Hatóanyagok, praktikák, illatok – a Székelyföldi Gyógynövénynapon jártunk
Hatodik alkalommal tartották meg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonában a Székelyföldi Gyógynövénynapok elnevezésű rendezvényt. Az eseményen bemutatkozási lehetőséget kaptak a régióban tevékenykedő gyógynövényes családi gazdaságok, valamint számos más hagyománytisztelő módon készült termék is. A szervezők a közösségépítés mellett a gyógynövényekkel foglalkozó gazdaságok marketingjének javítását tűzték ki fő célul az idei alkalommal. GALÉRIA (Fotók: Gábos Albin)
Gyógynövények, alternatív gyógymódok, közösségépítés és marketing, egymással látszólag szorosan nem összefüggő dolgok, ám a felsoroltak harmonikus találkozását élhették át szombaton Csíksomlyón, a VI. Székelyföldi Gyógynövénynap látogatói. Az előadásokkal, kiállítással, vásárral és kertlátogatással gazdagított program a nagy meleg ellenére sokakat csábított a Szent István-otthon területén található Mária-kertbe.
A közösségteremtés állt a rendezvény megszületése mögött, emelte ki érdeklődésünkre Balázs Zsóka, a csíksomlyói otthon vezetője. Emellett az is szempont volt, hogy a székelyföldi gyógynövénytermesztők bemutatkozási és értékesítési lehetőséghez jussanak. Az otthonvezető kiemelte: a gyógynövények ismerete az otthon lakóinak is fontos, hasznos és akár jövedelmező tudást ad a kezükbe. „A legfontosabb, hogy együtt legyünk! Főleg tavaly éreztem ennek a hiányát, amikor online módon szerveztük meg az eseményt és nem volt az igazi. Az igazi az, amikor találkozunk, beszélgetünk, látjuk a portékákat, hogy mennyit fejlődik egy-egy termelő” – hangsúlyozta Balázs Zsóka. Mint fogalmazott: a gyógynövénynap sokakat érdekel, sokan kíváncsiak a növényekre, amelyeknek már az illatuk is csábító.
„Sokak emlékében él a nagyszülők megszárított orbáncfüve, vagy szurokfüve, az abból főzött tea íze, és éppen ezért jönnek el hozzánk szívesen” – fűzte hozzá az otthon vezetője, aki maga is magas szinten foglalkozik gyógynövények termesztésével.
A nap programjában kiemelt helyet kapott a gyógynövénykertészetek bemutatkozása, hiszen a legtöbb alig ismert a nagyközönség előtt. Míg például Csíksomlyóra sokan ellátogatnak, a gyermekotthon udvarára sokan betérnek, de hogy Csekefalván, Homoródalmáson, Galambfalván, Lókodon is micsoda kertek vannak, azt kevesebben tudják – mutatott rá Balázs Zsóka. A nap főelőadója pedig Dr. Csomai Zita orvos-természetgyógyász, életmódtanácsadó terapeuta volt, aki a gyógynövények daganatos betegségek megelőzésében betöltött szerepéről és kiegészítő kezelésként való alkalmazásáról tartott előadást.
Erősíteni az életszeretők közösségét
A gyógynövénynapok egyik kezdeményezőjétől, a bukovinai székely gyökerekkel rendelkező Kelemen Gabrielltől megtudtuk: egyik erdélyi utazása során lelt a gyermekotthonra, ismerte meg annak vezetőjét és figyelt fel az otthon kertjében rejlő lehetőségekre. A nevezett területen volt hajdan Kájoni Jánosnak, a híres polihisztor szerzetesnek a gyógynövényes kertje.
„Ő közel 280 féle gyógynövény hatását és felhasználási módját írta le a Kájoni Herbárium könyvében, imával és gyógynövényekkel gyógyított” – mesélte Gabriell. Mint hozzáfűzte: a hangsúly akkor a múlt időn volt és a Balázs Zsókával, valamint Böjte Csaba testvérrel közös gondolkodás vezetett végül a Mária-kert megalapításához. A kertben jelenleg 25-30 féle gyógynövény található, amelyeket helyben fel is dolgoznak és teák, teakeverékek formájában hasznosítanak – mondta el a médiadesignerként dolgozó ötletgazda. A gyógynövénynapokról úgy fogalmazott: az nem csak egy fesztivál, hanem a célja a közösségépítés, az „életszeretők közösségét” szeretnék erősíteni.
Nyeregbe fel!
A gyógynövénynapok látogatóit köszöntötte Böjte Csaba, ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is, aki rendtársával, Főcze Bonaventura atyával egy nagyszabású eseményt is bejelentett. Augusztus elsején a csíksomlyói Kis- és Nagy Somlyó-hegyek közötti nyeregbe várják a Ferences rendiek kerékpártúrájának résztvevőit, valamint minden hozzájuk csatlakozót. A zarándoklathoz több helyszínen is lehet csatlakozni, ugyanakkor számítanak a máshonnan indulókra is és Erdély, Székelyföld több térségéből várnak résztvevőket.
Érkezni lehet kerékpárral, motoron, lóháton, de természetesen gyalogosan is. A „Nyeregbe fel!” nevet viselő zarándoklat a ferences rend alapításának lesz hagyományteremtő búcsúünnepe. Az előzetes programterv szerint az esemény napján 11.30-kor fogják fogadni a zarándokokat a kegytemplom előtti téren, majd a Csíkszentsimoni Fúvószenekar kíséretében vonulnak fel a nyeregbe. A Hármashalom-oltárnál szentmise, majd a ROLE Zenekar és Antal Tibor énekes alkalomhoz illő koncertje teszi teljessé a napot. A zarándoklat fővédnökségét Miklós Edit, visszavonult alpesi síző vállalta el.