Ahogy növekednek az élelmiszer- és energiaárak, úgy nő a láthatatlan, fizetetlen, reproduktív munka mennyisége, mert ezáltal biztosítható a létfenntartás. A kezdeti kétségbeesést követően az ember tervezésbe kezd. Vásárlás előtt előkerülnek a bevásárlólisták, kevesebb termékkel halmozza el bevásárlókosarát és hűtőszekrényét; otthon süt, főz, befőz, hogy kevesebb pénzért minőségibb élelmet fogyaszthasson. A tervezéssel egyidejűleg feltűnnek látótérében a piacok és kofák, az áruházak lassacskán másodlagossá válnak, felváltja helyüket a baráti és ismerősi viszonyon alapuló cserekereskedelem: tejet, húst, zöldséget és gyümölcsöt szerez helyi termelőktől, de szigorúan átgondolva azok felhasználását, semmit sem halmozva feleslegesen. Ebből áll a takarékoskodás – vontuk le a következtetést Haba Tünde csíkszeredai civil aktivistával, projektmenedzserrel, akit arról kérdeztünk, mit jelent az olcsó. Mit jelent a tudatos vásárlás? Mit a spórolás?

Mi a takarékoskodás fő szabálya? Gondolom, nem feltétlenül az, hogy a legolcsóbb termékeket vásároljuk, hanem inkább az, hogy tudatosan. De hogyan?

Először is el kell gondolkodnunk azon, hogy mit jelent az olcsó? Olcsónak számít az, ha effektív kevesebb pénzt kell adnunk valamiért, viszont ahhoz, hogy fogyaszthatóvá tegyük, elég sok fizetetlen, láthatatlan munkát el kell végeznünk, mint például a főzés és egyéb ételekkel kapcsolatos háztartási munka, ami relatív sok időt igényel? Olcsó tud lenni az a termék is, amihez rengeteg vegyszert használnak, erdőket tarolnak le, rabszolgasorban dolgoztatnak kiszolgáltatott embereket a világ másik felén, amiről jellemzően az átlag fogyasztó nem tud, mert mindez túl messze történik.

És ennek az olcsóságnak van egy olyan árnyoldala is, hogy minél többen választják rövid távú érdekből a világ másik felén etikátlanul előállított olcsó élelmiszert vagy bármilyen más terméket, annál inkább leépülnek azok a helyi termelési és feldolgozási kapacitások, amelyekkel régiós szinten saját magunknak tudjuk biztosítani a szükségleteinket, így egyre kiszolgáltatottabbak leszünk a globális ellátási láncoknak. Ezt látjuk most, amikor egy világjárvány és egy háborús konfliktus pillanatok alatt felborítja ezt a nagyon instabil globális rendszert, és hirtelen minden nagyon megdrágul, vagy akár súlyos ellátási problémákat is szülhet. És arról is érdemes lenne beszélni, hogy az olcsó, egészségtelen, vegyszerrel teli termékek hosszú távon milyen egészségügyi károkkal járnak ránk nézve.

S hogy mit jelent a tudatosság? Én a tudatosság alatt azt értem, hogy megpróbálunk minél több hiteles információt felkutatni az egyes termékek teljes életciklusával kapcsolatban, az élelemiszereknél a magtól egészen a tányérunkig, a kidobott élelmiszerek esetében még tovább, hogy próbáljuk megérteni a nagy globális folyamatok közötti összefüggéseket és azok hatásait, s ennek tudatában hozzuk meg a vásárlói döntéseinket. Ez persze nagyon sok időt és energiát igényel, amit a mai rohanó világban a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak. Szóval nehéz kérdés, amire talán nincs is egyértelmű válasz.

Úgy tűnik, nehezebb átállni, mint gondolnánk: ha az ételünkön szeretnénk spórolni, miközben egyre egészségesebb alternatívákra váltunk, akkor az időnkkel kell fizetnünk érte. Ez sokakat elrettenthet. Önnek mi segített tudatossá válni?

Leginkább az óriási kíváncsiságom és az elhivatottságom. Ha valami érdekel, akkor időt és energiát nem kímélve kutatok, olvasok, kísérletezek, már-már fanatikussá válok. A fenntartható és környezettudatos életmód egy ilyen téma, ami nagyon érdekel régóta. És persze sokat segített az is, hogy az utóbbi években otthon voltam a gyerekek miatt, így leginkább a háztartásban rejlő fenntartható és környezettudatos lehetőségek szintjén kísérleteztem.

Ha mégis úgy döntenénk, hogy inkább idővel fizetünk az egészségünkért, semmint anyagiakkal az egészségtelen, könnyen elkészíthető alternatívákért, mit kell szem előtt tartanunk, ha takarékoskodni szeretnénk vásárlásaink folyamán?

Szerintem egyik legfontosabb szabály, hogy „a kevesebb néha több”. Ez viszont egy olyan gazdasági rendszerben, ahol minden és mindenki egyre kifinomultabb eszközökkel ösztönöz arra, hogy még többet és még többet, nagyon nehéz megvalósítani. Romániában egy ember évente átlagosan kb. 300 kg hulladékot termel, ebből a kidobott élelmiszer mennyisége körülbelül 130 kg. Ezt a mennyiséget egy tudatos háztartásvezetéssel a minimálisra  lehet csökkenteni, ez viszont nagy terhet ró az egyes háztartásokra. Szóval itt sem teljesen fehér vagy fekete a történet, számos kompromisszumos megoldás belefér, mindenkinek a lehetőségei szerint.

Vásárlásaink legnagyobb részét az élelmiszerek teszik ki, ezért mindenekelőtt azt tartom nagyon fontosnak, hogy kicsit nézzünk rá az élelemhez való viszonyunkra. Mennyire fontos számunkra az élelem, amit elfogyasztunk? Az étkezés egy melléktevékenység a napi robot mellett, vagy fontos részét képezi a mindennapjainknak? Fontos számunkra a minősége? Mennyi időt tudunk arra szánni, hogy beszerezzük, elkészítsük és elfogyasszuk az ételünket? Mennyire vagyunk nyitottak újfajta ételekre, elkészítési módokra? Mennyire követjük a divatot, a trendeket? Mennyire fontosak számunkra azok az emberek és élőlények, akik részt vesznek az élelmünk előteremtésében?

Mert ahhoz, hogy eljussunk a vásárlásig, tudnunk kell, hogy mit szeretnénk enni, mennyi időnk van főzni, befőzni, mennyi időt tudunk szánni a vásárlás logisztikájára, mennyire fontos számunkra, hogy az élelmünk etikusan legyen előállítva, milyen pénzügyi kerettel rendelkezünk. Ahhoz, hogy változtassunk a vásárlási szokásainkon, változtatnunk kell az étkezési szokásainkon, vagy akár az életmódunkon is.

Számomra például nagyon fontos az élelem minősége, amennyire lehet, próbálom a legkevésbé vegyszerezett termékeket választani. Van egy kis veteményesünk, pár gyümölcsfánk és tyúkokat is tartunk, így az általunk elfogyasztot alapanyagok egy nagyon kis részét megtermeljük magunknak. De ez messze nem elég az önellátáshoz. Amikor vásárolunk, akkor a félkész vagy kész ételek helyett leginkább az alapélelmiszerekre esik a választás: zöldségeket, gyümölcsöket, lisztféléket, laskaféléket, gabonaféléket, hüvelyeseket, olajos magokat, tejet és tejtermékeket, olajakat, mézet, fűszereket, húst vásárolunk.

Ez viszont azzal jár, hogy rendszeresen főznöm kell, ami nagyon sok időt és energiát igényel. Amellett, hogy alapélelmiszer, számomra az is fontos, hogy elsősorban helyi és szezonális legyen, ami eléggé leszűkíti a lehetőségeket. Ahhoz, hogy a téli időszakban is aránylag változatos ételeket tudjak készíteni, szinte az egész nyár és ősz a befőzésről, tartósításról szól, ami még nagyobb munka a rendszeres főzés mellett. Harmadik szempontként pedig a háztartásunkban keletkező élelemiszerhulladék minimálisra csökkentése fontos számomra, ez pedig még több figyelmet, logisztikát igényel a mindennapokban.  Ahhoz, hogy ezek a szempontok érvényesülni tudjanak, egy nagyon fontos szemléletbeli váltásra volt szükségem: miközben a főzés korábban azzal indult, hogy kiválasztottam egy receptet, összeírtam a hozzávalókat, megvásároltam, majd megfőztem, most a főzés úgy indul, hogy szétnézek a kertben, kamrában, hűtőben, fagyasztóban, pincében, és abból, ami itthon is elérhető, kitalálok valamit. Így kevesebbszer kell vásárolni menni, és kevesebb étel kerül a szemétbe.

Szóval egyértelműen lehet spórolni, akkor viszont számottevően megnő a konyhában eltöltött időnk mennyisége, ezzel számolnunk kell. Mint minden életmódváltás, természetesen ez sem egyik napról a másikra történik, ez is egy folyamat, ami ráadásul nem föltétlen lineáris. Vagyis bőven belefér, ha néha visszaesünk. Vannak olyan élethelyzetek, életszakaszok, amikor kompromisszumot kell kötnünk az elveinkkel, mert ott, akkor valami más fontosabb. És ez így van jól.

Ön tehát előbb a kertben és kamrában néz szét, aztán indul bevásárlásra. Mit gondol, ha takarékoskodás a cél, akkor az élelmiszerek beszerzésekor az egyszer sokat, vagy a többször kevesebbet elvet érdemes követnünk?

Ez sokban függ attól, hogy mekkora lakásban élünk, van-e pincénk, hol szoktunk vásárolni, mennyit kell utazzunk egy-egy vásárlás kedvéért. Mi egy kisváros melletti faluban, kertes házban élünk és többnyire helyi termelőktől vásárolunk, ami nagyon nagy logisztikát és sokkal több időt igényel, mint egy bevásárlóközpontban megvenni egyszerre mindent. Így nálunk az vált be, hogy a tartós vagy fagyasztható élelmiszerekből (pl. húsból) egyszerre nagyobb (3-6 hónapra elegendő) mennyiséget vásárolunk, friss zöldséget, gyümölcsöt, sajtot 2-3 hetente, a romlandó élelmiszerek közül a legtöbb megszokott heti rutin szerint érkezik: a tej a szomszédból kétnaponta, a kovászos kenyerünket egy barátunk süti heti két alkalommal, joghurtot kéthetente hoz egy kedves barátnőnk. Mindenkinek saját rutint kell kialakítania, ami leginkább passzol a családhoz, a lakáshoz, az életvitelhez.

Mivel mi elsősorban helyi és szezonális alapélelmiszereket vásárolunk helyi termelőktől, ezért egyre ritkábban megyünk szupermarketbe, élelmiszerüzletbe vásárolni, így el tudjuk kerülni az árudömpinget és azt a fajta tukmálós reklámáradatot, aminek nagyon nehéz ellenállni, bármennyire tudatos is az ember. Az persze tény, hogy a helyi termékek legtöbbször drágábbak, de azt tapasztaltam, hogy az így keletkező többletköltség bőven kompenzálható azon termékek árából, amelyeket csak azért veszünk meg, mert nem tudunk ellenállni a reklámnak, vagy a divathullámoknak, miközben igazából nincsen szükségünk rá.

Ahogy említette, a helyi termelőktől vásárolt alapanyagok, és a házilag előállított élelmiszerek sütés-főzést, befőzést, plusz tevékenységet igényelnek. Mit tehetnek azok, akik egy aprócska tömbházban szeretnének tudatosan, takarékosan, saját kezűleg előállított élelmet fogyasztani?

Egy tömbházban is tudunk rendszeresen főzni, ha inkább alapélelmiszereket vásárolunk. Sőt a befőzés sem akadály. A termelői piacokon sokféle zöldséghez, gyümölcshöz hozzájutunk, ráadásul jóval olcsóbban, ha éppen szezonjuk van. Erdőkben-mezőkön kirándulva nagyon sokmindent gyűjthetünk a természetből is tiszta ingyen: gyógynövényeket, gombát, erdei gyümölcsöket. Ezzel szerintem már elég nagyot tudunk spórolni, és az sem mellékes, hogy ezáltal az élelmiszer önrendelkezésünk érdekében is sokat teszünk.

Ezen kívül persze rengeteg készételt kiválthatunk, ha otthon kísérletezünk az elkészítésükkel. Prézlit, májkrémet, humuszt, műzliszeletet, ételízesítőt bárki el tud készíteni, a bevállalósabbak a mogyoróvajjal, házi nutellával, mustárral, tehéntúróval, réteslappal is próbálkozhatnak. Persze mindez sokkal több időt igényel, de ez egy természetes folyamat. Minél nagyobbak a jövedelmek egy társadalomban, annál több a piacon pénzért megvásárolható termék és szolgáltatás, így csökkenteni tudjuk a háztartásban elvégzendő feladatok mennyiségét. Ahogy csökken a jövedelem, úgy nő a láthatatlan, fizetetlen reproduktív munka mennyisége, mert csak így tudjuk biztosítani a létfenntartásunkat.

Most mintha az utóbbi fele haladnánk, legalábbis a drágulások az sejtetik, nemsokára nem lesz elegendő eddigi életvitelünk fenntartásához a jövedelmünk. Bizonyára fontos arra törekednünk, hogy „piacos”, cserekereskedelmet lehetővé tevő kapcsolatokat építsünk ki…

Barry Schwartznak van egy nagyon jó elmélete, amit a választás paradoxonának nevezett el. Bár azt gondolnánk, hogy minél több lehetőség közül választhatunk, annál nagyobb a szabadságunk, a fent említett elmélet erre rácáfol. Ugyanis egy szint fölött, minél nagyobb a választék, annál több időt töltünk a lehetőségek összehasonlításával és a döntéshozással, miközben sokkal nagyobb az esélye annak, hogy ne legyünk elégedettek a döntésünkkel. Mert minél nagyobb a választási lehetőség, annál inkább frusztrálni fog, hogy talán volt még olyan lehetőség, ami jobb, mint amit választottunk, csak éppen elkerülte a figyelmünket. Ha viszont tudatosan szűkítjük a választási lehetőségeinket (pl. azzal, hogy csak a helyi és a szezonális termékeket vásároljuk), annál nagyobb az esélyünk az elégedettségre.

Szóval igen, szerintem fontos, hogy személyes kapcsolatokat építsünk ki a helyi termelőkkel, kézművesekkel, és ha rátaláltunk azokra, akiknek elégedettek vagyunk a termékeikkel, akkor maradjunk hűségesek hozzájuk. Persze mindez az elején több időt igényel, később viszont nagyon sok időt és energiát tudunk megspórolni, ráadásul elkerülhetünk nagyon sok felesleges vásárlást is, amivel pénzt is spórolhatunk.

A különböző társadalmi rétegeket különféleképpen érintik a drágulások: míg az alacsony jövedelemmel rendelkezők eddig is igyekeztek spórolni, a magasabb keresetűek közt jócskán akadtak vásárlási mániások vagy luxuscikkek beszerzésére törekvők. Mit javasol azoknak, akik vásárlási lázban égnek? Hát azoknak, akik a legdrágább termékekben hisznek?

Szembenézést önmagukkal. A vásárlási mánia alapvetően egy függőség, amivel valamit kompenzálunk. Tegyük fel magunknak a kérdést, mit akarunk kompenzálni azzal a sok tárggyal, amit magunk köré gyűjtünk? Mi elől menekülünk? Melyek a legfontosabb dolgok az életünkben? Hogy állunk az önbizalmunkkal? Milyenek az emberi kapcsolataink? Persze ez mindig egy nagyon nehéz folyamat, viszont határozottan megéri.

A luxusipar termékei nem azért drágák, mert annyira sokba kerül az előállításuk, hanem mert a kínálat sokkal kisebb a keresletnél (vagy mesterségesen alakítják így), ezért alapvetően státuszszimbólumként funkcionálnak. Egy materialista világban pedig ezek a státuszszimbólumok nagyon fontosak, mert ezek határozzák meg az emberek közötti rangsort. Akiknek az értékrendje a materialista világhoz igazodik, azokat nagyon nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről, én nem is igazán szoktam győzködni őket. Sajnos a gazdasági, társadalmi recessziók dinamikája úgy működik, hogy a leginkább kiszolgáltatott, alacsony jövedelmű tömegek húzzák mindig a rövidebbet, így kerülve még inkább kiszolgáltatott helyzetbe, miközben a vagyonosok legtöbbször még nagyobb vagyonra tesznek szert, kihasználva a válságokban rejlő lehetőségeket és helyzetelőnyüket.  

Amennyiben sikerül kevesebb pénzért egészségesebb táplálékot fogyasztanunk, még mindig ott vannak az energiaárak és a vízárak, amelyek egyre inkább növekednek. Arra is van bevált módszere, hogy gázzal, árammal és vízzel miként takarékoskodhatunk?

Az élelemiszerbiztonságunk mellett az energiafüggetlenség egy másik nagyon kényes téma, ami mára nagyon aktuálissá vált. És nem kevésbé fontos a vízgazdálkodás sem. Viszont ezek a problémák a háztartások szintjén kevésbé megoldhatók, rengeteg nagy infrastrukturális beruházást igényelnek, így leginkább az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. És sajnos az aktuális világgazdasági folyamatok, rendszerek, érdekek sem igazán segítik ezt a váltást, ezt a folyamatot.

Egyéni, háztartási szinten legfeljebb az olyan kis apró trükköket alkalmazhatjuk, hogy csökkentsük a fogyasztásunkat, minthogy: zárjuk el a csapot fogmosás közben, használjunk prelátort a csapoknál, oltsuk le a villanyt azokban a helyiségekben, ahol senki nem tartózkodik, húzzuk ki az elektromos eszközeink csatlakozóját, főzzünk kuktában, vagy fedő alatt, fürdés helyett inkább tusoljunk, ne folyó vízzel mosogassunk, közlekedjünk gyalog vagy biciklivel, esetleg ha van rá keretünk, akkor szigeteljük a lakásunkat.