Egyre nagyobb a kihalás szélére sodort állatok száma

A klímaváltozás, a vadászat, a felelőtlenség mind olyan tényezők, amelyeknek kulcsfontosságú közös eleme az ember. Az emberi tevékenység hatására felgyorsuló fejlődés legnagyobb hátulütője pedig nem más, mint a természet pusztulása. A napokban számolt be a quibit.hu egy újabb ország állatfaj-veszteségéről, ugyanis Malajziában kipusztult az utolsó hím szumátriai orrszarvú is.

Az emberiség az emlősök, madarak, hüllők és halak populációjának több mint 60 százalékát kipusztította 1970 óta, és a világ tudósai szerint ez a már civilizációnk létét fenyegeti. A világméretű mészárlással kapcsolatos kutatást, amelyről az index.hu is beszámol, az állatvédő WWF állította össze 59 tudós közreműködésével: ez akkora pusztítást jelent, mintha egyszer csak eltűnne Észak-Amerika, Dél-Amerika, Afrika, Európa, Kína és Óceánia teljes lakossága - mondta Mike Barrett, a WWF vezetője.

Óriási veszteség egy súlyosan veszélyeztetett faj számára a hímek pusztulása, mert a szaporodás a továbbiakban nem fenntartható. Malajziában egy nőstény példány maradt életben, és ezt az utolsót is fogságban tartják, hím hiányában azonban nem sikerülhet a pároztatása, így funkcionálisan kihaltnak mondható a szumátriai orrszarvú is. Utolsó országként pedig Indonézia esélyes arra, hogy a területén fellelhető, csekély számú orrszarvúk elkezdjék a szaporodást. 

Szakértők szerint azért különösen nehéz az állatfajok védelme, mert a vadon élő egyedekre nincs ráhatásuk, a fogságban élő nőstényeknél viszont egy idő után különböző cisztás, daganatos megbetegedések alakulnak ki, amennyiben sokáig nem párosodnak.

Akkor tekinthető funkcionálisan kihaltnak egy állatfaj, ha már csak maroknyi egyede létezik, amelyek már nem képesek szaporodni, növekedni, mert rossz az egészségi állapotuk, túl idősek, túl nagy területen, túlságosan ritkán helyezkednek el. Ez azt is eredményezi, hogy már nem játszanak fontos szerepet az ökoszisztémában, a faj egyedszámainak csökkenése pedig meghaladja a szaporodásukat, ami miatt a populáció életképtelenné válik, számol be a sokszinuvidek.24.hu.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem csupán pár egyedről van szó, amikor állatfajok kihalásáról vagy funkcionális kipusztultságáról beszélünk. A lista rendkívül hosszú, az emberi tevékenykedés végett pedig egyre inkább gyarapodik: ma már a koala, az északi széles szájú orrszarvú, a dél-kínai tigris, az amuri leopárd, a kaliforniai barnadelfin is a kihalás szélén jár a szumátriai orrszarvú mellett.

Az állatvédők állítása szerint a vadon élő koalák száma annyira lecsökkent, hogy ez az állat is funkcionálisan kihaltnak tekinthető. A sokszinuvidek.24.hu említést tesz arról, hogy még él 80 ezer koala Ausztráliában, de korábban ez a szám jóval magasabb volt. A vadonban azonban annyira kevésnek számít, hogy szakértők megállapították, a koalák már nem képesek újabb generáció létrehozására. Az autók és a kutyák is pusztítják őket, arról nem is beszélve, hogy az 1800-as évek végétől az 1900-as évek közepéig 8 millió egyedet öltek meg a selymes bundájáért, amit aztán Londonba szállítottak.

Mindemellett az északi szélesszájú orrszarvú 2018-tól tekinthető kihaltnak, annak ellenére, hogy közel 60 évvel ezelőtt még kétezer példányra becsülték a populációjukat.

A dél-kínai tigris is abban a helyzetben van, hogy csupán 80 példánya él már a Földön, és mind fogságban.

Az amuri leopárd a világ egyik legritkább macskaféléje, de belőle is már kevesebb, mint 80 példány található a vadonban. A fő veszélyforrásokat az emberi beavatkozás jelenti: az illegális kereskedelem és az erdőirtás. Mégis van remény a faj fennmaradására, mert egyéb társaival ellentétben, ő nem fogságban él.

A kaliforniai barnadelfinből körülbelül 15 példány maradt fenn, kipusztulásuk pedig nem is közvetlen emberi elhatározásból eredeztethető, ugyanis a halászok számára csak járulékos fogásnak számítanak, számolt be a digitalisan.hu.

Több milliárd év kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a Föld élőlényekben gazdag ökoszisztémája, amit az emberi populáció pár évezreden át tartó folyamatos növekedése egyre nagyobb mértékben eltöröl. Azzal, hogy egyre több erőforrást veszünk el az állatoktól, azt a rendszert döntjük romba, amely a létünkhoz szükséges feltételek, például a tiszta levegő és víz megteremtéséhez szükséges.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?