Életmódváltás – útra indítják a sepsiszentgyörgyieket az egészséges életvitelben

Négy éve egy maroknyi elkötelezett szakember, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatásával segíti mindazokat, akik hosszú távon egészséges életmódra térnének át. Dietetikus, gyógytornász, pszichológus, kardiológus, endokrinológus, és coach működteti tízhetes ciklusokban a programot, utat mutatva az életmódváltásban, és egyúttal példát, hogy hosszú távon is eredményes legyen a változás.

A program keretei szerint a szakemberek egyszerre tízfős csoporttal foglalkoznak. A résztvevők egy orvosi konzultáció, általános vérvizsgálat után hetente csoport-találkozókon vesznek részt, közben alapozó/erősítő edzésen, kéthetente étrendet kapnak, majd a program végén egy workshop során mélyítik el a tanultakat.

Egységben gondolkodnak – az egészség, a lélek, a mozgás és az étkezés nem választható külön

A programot négy évvel ezelőtt indította Magyarosi Orsolya gyógytornász, sportrehabilitációs tréner és Bicsok Éva dietetikus, közben csatlakoztak Baki-Jákó László kardiológus, Baki-Jákó László Zsuzsanna endokrinológus, Bakó Erika pszichológus, és Bakó Zoltán coach.Fotó: Kineto ArtA program során egységben gondolkodnak, hiszen nem választható külön az egészség, a lélek, a mozgás és étkezés, mindezt próbálják összefogni, fogalmazta meg hitvallásukat Bakó Zoltán. Portálunknak elmondta, sokan mozognak, sportolnak, vagy diétáznak, orvoshoz, pszichológushoz járnak, de mindezt egységben kínálják a program során. Az orvosi szakvélemény alapján arra is van lehetőség, hogy egyénre szabott programot dolgozzanak ki.

Az étkezési szokásokon nehéz változtatni, arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek az étrendben, így nem diétát javasolnak, hanem étrend-változást, tette hozzá Bicsok Éva. A jelszavuk „Az vagy, amit megeszel”, így azt próbálják kialakítani, hogy a résztvevők otthon főzzenek maguknak, együtt étkezzen a család, ez minden tagjára pozitívan hat. A program részeként tíz hét alatt megtanítják, hogy edzőtermi körülmények között, miként kell helyesen mozogni, fejtette ki Magyarosi Orsolya. Ez a folyamat is felméréssel kezdődik, megnézik mindenkinek a mozgás-mintáját, kiderítik a gyengeségeket, kiszúrják a rossz mozgást, a program végére ezt korrigálják, megelőzve az esetleges sérüléseket. Ha szükséges gyógytornát ajánlanak.

Az emberek többsége mozgás és étrend által próbál életmódot változtatni, de ehhez szükséges a lelki támasz, hogy „fejben” is legyenek felkészülve, mutatott rá Bakó Erika. Székelyföldön eleve nehezebben fordulnak az emberek pszichológushoz, holott a támaszra nemcsak annak lehet szüksége, aki valamilyen problémával küzd. Így a Bakó-házaspár az életvezetési tanácsadást biztosítja, abban segítenek, hogy rávezessék az embereket a változásra, majd annak a tartós fenntartására.

A Baki-Jákó házaspár szerepe akkor értékelődik fel, ha orvosi segítségre van szükség, felmérik a kockázati tényezőket: a magas vérnyomás, dohányzás, magas vércukorszint, magas koleszterin, vérzsír. Az emberek általában negyven-ötven év felett kezdenek jobban magukra figyelni, különösen ha tapasztalják, hogy gondjuk van az egészségükkel, mondta Baki-Jákó László. A kardiológus kifejtette, a program során a mozgás és az egészséges étrend által már általában javul a résztvevők állapota, de ha szükséges gyógyszeres kezelést is ajánlanak.

„A mozgáshiány és nem megfelelő étrend hatalmas társadalmi probléma, és nagy teher az egészségügyi rendszeren is. Generációnk feladata, hogy ezen változtassunk. Ha mi most megharcolunk ezzel, a gyerekeink mar egészségesebben élnek” – foglalta össze az orvos. Ehhez csatlakozva Baki-Jákó Zsuzsanna endokrinológus rámutatott, a pajzsmirigy betegségeket, az inzulin rezisztenciát, és más hormonok működését is egyensúlyba kell állítani.

Tudatos munkával, kitartással lehet eredményeket elérni

A program a kiinduló pont, ennyi idő alatt az emberek gondolkodását tudják megváltoztatni, útra teszik őket, összegzett Bakó Zoltán. Hozzátette, a négy éve elindított programot a résztvevők legtöbbje kitartóan folytatja. Utólag külön a tevékenységekre bárki bármikor bejelentkezhet.A szerző fotójaA szakemberek néhány kulcsfontosságú problémára is rámutattak. Az evési vagy súlyproblémákkal küzdők leggyakrabban a több-kevesebb elv alapján próbálnak változást elérni: kevesebbet esznek, többet mozognak. Azonban a megoldás kulcsa éppen abban rejlik, hogy többet kell enni, mert akkor a szervezet nincs rákényszerítve arra, hogy tartalékoljon, tudatosan kell táplálkozni, és megfelelően mozogni. Annak is tudatában kell lenni, hogy bár a táplálkozás során, után az ember ellazul, megnyugszik, hosszabb távon a hiányérzeteket, mint például a szeretetéhség, elismeréséhség, kapcsolat-éhség az evés nem tudja megszüntetni.

Az egészséges életmódnak elengedhetetlen eleme a testmozgás is. Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú mozgásformát választunk. A személyre szabott mozgás formák tudják csak garantálni a kitűzött célok elérését. Van akinek gyógytornára van szüksége, másnak a kardió edzések a testre szabottak, vagy van aki futni szeret. Addig is amíg eléri a flow állapotot ajánlott a személyre szabott edzésterv.

Önismeret nélkül nincs hosszú távú változás, az életünk során kialakult szokások az egyéniségünk részévé válnak, egyik napról a másikra nem lehet megváltoztatni, de tudatos munkával és kitartással jó eredményeket lehet elérni, vélik a szakemberek. A Kineto Art Egyesület egészséges életmód projektjét második éve támogatja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?