Ezen a napon jobb, ha nem látja meg a medve az árnyékát: ezek a gyertyaszentelőhöz kapcsolódó hiedelmek
Február másodikára a katolikus egyház Szűz Mária tisztulásának ünnepeként tekint, de a jeles nap a régmúltban gyökerezik: a Magyar Néprajzi Lexikon szerint a rómaiak Februus és Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, és vesszővel próbálták egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. A 7. században Ildefons toledói püspök tett először említést arról, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”.
A gyertyák megszentelése azonban későbbi eredetű: a Pray-kódex szerint kultúránkban ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. A szentelt gyertyákhoz számtalan hiedelem fűződött: a hívő családok gyertyaszentelő napján több gyertyát is vittek a templomba, amelyeket otthon a falra akasztottak, vagy a ládafiában, a szekrényben tartottak, és vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtottak. A népi gyógyászatban is használták ezeket: a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, és azt üvegpohárral borították le, mert a néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. Székelyföldön a beteget „megkerítették” a gyertyával, hogy meggyógyuljon.
„Ő kíváncsi ránk, örömmel fogad”
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is írt az ünnep jelentőségéről, híveit arra kérte, ezen a napon merjenek gyengeségeikkel, gyarlóságaikkal Isten elé állni. Facebook-bejegyzésében arra is kitért, egy szülő, egy szerzetes feladata „bemutatni” az ő gyermekét az Úrnak. Hozzátette, a legjobb az lenne, ha nem csupán a gyermekeket, hanem egymást is Isten színe elé tudnánk vinni, hogy társaink megismerhessék „legfontosabb barátunkat”.
Híveit arról tájékoztatta, február másodikán tartott szentmiséjében minden gyermeket Isten elé visz: azokat is akik bent vannak az otthonokban, és azokat is, akik kirepültek és családot alapítottak, sőt a támogatókat, a népet, az emberiséget is bemutatja teremtőjének, mert „Ő kíváncsi ránk, örömmel fogad”.
„Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”
A népi kultúra időjárási tapasztalatait azzal a megfigyeléssel kapcsolta össze, hogy a télen kevésbé aktív barnamedvék február beálltával egyre gyakrabban merészkednek ki a barlangjukból. Ezért a paraszti társadalom úgy tartotta, február másodikán a barlangjából előmerészkedő medve árnyékát kell figyelni.
A népi megfigyelések szerint ha ezen a napon szép, napos idő van (vagyis a medve meglátja az árnyékát), utána még sokáig tart a tél, ha viszont borús az idő (azaz a medve nem látja meg az árnyékát), hamarosan beköszönt a tavaszias időjárás. Mivel a legtöbben már a régi időkben is a tavasz mielőbbi eljövetelében voltak érdekeltek, az a mondás is elterjedt volt, hogy „inkább a farkas ordítson be az ablakon Gyertyaszentelőkor, minthogy a nap kisüssön".
