A szeretet nemcsak érzelem, hanem döntés is – előadás a közösség erejéről Zilahon
Védőháló címmel a közösség megtartó erejéről tartott előadást Szalánszki Judit pszichológus Zilahon, az RMDSZ helyi nőszervezetőnek kezdeményezésére. Az eseményen több mint ötvenen vettek részt, a megye különböző magyar közösségeiből.
Nagy érdeklődés övezte a kedd délután megrendezett találkozót, amelyen többek között az egyénről, a közösségről, valamint az ezt megtartó és éltető szeretetről volt szó. Az előadáson elhangzott, társas lények vagyunk, szeretünk valakihez vagy valahova tartozni, és nem szeretünk hosszabb ideig egyedül lenni.
Szalánszki Judit pszichológus beszélt az anya-gyerek viszonyról: a gyerekkori kapcsolataink meghatározzák a felnőttkori kapcsolatainkat. Idővel az „én” és a „te”-ből lesz a „mi”, amely több, mint az előző kettő, ugyanakkor kiemelte, a csoport és a közösség közötti különbséget, hangsúlyozva a közösség fontosságát. Ez utóbbi csak akkor működik, ha működtetik, és mindig kialakul egy vezető, ugyanakkor ebben a közegben jobban kitárulkozik az egyén, és sérülékenyebbé válhat.
Felvetődött a kérdés, hogy a 21. században szükség van-e még a „mi”-re mint közösségre, hiszen a mai világra többnyire az énközpontúság a jellemző. Számtalan szlogen ezt erősíti, jelezve, egyedül is képesek vagyunk elérni dolgokat, boldogulni: „Meg tudod tenni!”, „Bízz magadban!”, „Képes vagy rá!”, „Sikerülni fog!”. Ez akár elmagányosodáshoz vezethet, ugyanakkor a vágy „mi”-re bennünk marad, ezért szükség van közösségre, mert ugyancsak szlogenekkel élve: „Egységben az erő!”, és „Együtt csodákra vagyunk képesek!”.
A délután folyamán elhangzott, jólétben élünk, még a kelleténél is több extrával, de vannak dolgok, amelyek hiányoznak az életünkből, és ezeket nem tudjuk megvásárolni. Nagy az éhség a szeretetre, az elfogadásra, a törődésre, a befogadásra és lehetne még sorolni – hangzott el a délután folyamán.
Az előadást csoportfoglalkozással és játékkal tették színesebbé, majd a jelenlévők azzal a konzekvenciával térhettek haza, hogy a szeretet, amelyre többnyire érzelemként gondolunk, valójában döntés, kell hozzá a gondolkodás is, hiszen, ha mellette döntünk, átértékeljük a helyzetet. A szeretet nélkül nem működik közösség, ami nem lehet tökéletes, de lehet elég jó, és ahhoz, hogy jól működjön néha a bocsánatkérésre is szükség van.
Szalánszki Judit az előadást követően pozitívan értékelte a jelenlévők aktivitását, nyitottságát, kiemelve, fontos, hogy egy közösségnek nemcsak az élvezői legyünk, hanem cselekvő tagjai is. „A legfontosabb erő, ami a közösségben jelen kell legyen, az a szeretet, és erre épül rá minden. Ezt az üzenetet szerettem volna továbbadni, mert egy közösségnek erre van a leginkább szüksége. Ettől lesz egy közösség hatékony, hosszantartó, eredményes, békés, sikeres. Ha meghozom a döntést ez irányba, és ha elköteleződöm, beleteszem a szeretetemet és a szolgálatomat, akkor félreteszem az egómat, az egyéni érdekeimet, hiszen sokszor azzal segítem a közösségemet, ha egyet visszalépek. Ez nem azt jelenti, hogy kivonulok, hanem egy picit visszalépek, és így aktivizálok másokat is, engedem, hogy ő is beletegyen valamit” – fogalmazott a pszichológus.
Béczi Csilla, a zilahi nőszervezet elnöke, az esemény főszervezője a Maszolnak elmondta, az előadás az országos nőszervezet által meghirdetett pályázat révén valósulhatott meg, amelyre Simonfi Mária, a helyi nőszervezet ügyvezető elnöke sikeresen pályázott. „Régi vágyam, hogy építő jellegű témák kapcsán beszélgetésre hívjam az értelmiségieket és mindazokat, akik nyitottak, érdeklődők és szeretnének tanulni. Ez a téma aktuális volt, mivel nem vagyunk szigetek, és valójában csak közösségben tudunk létezni. A sikeres előadásnak mindenképp lesz folytatása, mert igény van rá. A következő alkalommal is hasonló jellegű előadást és együttlétet tervezünk a zilahi és a környékbeli közösségeknek” – zárta az elnöknő.
CSAK SAJÁT