Ezen a napon jobb, ha nem látja meg a medve az árnyékát: ezek a gyertyaszentelőhöz kapcsolódó hiedelmek

Február másodika a katolikus hitvilágban Gyertyaszentelő boldogasszony ünnepe, amelyhez több egyházi rituálé és népi hiedelem is kapcsolódik. Ezen a napon szentelik meg a szentmiséken a gyertyákat, Balázs-áldásban részesítik a híveket, hogy a torokbetegségektől megóvják őket. Emellett a néphagyomány szerint, február 2-án a medvére időjósló szerep hárul: ha előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, a napsütéses idő miatt, akkor visszabújik még téli álmot aludni, és ez azt jelenti, hosszú hideg időszaknak nézünk elébe; de ha borús felhők takarják az eget, és a medve nem találkozik az árnyékával, számíthatunk arra, hogy lassan vége a télnek.
 

Február másodikára a katolikus egyház Szűz Mária tisztulásának ünnepeként tekint, de a jeles nap a régmúltban gyökerezik: a Magyar Néprajzi Lexikon szerint a rómaiak Februus és Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, és vesszővel próbálták egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. A 7. században Ildefons toledói püspök tett először említést arról, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”.

A gyertyák megszentelése azonban későbbi eredetű: a Pray-kódex szerint kultúránkban ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. A szentelt gyertyákhoz számtalan hiedelem fűződött: a hívő családok gyertyaszentelő napján több gyertyát is vittek a templomba, amelyeket otthon a falra akasztottak, vagy a ládafiában, a szekrényben tartottak, és vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtottak. A népi gyógyászatban is használták ezeket: a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, és azt üvegpohárral borították le, mert a néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. Székelyföldön a beteget „megkerítették” a gyertyával, hogy meggyógyuljon. 

„Ő kíváncsi ránk, örömmel fogad”

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is írt az ünnep jelentőségéről, híveit arra kérte, ezen a napon merjenek gyengeségeikkel, gyarlóságaikkal Isten elé állni. Facebook-bejegyzésében arra is kitért, egy szülő, egy szerzetes feladata „bemutatni” az ő gyermekét az Úrnak. Hozzátette, a legjobb az lenne, ha nem csupán a gyermekeket, hanem egymást is Isten színe elé tudnánk vinni, hogy társaink megismerhessék „legfontosabb barátunkat”.

Híveit arról tájékoztatta, február másodikán tartott szentmiséjében minden gyermeket Isten elé visz: azokat is akik bent vannak az otthonokban, és azokat is, akik kirepültek és családot alapítottak, sőt a támogatókat, a népet, az emberiséget is bemutatja teremtőjének, mert „Ő kíváncsi ránk, örömmel fogad”.

 

„Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”

A népi kultúra időjárási tapasztalatait azzal a megfigyeléssel kapcsolta össze, hogy a télen kevésbé aktív barnamedvék február beálltával egyre gyakrabban merészkednek ki a barlangjukból. Ezért a paraszti társadalom úgy tartotta, február másodikán a barlangjából előmerészkedő medve árnyékát kell figyelni.

A népi megfigyelések szerint ha ezen a napon szép, napos idő van (vagyis a medve meglátja az árnyékát), utána még sokáig tart a tél, ha viszont borús az idő (azaz a medve nem látja meg az árnyékát), hamarosan beköszönt a tavaszias időjárás. Mivel a legtöbben már a régi időkben is a tavasz mielőbbi eljövetelében voltak érdekeltek, az a mondás is elterjedt volt, hogy „inkább a farkas ordítson be az ablakon Gyertyaszentelőkor, minthogy a nap kisüssön".

 

A hirado.hu portál cikke szerint egyes nézetek úgy tartják, a medve időjósló szerepe Jókai Mórhoz vezethető vissza, mert a „Nagy Mesemondó” fantáziájában, pontosabban Az új földesúr című regényében született meg az időjós medve alakja: „van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása. Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár.”
 
(Nyitókép forrása: Medveles Erdélyben - Gyergyószentmiklóson, Bear Watching Facebook-oldal)

Kapcsolódók

Kimaradt?