Egy véletlen folytán került a lemhényi Biró házaspárhoz egy vetési varjú: a szárnya megsérült, megsajnálták és meggyógyították. Miután továbbra sem tud repülni, ott maradt a családnál a nem épp közkedvelt madár, ami azonban különleges: ha úgy tartja a kedve, beszélget is. Most már készülőben van egy könyv is Csurikáról, a beszélő varjúról.

Csurikát mindenki ismeri Lemhényben, vagy legalábbis tud róla: a vetési varjú híresebb, mint egy jövendőmondó asszony, mivel a madár olyan szempontból különleges, hogy pár szót, vagy mondatot – ha épp úgy tartja a kedve – érthetően el tud mondani.

„Az egész öt évvel ezelőtt kezdődött, Csuri kiesett a fészekből és mi megmentettük. Ez még a COVID időszakában volt, a fiókának eltört a szárnya, a lába. Hazahoztuk, majd elvittük a zabolai állatorvoshoz, mert olyan nyílt törése volt, hogy csak egy bőrdarab tartotta a jobb lábát. Az állatorvos nem kertelt, elmondta: az ő tábla búzáját vagy kukoricáját – nem emlékszem pontosan – a vetési varjak tették tönkre, így aztán ő nem gyógyítja meg a Csurit. Aztán csak rávettük, meggyógyult a lába és így maradt nálunk” – mondja Biró Erika szörcsei református lelkész, aki aztán a fiókát felnevelte.

„Etettem, nagyon hozzánk nőtt. Eredetileg a garázsban élt – amíg helyre nem jött –, aztán kiköltözött az udvarra, ahol éjszaka a kutya hátán aludt. Később a házba is bemerészkedett, most meg mindenhol otthon érzi magát” – magyarázta a lelkész, akit az interjú közben feszült figyelemmel néz a varjú, hirtelen mozdulattól pedig idegesen alulírott felé kap a csőrével: az idegenek társaságában „stresszessé” válik. A házba azt követően engedték be, hogy megtámadta egy ragadozó madár a repülni továbbra is képtelen Csurit, megsajnálták, így a veszély esetén menedéket kereshet a konyhában.

Nicsak, ki beszél?

Csuri az első pillanattól szerette a tükröt – magyarázza Biró Erika. „Az volt a mániája, hogy nézte magát a tükörben és gügyögött az ő sajátos nyelvén. Aztán egyszer teljesen érthetően kimondott egy szót, ez volt az első: kutyuka. Most is, ha piszkálom, megfogom a csőrét eléggé gyakran mondja, de idegenek társaságában nem oldódik fel, ideges. Az első alkalom eléggé vicces volt: a férjem, Attila még az ágyban volt, én meg egy másik szobában tettem-vettem, és egyszer kiabál ki: valaki beszél, te voltál? Válaszoltam, hogy én nem, és akkor jöttünk rá: beszél a madár. A kutyukával kezdte, aztán még pár mondatot, de itt meg is állt, többet nem hajlandó mondani. Szokta mondani, hogy „Csurika, gyere ide”, „Gyere adjak puszit”, ezeket meg variálja. Tehát semmiféle tudatosság nincs, mindössze utánoz, akárcsak a papagáj” – meséli Csurika nevelője.

Könyvet ihletett

Csurikával az évek során annyi érdekes és vicces történet összegyűlt, hogy egy kis kötetre való sztori már a Tortoma Kiadónál van tördelésre adva. „Annyi jópofa történet gyűlt össze, hogy meg kellett írjam, ezeket egyaránt olvashatják majd gyerekek és felnőttek is, egy kicsit Gerald Durrell-es a stílusa (brit zoológus volt, a Családom és egyéb állatfajták sikerkönyv és más, állatokról szóló kiadványok szerzője – szerk. megj.), én is megtörtént eseményeket próbáltam vicces formában leírni” – magyarázza Biró Erika, akinek a vetési varjak iránt is felkeltette az érdeklődését a beszélő madár és utánanézett a dolgoknak.

„Persze én is meglepődtem, elkezdtem kutatni. Kiderült, hogy a hollók esetében előfordul, hogy egy-két szót megtanulnak, de ez nem jellemző a vetési varjakra. Videón láttam, hogy egy-egy vetési varjú utánoz hangokat, főleg mechanikusokat, de úgy tűnik, hogy nagyon emberközelben kell legyen, hogy ez megtörténjen” – magyarázza. A könyv címe egyébként CSURI, A BESZÉLŐ VARJÚ – ÉS KIS TÁRSAINAK – KALANDJAI (valós történet alapján) rövid történetek gyerekeknek (és nem csak).

Hozzáteszi: a könyv megjelenése talán finomít a varjak megítélésén, hiszen a madarak lassan közutálatnak örvendenek. „Természetesen tisztában vagyunk, hogy mostanában mennyire ellenszenvesek ezek a madarak, de én úgy ítélem: hogy ide fajult a dolog, abban nagymértékben benne van az embernek is a keze. A varjú nem támad meg senkit, a fiókáit azonban védelmezi. Remélem, hogy a kis könyvben szereplő történeteknek lesz valami feloldó hatása” – reméli Biró Erika.

Mindenki ismeri, táborozni is „jár”, odavan az ecetért

Csurika az elmúlt öt év alatt nagy ismertségre tett szert. „Mindenki ismeri, táborokba is elvisszük, ahol a gyerekek nagy kedvence. Érdemes kiemelnem, hogy érzelmek kifejezésére is képes. Van, amikor haragszik, máskor szeret, alkalmanként meg van sértődve. Ha a reggeli simogatást nem kapja meg, akkor egy napig nem is „áll szóba” velem. Szereti a cukros kávét, belekortyol akár a pálinkába is, imádja a kólát. Érdekes, hogy nagyon odavan, szó szerint meg van bolondulva az ecetért. Megfigyeltük: azt „egészségügyi” kezelésre használja, az ecetes csőrével bedörzsöli magát, feltételezzük, hogy az fertőtleníti. Bekeni a tollazatát, különösen a szárnyai alatti és a farokrészt, lehet, hogy így óvja magát a paraziták ellen” – osztja meg a különlegességeket a tiszteletes asszony.

Csurika ugyanakkor nagy tróger is, ez egyébként jellemző a jól beszélő, Közép- és Nyugat-Afrikában fellelhető szürke jákópapagájra is, amelyek szépek ugyan, sokat is beszélnek, de nagy felfordulást tudnak kíváncsiságuk miatt okozni. Igaz, az afrikai szürkepapagáj több száz szót is képes megtanulni.  „Ha véletlenül hozzáfér a pénztárcához, akkor a cipzárt elhúzva kiszedi a bankkártyát, pénzt, vagy amit benne talál, nagyon kíváncsi” – magyarázza Erika.

Ami a többi háziállatot illeti: jóban van velük, de ő a főnök. „Van kutyánk és macskánk is, mindkettővel jól kijön, de ő a főnök. Csípéssel jár, ha nem vigyáznak, de ennél komolyabban nem bántják, sokat „taxizik” például a kutya hátán is” – mondja nevetve.

A varjúállomány közben szaporodott: a portára került egy másik sérült madár is, viszont az nagyon vad, az udvaron éli az életét, korántsem olyan barátságos, mint Csurika.