„A 21. század emberének is szüksége van rituálékra. Ezek tartják »rendben« az életünket, hiszen életünk szokások összességéből áll össze” – kezdi beszélgetésünket Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, akit a farsang jelenkori szerepéről, funkciójáról kérdeztünk. S hogy milyen volt régen a farsang? Cserey-Both Zsuzsa kézművest, néprajzkutatót faggattuk erről, hogy megérthessük: milyen mögöttes jelentése van a farsangi dínomdánomnak és téltemetésnek a régi és a mai ember életében.

A farsangi, vagyis a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakra (idén január 6. és március 5. között) évszázadok óta a mértéktelen evés, ivás, mulatozás volt jellemző. Ebben az ősi tavaszváró ünnepben ezzel akarták a természetet is bőségre késztetni – kezdi magyarázatát Cserey-Both Zsuzsa néprajzkutató, kézműves. Ebben az időszakban tartották a lakodalmakat is, nem nyáron, hiszen nyáron a földeken kellett dolgozni, de ez volt a disznótorok és a jelmezes felvonulások ideje is. 

„A rituálék mindig szimbolikus tartalommal bírnak, így a farsang is, amely lezárja a karácsonyi ünnepkört, elhozza a rövid téli napok nyomasztó légkörébe a vidámságot, a dínomdánomot, a gondtalanságot, és ez kitart a nagyböjt kezdetéig, az újabb elcsendesedésig, befelé fordulásig” – mondja Forró-Erős Gyöngyi pszichológus, mentálhigiénés szakember. Hozzáteszi: szüksége is van rá a lelkünknek, hiszen már régóta tartanak a rövid nappalok, a fénytelenség, sokkal kevesebbet vagyunk szabadban, mint nyáron, és mindez rányomja a bélyegét az emberek hangulatára. A farsang időszakába belefér minden, ami az emberi lélek felszabadulásához tartozhat: a mulatságok, az alakoskodások, a gondtalan bolondozások, hangos, táncos együttlétek. 

„Az ehhez az időszakhoz kapcsolódó népszokások is a kollektív tudásunk része. Nem véletlen, hogy megvannak a farsangtemetések jellegzetes figurái, jellegzetes szokásai, mert ez a kollektív tudás összekapcsolja a közösség tagjait, ezúttal is megélhetik az együvé tartozás élményét. A közösségi élmények, az összetartozás érzése pedig segít a harmonikusabb élet kialakításában” – magyarázta a szakértő. 

Változatos farsangi szokások Erdélyben

Cserey-Both Zsuzsa felidézte: ősztől tavaszig kisebb megszakításokkal működtek a fonók, fonóházak, ahol a lányok, asszonyok oldottabb hangulatban fontak, varrtak, ugyanis ezekkel a munkákkal tavaszig el kellett készülni. Farsangi időszakban voltak a legvidámabbak a fonóházak, mert ilyenkor egymás kezébe adják a kilincset a különböző maszkos alakoskodók. Szereplőit vidékenként más-más néven nevezik meg: Sóvidéken maszkurák, fársángosok, Széken fársángosok, csúfok, csudák, Felsőrákoson batyukák, bacsókok, Kalotaszegen csúfok, fársángok, fársángosok, maszkurások, Magyarózdon buduhálák, stb. 

Érdekesség, hogy egyes vidékeken jellemzőek voltak az asszonymulatságok, ahova férfiember nem tehette be a lábát a muzsikusokon kívül. Itt féktelenül, felszabadultan mulathattak kedvükre a máskor általában háttérbe szoruló asszonyok.

Az alakoskodókra jellemző a különböző események jelenetezése, látványos helyzetek teremtése. Álöltözetük járulékai a legegyszerűbb anyagokból készülnek, amelyekhez bármelyik háznál hozzájuthatnak. A játékok némelyikéből kiérzett a nép ösztönös, egészséges társadalomszemlélete, mint amilyen például a népi hősök (pl. betyárok) iránti tisztelet. 

A farsangi szokások farsang farkára, az időszak utolsó három napjára összpontosulnak, melyeknek jellegzetes csoportja a felvonulások során előadott téltemetés, halottas jelenetek, az álesküvők vagy állatlakodalmak.

A néprajzkutatótól megtudtuk, hogy a régi, falusi paraszti közösségekben az egyetlen helyes és elfogadott életformának a házasságban való élést tartották. Erdély-szerte olyan eljárások éltek, amelyek egyértelműen arra irányultak, hogy a tréfa vagy a maróbb paródia eszközeivel buzdítsák a fiatalokat házasságkötésre. A farsangi felvonulások során tuskóhúzás, butykóhúzásban részt vevő fiúk és lányok siratták pártában maradásukat. 

A torockói farsangtemetésen Farsang Döme koporsója után két vénleánynak öltözött legény halad. Viseletük a torockói lányok hétköznapi ruhadarabjaiból áll. Fejkendőjük alól kilóg hosszú, kenderből font hajuk. Kötélen egy kisebb fatuskót húznak maguk után, haladás közben éktelenül siratják Farsang Dömét.

Míg sok helyen a fonó megszűnésével megszakadt a farsangi nagy jelenetezések szokása, addig a torockói farsangtemetés a turisták általi látogatottság révén válik évről évre népszerűbbé. Ahogy a nézők száma növekedik, úgy bővül újabb epizódokkal és válik egyre látványosabbá a kelléktára.

A felvonulós szokások között találhatók azok a dramatikus játékok, amelyekben egy álbírósági tárgyalás nyomán halálra ítélik, majd kivégzik a telet jelképező bábut vagy álhalottat. A halottasmenetnek számos résztvevője van: pap, kántor, siratóasszonyok, kaszát vivő halál, halottvivők stb. A falu utcáin végigvonulva, helyenként meg-megállva tréfás jeleneteket rendeznek. A legvégén elégetik vagy vízbe dobják a farsangot, illetve telet jelképező bábot.

A vetélkedő játékok egy része ügyességi versenyekből, másik része maszkos alakok küzdelméből áll. A lúdnyak-szakítás, illetve tyúknyak-szakítás ügyességet, erőpróbát igénylő vetélkedője volt a krizbai és barcaújfalusi legényeknek. Hamvazószerdán az utca fölé két egymással szemben álló ház között kötelet húztak, amelynek a közepére fejjel lefelé felfüggesztettek 2-3 ludat, ill. tyúkot. A játékban részt vevő legények és fiatal házasemberek lóháton vágtattak el a kötél alatt. A cél az volt, hogy elkapják és kitekerjék a lúd vagy a tyúk nyakát. Akinek ez sikerült, az lett a győztes. Együtt fogyasztotta el a lúd vagy a tyúk húsából készített ételt a guzsalyasháza tagjaival. Általában ő lett a legények vezetője is az adott évben – tudtuk meg Cserey-Both Zsuzsa néprajzkutatótól, aki további népszokásokat is ismertetett. 

• A böjt és a farsang párviadalát megjelenítő játék Konc király és Cibere vajda küzdelme. Cibere vajda jelképezi a böjti, míg Konc király vagy Sódor vajda a húsos, zsíros ételeket.
• A dúsgazdagolás vagy ördögbetlehemezés többszereplős misztériumjáték, melyben a bibliai Gazdag és Lázár példázatát szedik párbeszédbe a gyergyói és udvarhelyszéki legények.

A farsang pszichológiája

„A maszk a dimenzióváltás eszköze lehet. Viselése a hétköznapi élet rutinja és szabályai alól szabadíthatja fel azt, aki magára ölti, hiszen lehetővé teszi, hogy az a személy átmenetileg mentesüljön a korábban és egyébként érvényben levő viselkedési normák alól mintegy játék részeseként, amely során oldódhat a személy iránt elvárásként támasztott szemérmes visszafogottság. A különféle jelmezek kipróbálása a személyiség több oldalának kipróbálását is lehetővé teszi” – emelte ki Cserey-Both Zsuzsa kézműves, néprajzkutató. 

Ezt erősítette meg Forró-Erős Gyöngyi is, aki szerint farsangkor nyilvánulhat meg a gyermeki énrészünk: lehetünk önfeledtek, álarc mögé bújva, „büntetlenül” lehetünk másak, mint a hétköznapjainkban. „éppen ez a lényege a jelmez viselésének: beöltözve valaki más bőrébe bújunk, talán olyanéba, akihez hasonlók szeretnénk lenni valami miatt, vagy azért, mert az erejét szeretnénk magunkénak tudni, vagy a felszabadult énjét, vagy bármilyen más tulajdonságát, amivel mi magunk talán nem rendelkezünk, és ezt, az illető bőrébe bújva, arra a pár órára magunkénak érezhetjük” – magyarázta. 

Mint mondta, az álarc mögött „nem ismer meg senki”, kipróbálhatunk olyan működésmódokat, viselkedhetünk olyan módon, ahogy saját bőrünkben, saját ruhánkban, saját szerepünkben esetleg nem tennénk, szabad utat engedhetünk a bennünk rejlő, játszani szerető gyermeknek, megélhetjük a gyermeki felszabadultságot. Ilymódon egy-egy jelmez az önkifejezés eszköze is lehet, megmutathatunk vele olyan részeket a személyiségünkből, amit máskor nem merünk, vagy úgy érezzük, nem vállalható. 

„Gyakran láthatjuk egy-egy farsangi mulatságban, hogy meglett korú, státuszú emberek, akik az élet minden területén nagyon vigyáznak a kontrollált viselkedésre, egy álarcos mulatságban sokkal felszabadultabban önfeledtebben képesek beleengedni magukat a szórakozásba” – teszi hozzá a szakértő. 

Milyen álarcokat viselnek az emberek az egyszerű hétköznapokban? Le kellene ezeket vetni/vetkőzni? – tettük fel a kérdést a pszichológusnak, aki szerint mindannyiunknak van egy belső képe önmagáról, ami csak az övé. Ám mivel ez a kép nem mindig számunkra tetsző, ilyen vagy olyan okból nem szívesen mutatjuk meg ez a környezetünknek, hanem ehelyett egy „kimunkáltabbat”, számunkra valamilyen okból elfogadhatóbbat mutatunk. 

„Egy példa erre: egy történés miatt szomorú vagyok, akár elkeseredett, fáj, ami történt. De nem akarom, hogy ezt a környezetem lássa, mert attól félek, kigúnyolnak, nem veszik komolyan az érzéseimet, gyengének fognak tartani. Ezért nem vállalom fel, elrejtem ezt az érzést, a vidám arcomat mutatom, lehet, hogy még túl is kompenzálok és harsány jókedvűség álarcát öltöm magamra” – magyarázta a mentálhigiénés szakember, aki szerint a cirkuszi porond mögött könnyező bohóc is ennek az esetnek a példája. 

„A jungiánus felfogás szerint ez a Persona, azaz a szerepszemélyiségünk. Ennek a szerepszemélyiségnek pedig az a legfőbb feladata, hogy védje a sérülékeny Én-t. De ez nem mindig egyértelműen negatív előjelű, hiszen jó esetben ez a szerepszemélyiség egy belülről eredő, rugalmas arculat, amellyel akár azonosulni is tudunk” – világított rá a pszichológus. Mint mondta: valóban vannak nehéz, fájdalmas élethelyzeteket, amelyeken segíthet túljutni egy-egy, a környezetünktől eltanult vagy éppen önmagunk által létrehozott álarc.

“Rossz esetben viszont egy rugalmatlan maszk, amit kívülről kényszerítünk magunkra, hosszú távon zavarok megjelenéséhez vezethet a személyiség működésében, eltávolíthat saját magunktól, vágyainktól, igényeinktől, és eljuthatunk oda, hogy már nem is tudjuk, igazából kik vagyunk – hívta fel a figyelmet Forró-Erős Gyöngyi.

A gyerekek és a farsang

A mentálhigiénés szakembert a gyerekek és a farsang kapcsolatáról is kérdeztük. Mint megtudtuk, előfordulhat, hogy kisgyerekek nem szívesen öltöznek jelmezbe, vagy akár meg is ijednek, ha jelmezes alakot látnak (például a Mikulástól, bohóctól).  

„Számukra a valóság az, amit látnak, és ami eltér a megszokottól, az már bizonytalanságot kelt bennük, félnek, szoronganak tőle. Körülbelül hároméves kortól kezdenek el a gyerekek szerepjátékokat játszani és ilyenkor általában már örömmel veszik, ha beöltözhetnek” – magyarázta a szakember, aki hozzátette: sokszor nem is kell hozzá farsang, egy-egy papás-mamás játék közben a kislányok szívesen kötnek magukra egy konyhai köténykét, vagy a háborúst játszó fiúk örömmel tesznek a fejükre egy katonai sisakot. „Számukra nem is kell teljes alakot elrejtő jelmez, egy-egy jelmezelem már kölcsönözni tudja számukra a vágyott szerep erejét” – mondta Forró-Erős Gyöngyi. 

Felhívta a figyelmet arra is: a farsangi rendezvényeken a felnőttek sokszor vicces, poénos jelmezével ellentétben, a gyerekek szívesen öltöznek be egy-egy kedvenc mesefigurájuk jelmezébe, vagy akár egy számukra vágyott szerepet megtestesítő ruházatba és magukra öltve a ruhát máris igazi szuperhősöknek, hercegnőknek, rendőrnek vagy éppen szakácsnak érzik magukat. 

„A gyerekeknél tehát a jelmez általában egy vágyott szerep, képesség megtestesítése, ilyenformán szintén az önkifejezés egyik módja lehet. Önfeledt játékban megélhetik, kipróbálhatják, hogy milyen érzés másnak lenni, mint aki vagyok, hogy milyen érzés valaki másnak a bőrébe bújni” – zárta gondolatait a pszichológus.