FRISSÍTVE – A szülei élet-halál közt hagyták a kórházban: önkéntes gondviselőt keresnek a 3 hónapos kisbaba mellé Kolozsváron

Önkéntest keres Kolozsváron egy 3 hónapos, elhagyott kisbaba mellé a Solidaris Egyesület Telefonos Szeretetszolgálat. Sajó Norberttől, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a baba súlyos szívelégtelenséggel küzd, jelenleg életmentő műtétre vár a kolozsvári gyerekkórházban, ahonnan a szívklinikára szeretnék áthelyezni. Ám ahhoz, hogy a műtőorvos vállalja a beutalást, egy felnőttnek egy héten át kell pótszülőként jelen lennie a kicsi életében: etetni, pelenkázni kell, szülő módjára gondoskodni róla. És szeretni. Ezt az embert keresi most közös erővel az erdélyi társadalom. FRISSÍTÉS: megoldódott a kisbaba helyzete, találtak pótszülőket neki.

„Ez a szomorú helyzet egyben teszt is az erdélyiek számára: „megmutatja, hogy a nehéz élethelyzetekben hogyan állunk helyt egyénenként és közösségként. Hiszen szinte hihetetlen, hogy ez megtörténhet, és elkeserítő, hogy civileknek, polgároknak kell a megoldáson gondolkodniuk. Arról nem is beszélve, hogy a szülők képesek felügyelet nélkül hagyni egy beteg gyermeket a kórházban” – részletezte Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület vezetője telefonbeszélgetésünk során.

Mint mondta, a három hónapos kisbabáról nincsenek részletes információik, azonkívül, hogy beteg és életmentő szívműtétre vár, szinte semmit nem tudni róla, mert kötik az információmegosztást a személyiségi jogok. Az viszont biztos és hatalmas dolog, hogy a felhívás megjelenése óta már többen jelentkeztek a gondozására. Egy nő például vállalná, hogy Angliából utazzon haza és egy hetet a csecsemő mellett töltsön, illetve többen jelezték, hogy felváltva ugyan, de jelen lennének a kicsi életében. „A gyermek szempontjait figyelembe véve szeretnénk, ha egy személy lenne mellette mindvégig. Egy héten belül kell megműteni, a felnőttnek pelenkáznia, etetnie, rendeznie kell, míg felépül”. Ezért sem jó, ha egyszerre éri sok inger, az a védtelen kis életet még jobban felbolygatná.

Illusztráció forrása: Unsplash

Azonban mihamarabb szükség van a megoldásra, a nap folyamán (csütörtökön, május 11-én szerk. megj.) szülőt kell találni a csecsemőnek, hiszen egyre sürgetőbb a műtéti beavatkozás. Sokan erejüket megfeszítve küzdenek azért, hogy a kicsi életet megmentsék: míg a közösség egy emberként dolgozik azon, hogy a baba pótszülőt kaphasson, a kórház szociális munkása a szülők felkutatásával fáradozik – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől.

Sajó Norbert elmondása szerint Románia csordultig van a hasonló szürke foltokkal: akár szokatlan is lehetne, de az országunkban sajnálatos módon éppen megszokott, hogy a 75 év fölöttiek például teljesen magukra maradnak; hogy az utcán még mindig élnek hajléktalan gyermekek; hogy egy daganatos beteg, ha egy másik megyéből érkezik kemoterápiára valamelyik kis- vagy nagyobb városba, nem biztosítanak számára ingyenes vagy kedvezményes szállást, úgy tekintenek rá, akár egy turistára.

„Ezeket kellene közös erővel kiszorítanunk, harcolnunk ellenük. Jelenleg igyekszünk szembesíteni az illetékeseket, hogy egy életveszélyben lévő gyermek esetében is ugyanaz a procedúra, mint egy átlagos örökbefogadásnál. Holott beteg, élet-halál között van, nagyon kellene mellé valaki” – fűzte hozzá, majd kijelentette, sok nagy kérdőjel van idehaza, éppen ezért van már pályán 14 éve a Solidaris Egyesület vezetőjeként. „Néha felháborodok, néha szomorú vagyok, máskor tehetetlennek érzem magam. Ilyenkor civilként azt mondom, amit tudunk, lefedünk” – így, ha bármilyen kifogásolható szociális ügy rajzolódik ki, a közösséget megmozgatva annak élére állnak, és felkiáltójelekként mutatják, hogy rossz az irány. Most a kisbaba élete a tét.

FRISSÍTÉS: „Az erdélyi magyar társadalom jól teljesít. Rengeteg hívás, felajánlás érkezett a Solidaris Egyesülethez. Egyelőre úgy néz ki, hogy az a 4, 5, 6 jelölt, aki komolyan beillik a képbe, ott lesz az orvosok keze alatt, segíteni fog, ha szükséges”, nyilatkozta Sajó Norbert a Kolozsvári Rádiónak.

A babát a szatmári kórházból szállították át Kolozsvárra, senki nem kereste eddig. Ha valaki segíteni szeretne, hívja a Solidaris Egyesületet a 0741 555 555-ös telefonszámon!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?