A németek majdnem fele a járvány után is viselné a maszkot

Németországban a lakosság 44,7 százaléka a koronavírus-világjárvány után is viselne maszkot a fertőzés megelőzése érdekében, 41,9 százalék viszont tartósan szakítana a maszkviseléssel – mutatta ki az Augsburger Allgemeine szerdán ismertetett felmérése.

Az Augsburger Allgemeine összeállítása szerint a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló fertőzéshigiéniai szabályok – maszkviselés, társas távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – egy sor további vírus terjedését is megakadályozták Németországban. Így például az influenzajárvány 2020-2021-es szezonja jóformán elmaradt, az ugyancsak cseppfertőzéssel terjedő norovírust pedig harmadannyi ember szervezetében mutatták ki tavaly, mint a koronavírus-világjárvány előtti utolsó évben, 2019-ben.

Fotó: Pexels | Anna Shvets

A leghatásosabb óvintézkedések között számon tartott maszkviselést főleg az idősek tennék napi rutinná: a 65 feletti megkérdezettek 54,1 százaléka mondta azt, hogy a világjárvány után is visel majd maszkot egészsége védelméért. A maszkviselést leginkább elutasító csoport a fiatal felnőtteké: a 18-29 éves korosztály tagjainak 50,5 százaléka a SARS-CoV-2-fertőzés veszélyének elmúltával végleg letenné a maszkot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?