Ötezer éves bort találtak Egyiptomban

Több száz, 5000 éves, lezárt és ép boros edényt fedezett fel Egyiptom déli részén egyiptomi, német és osztrák szakemberekből álló csoport - jelentette be vasárnap a kairói turisztikai és régészeti minisztérium.

A nagy méretű edények jó állapotban vannak, a bennük talált bormaradványok pedig körülbelül 5000 évesek – mondta Mustafa Waziri, a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára közleményében.
A
régészek az edényeket az első dinasztia korabeli Merneith (i. e. 2925) királynőjének sírjában találták meg, aki a történelem első női fáraója lehetett.

Fotók: kairói turisztikai és régészeti minisztérium Facebook oldala
Olyan síremléki berendezési tárgyakat is találtak, amelyek további részletekkel szolgálhatnak a királynő történetéről – mondta Dietrich Rau, a kairói Német Régészeti Intézet igazgatója egy nyilatkozatban.
A sírban végzett ásatási munkálatok során sikerült új információkat feltárni a királynő életéről és uralkodásának időszakáról, a sírban talált egyik táblán található feliratok tanulmányozása pedig azt mutatta, hogy a királynő fontos pozíciót töltött be, hiszen a központi kormányhivatalok élén állt, tette hozzá.


A
csapat vezetője, Christiana Kohler nyilatkozatában jelezte, hogy a vizsgálatok szerint Merneith királynő sírja lehet az egyetlen, az első dinasztia korabeli nő sírja az abüdoszi nekropoliszban.
A sírja mellett található egy 41 sírból álló csoport is, amely udvaroncainak és szolgáinak készült, ami arra utal, hogy ezek a sírok különböző időszakokban épültek - mondta.
Az ókori Egyiptomban a sör volt a népszerű ital, a bort a felső társadalmi rétegek, köztük a fáraók, a papok és a nemesek számára tartották fenn.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?