Haydee Hernandez-Yanez természetvédelmi ökológus és a chicagói Lincoln Park Állatkert Alexander Alkalmazott Populációs Biológiai Központjának két kollégája által készített új tanulmány az eltűnés veszélyének kitett növények, madarak vagy emlősök közös jellemzőit azonosította – néhány váratlan eredménnyel. Az élettörténeti jellemzők és a demográfiai arányok bizonyos kombinációi hajlamosabbá tehetik a populációkat a kihalásra, mint másokat – magyarázta Hernandez-Yanez, a Woodwell Klímakutató Központ munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak, írja az origo.hu portál.

Egészen a közelmúltig kevés tanulmány tesztelte világméretű valós adatok felhasználásával, hogy mi teszi az egyik fajt sebezhetőbbé a másikkal szemben a különböző taxonómiai csoportokban. Szakemberek szerint a túlélés, a növekedés és a szaporodás mintái és időzítése egyaránt befolyásolhatja, hogy a növény- és állatpopulációk képesek-e ellenállni az ember által előidézett környezeti változásoknak, vagy alkalmazkodnak azokhoz.

A PLOS One tudományos szaklapban publikált, új tanulmányban Hernandez-Yanez és csapata összesen 159 lágyszárú növény, fa, emlős és madárfaj növekedési ütemére, élettartamára és szaporodására vonatkozó adatokat gyűjtött össze. Összevetették a fajok jelenlegi veszélyeztetettségi státuszát az IUCN Vörös Listáján.

A viszonylag kis fajmintánk ellenére azt találtuk, hogy bizonyos demográfiai mintákkal rendelkező fajokat jobban fenyegeti a kihalás veszélye, mint másokat– írták a kutatók. – A taxonómiai csoportok között a fontos előrejelzők különböztek.

A hosszabb generációs emlősöket fenyegeti például a leginkább a kihalás veszélye: talán azért, mert minél tovább tart a fajok fejlődése és szaporodása, annál nehezebben tudnak alkalmazkodni a gyors környezeti változásokhoz.

Mindeközben a gyakran szaporodó és gyorsan növekvő madarak is jobban ki vannak téve a kihalás veszélyének a tanulmány szerint, ami némileg váratlanul érte a kutatókat, akik azt gondolták, hogy a sok utód születése megnöveli egy faj túlélési esélyeit. A szakemberek úgy látják, hogy ha a növények közötti  fajhasonlóságról van szó, a lágyszárú évelők – az a típus, amely a tél előtt elpusztul, és tavasszal, nyáron virágzik – nagyobb valószínűséggel pusztulnak el, ha korán érnek, de fiatal palántaként magas túlélési arányuk van. A veszélyeztetett fás szárú fák esetében azonban nem figyeltek meg egyértelmű mintákat.

Végsősoron a termesztés céljából végzett erdőirtás és az urbanizáció nem tesz különbséget a fafajok között– mutatott rá Hernandez-Yanez a tanulmányban. Az eredményeik kiegészítik egy másik, a kihalás kockázatát előrejelző közelmúltbeli tanulmány eredményeit, amely szerint a tápláléklánc csúcsán álló, ritka populációkkal rendelkező vagy kis földrajzi kiterjedésű fajok a legsebezhetőbbek.

Mindez azt is jelenti, hogy bármennyire is próbálkoznak a tudósok, valószínűleg alábecsülik a biológiai sokféleség csökkenésének és a kihalás kockázatának valódi mértékét.