Osztályközösséget és libasereget nevelget – libapásztor tanítónővel beszélgettünk Márton-napon
„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás. De miként él egy „libapásztor”, aki egész éven át ludat nevelget, hogy Márton-napra libahúst teremtsen kliensei asztalára? Pap Márta nagyzeréndi tanítónővel beszélgettünk, aki osztályközössége istápolása mellett népes baromfiudvart gondoz. Megtudtuk, a tojásból sarjadó élet, a kisliba első napjai, a gondoskodás és elmúlás szerves részét képezi a libatartásnak, az utómunkálatok pedig kifejezetten erőt próbálók, nehéz ugyanis megkopasztani a szárnyast, a kedvencek levágása pedig külön lélekjelenlétet igényel, halasztgatják is a legkedveltebbeket.
Udvarukon többszáz tollas nevekedik, van olyan év, hogy 600 tyúk, kacsa és liba éldegél körülöttük vegyesen. Jelenleg 21 libát gondoz, de 42 szárnyassal indította az évet – tudtuk meg az Arad megyei Pap Márta tanítónőtől telefonbeszélgetésünk folyamán. Háziludakat 2013 óta tart, meghatározott célja volt annak, hogy baromfiudvarára engedte őket: mivel elszaporodott kertjükben a tarack, a kúszó gyomnövényektől természetes úton szerettek volna megszabadulni, ezért a ludak módszereire hagyatkoztak, és nem kellett csalódniuk. A libák az elvárásaiknak megfelelően egy év alatt tisztították meg a termőföldet.
A most újraolvasásra ajánlott interjúnk 2021. november 11-én jelent meg.
A libahús és libazsír egyébként is a család kedvencei közé tartozott, így nem okozott nehézséget a tyúkok és kacsák mellé ludakat engedni. Főként azért sem, mert nem igényelnek olyan mértékű törődést és figyelmet, mint más háziszárnyasok, igénytelenebb állatok. Csupán a keltetési időszak, és a világra jöttüket követő első néhány hét munkásabb, a továbbiakban már kis energiabefektetéssel is gondozhatók.
Mivel elmúlt évei a libatartás köré is szerveződtek, megtapasztalta, hogy tápmentesen, bio módon is hízlalhatók a szárnyasok, elegendő némi gabona és zöldnövény, és máris zsírosra gyarapodnak a portán. „Eleinte táppal indítottunk (ez az első generáció első két hete volt), de csakhamar megbizonyosodtunk róla, hogy felesleges tápozni. Takarmánnyal és gabonafélékkel is kivaló a végeredmény” – részletezte, kiemelve, hogy a szárnyasok kedvence a fű, a gaz, attól válnak gömbölydeddé ősz végére. Mindezt nemcsak saját tapasztalata mondatja vele, szakértők álláspontját is átböngészte, onnan tudja, hogy a helyes libatáplálék 80 százaléka zöldeledel, 20 százaléka pedig gabonaféle.
Mikor kezdő „libapásztorként” 15 szárnyassal indított, az volt az álma, hogy valamikor évi 50 darab ludat fog nevelni, arra azonban nem gondolt, hogy konyhájában, majd baromfiudvarában indítja útnak a kislibákat. Véletlenül kezdett „szaporításba”, egy évvel ezelőtt, velük maradt egy tojó és egy gúnár, a tojó pedig januártól májusig lelkiismeretesen termelte a tojásokat, minden második nap megajándékozta gazdasszonyát, aki ezeket összegyűjtötte, majd hirtelen ötlettől vezérelve keltetőbe helyezte mindet. „A kíváncsiságom vezetett, elképesztő volt végigkövetni, miként fakad élet egy egyszerű tojásból: lenyűgözött a piros pötty, ami a mesterséges fény alatt hétről hétre élőlénnyé növekszik, előbb embrióvá, majd kislibává fejlődik”. Február közepére a hét tojásból két liba kelt ki, mindketten megmaradtak. „A két kislibát a konyha melegében babusgattam”, közben csak gyűltek a tojások, így belevágtam a komolyabb szaporításba. Az idei libasereg egy része már a konyhámban nevelkedett” – részletezte alanyunk.
Kispipék és libahús – a gazdálkodás élet és halál
A libákat szeptember és december közötti időszakban vágják, főként Márton-napja környékén, mert erre a napra érik el vágósúlyukat az állatok. Ebben az időszakban csak úgy kapkodják a húsukat, nem meglepő, hiszen a népi hiedelem szerint, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Egyes források szerint azért esett erre a napra a hízott libák levágása, mert a karácsony előtti szigorú böjthöz közeledve, még egyszer igyekeztek jóllakni az emberek. Ez olyan szempontból is hiteles, hogy ekkor volt a szolgák és béresek elszámolási napja, amikor igen gyakori volt a járandóságok egy részének lúdban történő elszámolása.
Kapcsolódó
Mint megtudtuk, a baromfiudvar működtetésében három lánygyermeke is segédkezik: mivel az évek folyamán teljes vásárlói körük alakult, klienseik asztalára minden ősz végén libahúst biztosítanak. Az állatokat ugyanis főként húsuk miatt tartják, a tojásuk nem annyira ízletes, mint a tyúktojás. Amint zsírosra híznak a tollasok, vérüket veszik, majd megtépik, feldolgozzák, és konyhakészen adják el mindet. Pap Márta úgy véli, a libatartás legnehezebb része akkor kezdődik, amikor az állatok elérik vágósúlyukat. Az élet kiontása eleve gyomorfeszítő érzés, hát még akkor, amikor naponta több szárnyast kell konyhakészen továbbadniuk. „A kedvenceket mindig utoljára hagyjuk, őket nehezebb szívvel vágjuk le” – szabadkozott.
Arról is beszámolt, hogy nagylánya az értékesítésben segít, ő szállítja a húst a vásárlókhoz, a két kisebb lánya pedig a levágott libákat ellenőrzi: a rajtuk maradt tollakat és pihéket szemöldökcsipesszel csipegetik le a megforrázott bőrről. Tapasztalatai azt mutatják, a tyúkokhoz képest sokkal nehezebb a libák megkopasztása, illetve időigényesebb is, hiszen életük folyamán háromszor kell megtépni őket, ha a végső kopasztásnál nem akar szenvedni a gazdasszony. Nehezen válnak meg tollazatuktól az élettelen libák, hát még az élők, amelyek háromszori tollfosztása hercehurca, küzdelem. Szárnyaikat és lábaikat lefogva, hangoskodások közepette szabadítják meg tollaiktól őket. Ekkor a „fosztóknak” szemfülesnek kell lenniük, mert a még élő libák akkorákat csípnek, hogy hetekig kék-zöld foltot, fájdalmat okoznak.
Ahogy folyamatosan híznak, egyre több toll és pihe keletkezik a testükön, amit drágán vásárolnak fel a különféle vállalatok. Főként paplant és párnát készítenek belőlük, vagy puskaport a hadiparban. A libatollból készült paplan és párna egyébként messzemenően jobb, mint a kacsatollas, mert mentes a jellegzetes „szárnyasszagtól”.
CSAK SAJÁT
.jpg)
