Csak egy dózis kell a Johnson&Johnson vakcinájából - mikrobiológust kérdeztünk a mellékhatásairól

A Johnson&Johnson vakcina 160 ezer adagja áprilisban érkezhet Romániába, ami a WHO Globális Vakcinabiztonságossági Tanácsadó Bizottsága (SAGE) szerint azokban az országokban is hatékony, amelyekben a koronavírus fertőzőbb változatai is elterjedtek: minden 18 éven fölüli személy megkaphatja, felső korhatár nélkül. Különbözik az eddig megjelent oltóanyagoktól? Erősebbek a mellékhatásai? Dr. Székely Edit mikrobiológust kérdeztük.

A Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cég által kifejlesztett vakcinát; a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat oltóanyagát, valamint az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett oltóanyag előnyeit és mellékhatásait már körüljártuk dr. Székely Edit mikrobiológussal.

A Johnson&Johnson amerikai óriásvállalat egyik leányvállalata, a Janssen által kifejlesztett oltóanyag a negyedik vakcina, amely elérhető az Európai Unió 27 tagállamában, Romániában áprilisban kezdik el az alkalmazását.A Janssen oltóanyag | Fotó: Agerpres/EPA

A szakember elmondása szerint a J&J/Janssen Covid-19 oltóanyaga egy úgyneveett vektor vakcina, akárcsak az AstraZeneca által kifejlesztett oltás. Ez az első olyan Covid-19 ellenes szérum, amit egyetlen dózisban alkalmaznak, emellett egy másik fontos előnye, hogy hűtőszekrényben hónapokig tárolható.

A Johnson & Johnson belga részlegének oltóanyagában ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához T-sejteket termel ellene.

A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget. Ha a beoltott személy kapcsolatba kerül a SARS-CoV-2 vírussal, immunrendszere felismeri, és készen fog állni a megtámadására: az antitestek és a T-sejtek közösen harcolnak a vírus ellen, megvédve a szervezetet a COVID-19-től

A dr. Székely Edit tájékoztatása szerint a védettség 2 héttel az oltás felvétele után alakul ki. A fertőzés megelőzésére vonatkozóan a hatékonyságát 66 százalékosra becsülték, a fertőzötteknél viszont nem alakult ki kórházi ápolást igénylő súlyos forma és nem regisztráltak halálesetet, részletezte a mikrobiológus.

Mellékhatásai megegyeznek az eddig alkalmazott oltásokéval: helyi reakciók (fájdalom az oltás helyén, bőrpír, duzzanat), általános reakciók (fejfájás, láz, hidegrázás, fáradékonyság, izomfájdalmak) illetve allergiás reakciók. Az észlelt reakciók többsége enyhe volt, egy-két napon belül megoldódott.

A klinikai tanulmányok során jeleztek trombembóliás eseményeket is. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ok-okozati összefüggést az oltással nem lehetett igazolni, főként azért, mert a fennálló alapbetegségek elősegíthették ezek kialakulását.

A Johnson&Johnson április 19-én kezdi meg az egydózisú Janssen-vakcina szállítását Európába, a védőoltás március 11-én kapta meg az Európai Bizottság feltételes forgalomba hozatali engedélyét. A vállalat több európai gyógyszeripari céggel, például a francia Sanofival, a német ITD Biologikával és az olasz Catalen nevű vállalattal is megállapodott a gyártásról a termelés felpörgetése érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az amerikai vektorvakcinából az Európai Unió 200 millió dózist rendelt, amelyből a második negyedévben 55 millió adag szállítása esedékes. Az oltási kampányt koordináló országos bizottság szerint Romániába a Johnson&Johnson április harmadik hetén 60 ezer, a negyedik héten pedig további 103 200 adag oltóanyagot szállít le.

Eddig több mint 3 millió oltást adtak be Romániában. Az elmúlt 24 órában 64.418 személy kapta meg Romániában a COVID-19 elleni vakcinát - derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által kedden közzétett adatokból. A jelzett időszakban 52.377-en kapták meg a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást, 7564-en az AstraZeneca, 4477-en pedig a Moderna vakcináját. 27.244 személynek az első, 37.174 személynek a második dózist adták be. Ezzel 3.030.031-re nőtt a beadott oltások száma Romániában. Az oltási kampány kezdete óta 1.990.392 személyt oltottak be, közülük 950.753-an az első adagot, 1.039.639-en pedig a második dózist is megkapták. (Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?