Az egészségével játszik, aki gyakran halogat

A halogatás magasabb stressz-szinttel, egészségtelenebb életmóddal és az egészségügyi problémákkal kapcsolatos orvoshoz fordulás késlekedésével is összefüggésbe hozható – állítja egy tanulmány a Science Alert magazin szerint.

Nyolc stockholmi és más svédországi egyetemről összesen 3525 diákot toboroztak, akiket arra kértek, hogy egy éven keresztül töltsenek ki kérdőíveket, amik a szokásaikat és egészségügyi állapotukat mérik fel, mind fizikai, mind mentális téren.

A kutatók azért döntöttek úgy, hogy egyetemi hallgatókon végzik el a vizsgálatot, mert sokszor rendszertelen a napirendjük, ami a vizsgaidőszakok alatt még jobban felborul, a kaotikus napok pedig sokszor a halogatást is előidézik. A tanulók legalább fele olyan szinten halogatja a dolgokat, hogy az káros lehet a tanulmányaira nézve.

Illusztráció forrása: Unsplash

JAMA Network Open című szaklapban közzétett tanulmány azt vizsgálta, hogy a teendőiket rendszeresen elnapoló diákoknál nagyobb-e a kockázata a rossz mentális és fizikai egészségnek. A teszt után a 3525 diák közül 2587-en válaszoltak az úgynevezett utókövetési kérdőívre, ami a vizsgálat utáni kilenc hónapot fedte le egészségügyi állapotukra vonatkozóan.

Annak megértése érdekében, hogy a halogatás hogyan függ össze a későbbi egészségügyi eredményekkel, a vizsgálat kezdetén az elnapolásra nagyobb mértékben hajlamos diákokat összehasonlították a kisebb mértékben hajlamos diákokkal.

Az eredmények azt mutatták, hogy a halogatás magasabb szintje a depresszió, a szorongás és a stressz valamivel magasabb tüneteivel járt együtt kilenc hónappal később. A magasabb szintű halogatással küzdő diákok nagyobb valószínűséggel számoltak be továbbá váll- vagy karfájdalomról, rosszabb alvásminőségről, magányosságról és pénzügyi nehézségekről.

A vizsgálat eredménye arra utal, hogy a halogatásnak számos egészségügyi probléma szempontjából lehet jelentősége, beleértve a mentális gondokat, a rokkantságot okozó fájdalmakat és az egészségtelen életmódot, de konkrét diagnózis egyik esetben sem volt közvetlen módon összefüggésbe hozható a halogatással. Tehát az ugyan nem bizonyított, hogy a halogatás közvetlen összefüggésben áll a különböző egészségügyi problémák kialakulásával, de a rendszeres halogatással járó magasabb stressz-szint, szorongás és egyéb tünetek a későbbiekben okozhatnak komoly egészségügyi problémákat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?