Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Európa-szerte a sétafoci, ami egy speciális szabályok szerint, speciális pályán játszott labdarúgó-sportág, melynek nemzetközi vérkeringésébe, Európa vezető klubjai mellett, Magyarországról a Ferencváros is bekapcsolódott.

Általában szokás a labdarúgást nézőknek számon kérni a játékosokon a futómennyiséget, ám mi történik akkor, ha egy focipályán nemhogy elvárt, hanem egyenesen szabályellenes a szaladás? A válasz a sétafociban rejlik, ami tulajdonképpen egy speciális futball irányzat és kifejezetten az idősebb generációkat szólítja meg, ösztönzi aktivitásra. 

A sétafoci ötlete és szabályrendszere a hagyományos futball őshazájában, Angliában született meg, John Croot, a Chesterfield FC játékosa dolgozta ki a szabályokat. A szigetországban manapság már több száz klubban játsszák. Alapvető célja, hogy az 50 év fölöttieket is testmozgásra ösztönözze, ugyanakkor közösséghez való tartozás élményét nyújtsa számukra. Szervezetük a Walking Football Association nem csupán Angliában, hanem Európa más országaiban is szakmai segítséget nyújt a kluboknak, ugyanakkor az Európai Unió is támogatja a sétafocit.

Futásért szabadrúgás

A sportág legfontosabb szabálya, hogy nincs futás a pályán, azaz a játékosok nem végezhetnek olyan futómozgást, amely során egyik lábuk sincs a földön. Ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy egy játékos futott, a büntetés közvetett szabadrúgás az ellenfél javára a szabálytalanság helyéről. A többszörös szabálysértőket pedig ki lehet állítani, ám a fő szempont mindig a szabályok következetes betartása, nem pedig a büntetés.

Fontos az is, hogy szintén nem megengedett a becsúszás, a labdát pedig egy méter magasság alatt kell tartani. A mérkőzéseket 20x40 méteres pályán játsszák, 3x1 m-es kapura. Létezik egy 1x5 méteres gólzóna, ahova nem lehet belépni senkinek, támadó- és védőjátékosnak sem. Gólt csak ez ellenfél térfeléről lehet elérni. Oldalról és a szögletnél is be kell rúgni a labdát a sarokból, három méterre állhat a védekező játékos. Ami még nagyon fontos, hogy nem megengedett a testi kontaktus.

Magyarországon az FTC az úttörő

Magyarországon a sportág úttörője a Ferencvárosi Torna Club. A zöld-fehér sétafocisok a közelmúltban Németországban jártak nemzetközi megmérettetésen. A Maszol megkeresésére Máté Bálint, az FTC nemzetközi osztályvezetője nyilatkozott a klub sétafoci-programjáról.

– Hogyan, miként indult a sétafoci-program a Ferencvárosnál?

– Egy nemzetközi konferencián figyeltünk fel a sportágra pár éve. A Ferencváros elmúlt évtizedének építkezése során nemcsak a magyar mezőny teteje volt a cél, hanem a nemzetközi topcsapatok sztenderdjei. A nyugat-európai sportmodellben sport- és az üzleti mellett van egy a harmadik pillér is, a közösség, aminek terén van a leginkább lemaradva a magyar sport és a posztszocialista térség. A társadalmi felelősségvállalástól kezdve az iskolaprogramokon át ennek számos pontja van. A fő, hogy minden korosztályhoz szólni tudjunk. A sétafoci projektünket végül 2020 nyarán 14 fővel indítottuk be a Levszki Szófiával és Lazióval az Európai Multisportklubok Szövetségén belüli együttműködésben, a 65 éven felülieknek a FAITH (Football for Active ageing, Inclusion and Together Healthy) projekt keretén belül az Európai Unió Erasmus+ programjának finanszírozásában.

Ez a koronavírus okozta korlátozásoknak köszönhetően különös aktualitást is kapott, hiszen pont ez a korosztály volt a leginkább elszenvedője a lezárásoknak. Ők voltak a legveszélyeztetettebbek, de nem csak a vírus jelentett rájuk veszélyt, nagy gond sajnos az idősek körében az elmagányosodás is. Szerencsére nagyon jó, összetartó társaságot sikerült összehozni. Mind a mentális, mind az fizikai egészséget tekintve sokat segít a program. Ha az ember egész életében barátságban van a labdával, de aztán fizikailag nem képes olyan szinten játszani, hogy az megfelelő örömforrás legyen, akkor félreteszi a labdát, és sajnos sok esetben ezzel együtt a testmozgást is.

Volt olyan, aki évek óta kerülte a labdát, de itt talált egy olyan játékformát és társaságot, ami ismét boldogsággal töltötte el, nem beszélve a játékkal szerzett önbizalomról. Nemrég a Puskás Arénánál volt egy együttműködésünk a Magyar Szabadidősport Szövetséggel is, ahol kimondottan hiánypótlónak titulálták a sportágat, mivel az 50 év feletti férfiak, azon belül is a nyugdíjasok azok, akiket legnehezebb mozgásra bírni, és különösen kitettek az inaktivitás okozta egészségügyi problémáknak.

– Hány tagot számlál az FTC-nél ez a tevékenység?

– Sajnos a programban több szünetet is kénytelen voltunk tartani, és minden újrakezdésre jutott egy sajnálatos módon eltávozó csapattag, ami ebben a korosztályban sajnos bármikor megeshet, de erős közösségként tudták támogatták egymást. 2022 tavaszától a több közösségi programunknak – pl. két iskolai vagy a Florence Programnak is – finanszírozást biztosító EFDN (European Football for Development Network) égisze alatt folytatódik a program 50-es alsó korhatárral. Itt előbb megkétszereztük, majd augusztustól megnégyszereztük a létszámot, és már közel 60 főt foglalkoztatunk, köztük nyolc hölgyet. A projektünk célja pedig a 100-as álomhatár elérése 2023 végére.

– Más városokban is akadtak követői a Ferencvárosnak?

– Szerencsére a népligeti kapuinkon kívül is terjed a sportág, az idén év elején Debrecenben alakult egy csapat, akiket igyekszünk segíteni azáltal, hogy rendszeresen vendégül látjuk őket tornáinkon, rendszerint a Loki elleni meccsek napján, hogy legyen velük közös harmadik félidőnk is. Egyik tatabányai csapattagunk is egy saját csapat felállításán dolgozik, ők a legutóbbi tornánkon debütáltak. Szerencsére a debreceniek is igen aktívak sportágterjesztés terén, a segítségükkel Hortobágyon alakult az elmúlt hetekben egy csapat, ami már csak azért is óriási dolog, mert az elöregedő vidéki kisfalvak sportpályái számára pont a sétafoci lehet a mentőöv. Bízunk benne, hogy sok ilyen lesz még, ha valaki hozzánk bekopog, mi igyekszünk utat mutatni, segíteni.

– Milyen keretet ad a klub ennek a tevékenységnek (pályahasználat? szerelés? Szakember...)?

– Az európai uniós támogatásoknak köszönhetően a csapattagoknak térítésmentesen tudjuk biztosítani a pályát, az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, az edzések idejére az egészségügyi felügyeletet, az eszközöket, kapnak két csapatpólót, illetve az utánpótlásunk két kiváló edzője tart nekik edzéseket heti 1-1 alkalommal. Alkalmanként, ha szükség van rá, akkor pedig Keller József kisegíti a csapatot egyéb felszereléssel az öregfiúk csapat cuccaiból.

A legnagyobb, amit adhatunk a projekttel azonban nem az eddig felsorolt anyagiak, illetve egészségügyi hozadékok, hanem a tény, hogy akár 70 évesen is valóra válthatunk egy gyerekkori, évtizedek óta eltemetett álmot, szurkolóink végre magukra húzhatják a Fradi-címerest mez, imádott klubjukat pedig a nemzetközi mezőnyben is képviselhetik. Erről pedig akár egy szakosztályról, beszámolunk a fradi.hu hasábjain, illetve a Fradi Közösség közösségi oldalain is. A csapat egyik korelnöke, a jelenleg 76 éves Balla Gergely egyszer egy köszönőlevélben úgy fogalmazott, hogy ez a lehetőség teszi életük alkonyát napfényessé. Számunkra ez a legfontosabb!

– A nemzetközi vérkeringésbe hogy sikerült bekerülni?

– Mivel nemzetközi együttműködésben csináljuk a projektet, ez is része a programnak. Eddig három nemzetközi tornán vettünk részt. Az elsőn, 2021 őszén, egy háromcsapatos szófiai tornán a Levszkivel és a Lazióval játszottunk. Noha az eseményen mindössze egy becsületgólnak örülhettünk, nem volt szégyenkezni valónk, mert míg a Levszki pocakos spílerekkel és több volt profi játékossal állt fel – egy még azzal is eldicsekedett, hogy 97-ben felkészülési meccsen három gólt gurított nekünk–, a Laziónál pedig fitt és aktív amatőrökkel, addig mi javarészt reaktivált szurkolókkal indultunk útnak.

Az EFDN-nél a European Walking Football League-ben versengünk, amelynek két év alatt négy európai állomása van. Az itt résztvevő neves német, angol, skót, holland és norvég klubok hozzánk hasonló felfogásban toborozzák a csapattagokat, így nem kell nekünk sem az 50-es labdazsonglőröket nevezni, hanem tudjuk a keretet színesíteni hölgyekkel, vegyes korosztállyal, pályán kívüli egyéniségekkel és kevésbé ügyes, de szorgalmas, küzdő karakterekkel.

A hollandiai Breda volt az első European Walking Football League-torna helyszíne, ott a 16 csapat közül hetedikként végeztünk, ami önmagában is szép eredmény számunkra, de ezt még sikerült megfejelni egy harmadik félidei győzelemmel is, csapatunk ugyanis megnyerte a pub quizt és abszolút hangulatfelelőse volt a torna utáni estének. Kimondottan jó benyomást keltettek másokban, a második tornán, Leverkusenben többen is kedvesen üdvözölték a csapatunkat. Az Atletic Club de Bilbao csapatával pedig már mondhatni igazi futballbarátság is köttetett, noha az angol vagy német nyelv terén nekik is épp annyira voltak hiányosságaik, mint a mieinknek. Így csak a sokadik közös dal és hosszas, tört, baráti csevej után került elő a sztori – természetesen már tolmács segítségével, hogy rendesen értsék –, hogy a 80-as években egy igencsak népszerű dalba foglaltuk az egyik UEFA Kupa-meccsüket az Újpesti Dózsa ellen.

– Milyen volt a legutóbbi, németországi esemény?

– A német járványügyi korlátozások okán kisebb létszámban, és gyengébb játékerőt képviselő csapattal indultunk neki a tornának, igyekeztünk olyanokat is utaztani, akiknek korábban nem tudtunk adni erre lehetőséget. Ehhez képest kimondottan jól sikerült a torna, buzgott a Fradi-szív, a 18 csapatos mezőnyben, hét meccset játszva az 5. helyen végeztünk, megelőzve pl. a bredai torna ezüstérmesét, a Benficát, az újonc Borussia Dortmundot vagy az Európa Liga-győzelem kapcsán manapság ismét jónevű ellenfélnek számító Eintracht Frankfurtot.

Mivel itt a Bayer Leverkusen volt a vendéglátó, a vacsorák is külön élményszámba mentek a BayArena VIP-részlegén, ráadásul körbekalauzolták a csapatot a stadionban is – ahol nem olyan rég a profi csapatunk is játszott –, illetve Leverkusenben és Kölnben is tettek egy városi sétát, ami ugyancsak szép, kellemes hely. Pub quizben sajnos nem jött össze a címvédés, csak a harmadik hely, de így is maradandó élmény volt nekik az egész torna, és az itthon maradó társak is nagyon büszkék voltak az eredményekre, hála Istennek sajátjuknak érzik. És mint korábban mondtam, a mentális és fizikai egészség mellett számunkra ez a legfontosabb.