„Mintha csak érezte volna: megvárta, míg édesanyám, gyengélkedve ugyan, de hazaér a kórházból, majd amint belépett a házba, édesapám odabent meghalt a lélegeztetőgépre kötve. A koronavírus okozta a tragédiánkat” – idézte fel a márciusban történteket Bekő Levente olvasónk. Noha a család összes tagja felvette az oltást a megfertőződést megelőzően, az idős szülők szervezetét nem erősítette meg annyira a vakcina első dózisa, hogy a koronavírus észrevétlenül söpörjön végig rajtuk: mindketten kórházba kerültek, a véroxigén-szaturációjuk egyre csökkent, oxigénmaszk és lélegeztetőgép segítségére szorultak. Míg a 66 éves anya szervezete megfelelően harcolt a gyógyszerek és vakcina hatására, addig a 72 éves családfő szíve nem bírta a megpróbáltatásokat.

Felhívást fogalmaztunk meg, amelyben arra kértük olvasóinkat, jelentkezzenek, ha a járvány következtében veszítették el családtagjaikat, esetleg ők maguk vészelték át a fertőzést. Az élet írta című sorozatunkban olyan személyek beszámolóit közöljük, akik a koronavírus miatt megjárták a poklok poklát. Míg egyeseknek sikerült a mélységből magasságba törniük, addig mások megválaszolatlan kérdésekkel, ürességgel, gyásszal maradtak. Ha úgy érzi, önnek is lenne egy figyelemfelkeltő története, jelentkezzen az office@maszol.ro e-mail címen.

Bekő Levente elmondása szerint kegyetlen időszak rázta meg családjukat márciusban, amikor olyannyira elfajult a pandémia, hogy az intenzív osztályokon alig akadt hely újabb fertőzöttek kezelésére. Mivel családja felismerte a veszélyt, március 17-én kérvényezték az oltást: jómaga és 46 éves, ágyhoz kötött, beteg testvére is megkapta azt a szülők mellett. Mobilegység vonult a lakhelyükre, úgy adták be az oltást négyüknek, majd mindahányukat felvilágosították, hogy válaszreakcióként jelentkezhet láz, izomfájdalom, levertség, fáradtság egyaránt.

Mindezek jelentkeztek is, azonban szűnni nem akaró kellemetlen tünetekké váltak, mi több, étvágytalansággal, szaglásvesztéssel egészültek ki – ekkor már biztosak voltak benne, az oltást megelőző napokban megfertőződhettek a koronavírussal. Csak reménykedtek abban, hogy az első dózis is elegendő ahhoz, hogy legyőzze a vírust a szervezetükben. Mégsem jártak szerencsével: napról napra rosszabbodott az állapotuk, a szülők vérének oxigénszaturációja folyamatosan csökkent. Olvasónk úgy véli, „szerencsések” voltak abból a szempontból, hogy a fogyatékkal élő testvér ápolása miatt volt otthon eszközük, amellyel véroxigén-szaturációjukat mérhették. Édesapja volt az első, akinek annyira kritikus pontra csökkent, hogy jobbnak láttak mentőt hívni, a kórházban ugyanis már csak 86-ot mértek az apjánál.

Mivel fertőzött édesanyja egyedül maradt mozgásképtelen gyermekével, ép, ám szintén koronavírusos fia odaköltözött hozzá, hogy fivére ellátásában segítse. Az anya állapota azonban így sem javult, ezért hozzá is mentőt hívtak, ekkor tapasztalták meg, hogy milyen sokan küzdenek a járvánnyal körülöttük: „nem volt szabad mentőautó, este 22 órakor telefonáltam, de csak hajnali 5 órakor tudták bevinni édesanyámat a kórházba” – idézte fel kálváriájukat.

Bekő Levente arról is beszámolt, másnap, amikor édesapjával beszélt telefonon, szívszorító gondolatot fogalmazott meg a családfő: „azt mondta, remélem, édesanyád jobban lesz és túléli, mert én nagyon gyenge vagyok, nem biztos, hogy nekem is sikerül”. Péntek volt aznap, amikor a családfőt kórházba szállították, hétfőn viszont az alacsony oxigénszaturáció következtében, a különféle hallucinációk és félelem miatt úgy döntött, kitépi karjából a perifériás vénakanült, és ellenszegül a Covid-protokoll szerint zajló kezelésnek. Nem bírta elviselni az oxigénmaszkot, fulladozott, ettől pedig bepánikolt.

Alanyunkat az orvosok telefonon értesítették édesapja dühkitöréseiről, és megkérdezték tőle, beleegyezik-e, hogy szülőjét elaltassák a kezelés érdekében. „Tudtam, hogy az orvosok mindent megtesznek azért, hogy megmentsék” – indokolta beleegyezését, majd hozzátette, végig rettegett döntése miatt, mert édesapja 17 éve szenvedett cukorbetegségben és kardiomiopátiában. Szinte két hétig feküdt az intenzív osztályon, ám gyógyulás helyett egyre több szervét támadta meg a koronavírus, többek közt veseelégtelenséget okozott nála, amelynek következtében az orvosok arra kérték a családot, egy személy közülük menjen, és köszönjön el tőle, mert esélytelen számára a gyógyulás, ideje elengedni őt.

Mindeközben édesanyja – aki elfogadta a Covid-protokoll szerint zajló kezelést – fokozatosan erősödött, nem szorult intenzívterápiás kezelésre sem, ezért hazaengedték a kórházból. Éppen akkor toppant be otthonába, amikor odabent férje szíve feladta a küzdelmet – osztotta meg alanyunk, kiemelve, hogy édesapja „mintha érezte volna, megvárta, míg neje a biztonságos, jól ismert környezetbe kerül”. Otthon az anya arról számolt be, „kibírhatatlan” az oxigénmaszk, a fertőzés azt az érzetet kelti az emberben, hogy a következő percben megfullad, mégsem tiltakozott a kezelések ellen, mindenben úgy járt el, ahogyan az orvosok kérték. Arról viszont nem volt tudomása, hogy férje élet-halál harcát vívja az intenzíven. A család ugyanis nem szerette volna, hogy a plusz stresszfaktor még inkább gyengítse az eleve beteg szervezetet: bár fokozatosan világosították fel, így is folyton aggodalmaskodott társa miatt.

Kapcsolódó

Az élet írta: „Ha nem létezik a vírus, édesapámnak miért kellett meghalnia?” – olvasóink mesélnek tapasztalataikról

Noha biztosak voltak benne, hogy jó szakember kezeli, a kórház túlterheltsége miatt a személyzetnek nem volt már ideje és energiája kellő figyelemmel foglalkozni a páciensekkel.

covid-sztorik

„Egyhónapos kálvária” nyomorította családjukat, amely nem végződött pozitívan – összegezte Bekő Levente. Míg idős szülei a kórházban próbáltak felépülni, addig testvére, aki szinte csecsemő kora óta mozgásképtelen és súlyosan fogyatékos, az ő ellátására szorult: pelenkázás, etetés, fürdetés is kiegészítette mindennapjait, miközben jómaga is koronavírus-fertőzéssel küzdött. Meglepetésükre, testvérét, akit sosem értek ingerek, vírusok vagy betegségek, nem gyűrte le a járvány, egyedül ő „menekült meg” a megfertőződéstől. Mint megtudtuk, a terhek és aggodalmaskodás alatt alanyunk szinte figyelni sem bírt saját betegségére, alig foglalkoztatta a gondolat, hogy akár őt vagy feleségét is leverheti lábáról a Covid.

Bekő Levente úgy véli, „véletlenek műve minden, ami a családjukat károsította”, hiszen véletlen lehetett, hogy az első dózis után jelentkeztek a fertőzés tünetei, amely nagy valószínűséggel már napokkal azelőtt szervezetükbe került. Bár sosem kételkedtek benne, saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy mennyire alattomos a koronavírus, és hiába mondogatják a kétkedők és tagadók, hogy egyéni döntéseken alapszik az oltakozás, a járvány és a vakcina a közösséget érinti.

„Mi károsabb: hogy meghalj a fertőzésben, vagy az, hogy kapj egy idegen anyagot, ami megóv?” – fogalmazta meg telefonbeszélgetésünk végén, hangsúlyozva, hogy a szokványos és már-már idillikusnak tűnő egykori életünk csakis a közösség immunizálásával térhet vissza. Ennek tudatában kérvényezték második oltásukat, amint letelt a megfertőződésüket követő 6 hónap, és már a harmadik felvételét fontolgatják.