok hierarchiájában” – mondta Massimo Vidale, a Padovai Egyetem munkatársa és a kutatócsapat tagja.

(Nyitókép forrása: Unsplash)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?