Lezárult a Virágos Kolozsvár vetélkedő idei kiadása, megvannak a díjazottak is

Hatodik alkalommal hirdette meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet a Virágos Kolozsvár vetélkedőt 2022. július 1. – szeptember 30. közötti időszakban. A mozgalom célja, hogy arra ösztönözze a kolozsvári lakosokat, hogy virágokkal borítsák be otthonaik ablakait, teraszait, udvarait és vegyenek részt szűkebb lakókörnyezetük gondozásában, esztétikus elrendezésében. Most már kiderül az is, kik nyerték meg az idei versenyfelhívást, közölte hétfőn a szervező egyesület.

Az október elején lezajlott zsűrizésen Andi Daiszler, a Daisler Egyesület elnöke, Dan Clinci építész, az Urbannect Egyesület elnöke, Kalló Angéla, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem oktatója, Kolcsár Ildikó, a Karolina virágüzlet tulajdonosa, Macalik Arnold építész és Szabó Lilla, a Kolozsvári Városszépítő Egylet alelnöke választották ki a nyertes pályázatokat.

A zsűri figyelembe vette a növények elhelyezését, a szín- és formavilágot, a pályázat összhangját a környezettel, valamint a pályázó által ültetett növények faji sokféleségét is. A korábban meghirdetett kategóriák díjazását a zsűri a benyújtott pályázatokat értékelve módosította, így nem került sor a legszebb homlokzat és a legszebb ablak kategóriák díjazására. Ebben a két kategóriában kevés pályamunka érkezett, így a kertek és udvarok nagyobb számú díjban részesültek az előzetesen meghirdetetthez képest.

Fotó: szervezők

A korábbi évekhez hasonlóan a zsűri személyesen adja át a díjakat minden díjazottnak. A VI. kiadás nyertesei:

  • Legszebb erkély: Annamaria Kiss – Anna városi kertje;
  • Legszebb Kolozs megyei pályázat: Nagy Baumli Annamária – Évszakok a kertünkben;
  • Legszebb kert: Máthé Alíz Éva – Kis oázis Kolozsvár központjában és Nagy Ilona – Boldogság.

A zsűri két különdíjat osztott ki:

  • A Kolozsvári Városszépítő Egylet különdíja: Bánhegyesi Hajnal –Buba néni udvara és Alina Buliarca –Mindenes kert.

Dicséretben részesült három pályázat:

  • Legszebb erkély dicséret: Cristiana Trandafir – Virágos erkély és Radu Silaghi – Városi menedék;
  • Legszebb Kolozs megyei pályázat dicséret: Péter Enikő – Nyári nyugalom.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?