Közeledik a Hargita Megyei Farsangbúcsúztató – Gyergyóremete lesz a házigazda

A téllel együtt a farsangi időszak végét is jelenti a Hargita Megyei Farsangbúcsúztató, amelynek ebben az évben Gyergyóremete lesz a házigazdája. Az időpont a naptári tavasz első napja, március 1-je.

Gyergyóremetén gyűlnek össze 2025-ben Hargita megye hagyományőrző csoportjai, hogy a mögöttünk álló három évtizedben megszokott módon, közösen vegyenek búcsút a téltől és a farsangi időszaktól. Mindezt a Hargita Megyei Kulturális Központ tette közzé kedden.

Idén Gyergyóremetén siratják el Illést | Fotó: Farkas Endre

A 33. alkalommal megszervezett esemény főszervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ, házigazdái pedig Gyergyóremete közössége és a Gyergyóremetei Hagyományőrzők. Mint a Maszol érdeklődésére Portik-Bakai Ádám, az egyik helyi főszervező elmondta: 13 év elteltével látják vendégül újra a farsangbúcsúztató eseményt, amelyre nagy izgalommal készülnek. A községben elindult a szervezés, a napokban egyeztetnek először a megyei kulturális központtal – tette hozzá a szervező.

A Hargita Megyei Farsangtemetést 1993-ban szervezték meg első alkalommal Csíkszeredában. A csatlakozó települések meghatározott sorrendben követik egymást a házigazda szerepében. Hagyományosan Alsósófalva, Csíkborzsova, Csíkcsicsó, Csíkszentdomokos, Csíkmenaság, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Csobotfalva, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószárhegy, Kászonaltíz és Szentegyháza hagyományőrző csoportjai vesznek részt az eseményen.

Ilyen volt a farsangbúcsúztató 2024-ben, nézd meg a videónkat!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?