Túlzottan figyelmes a párod? Kezdhetsz aggódni...

Akár rosszat is jelenthet egy párkapcsolat jövője szempontjából, ha egy pár nagyobb társaságban is állandóan ölelgeti, csókolgatja egymást - írja egy felmérésre alapozva a femina.hu.

A gyengédség válást jelez?

A pszichológusok 168 párt vizsgáltak 13 éven keresztül, hogy rájöjjenek, melyek azok az apróságok, amelyek előre jelezhetik a válást, és mi az, ami hosszú, boldog kapcsolatra enged következtetni. Egy, a Journal of Personality and Social Psychology-ban publikált tanulmányban fejtették ki mindazt, amit sikerült megállapítaniuk. Az eredmények pedig bizonyára mindenki számára szokatlanul hangzanak. Azt állítják, hogy azok a párok, akik a kezdetektől fogva túlságosan is gyengédek, odaadóak egymással úgy, hogy ezt nyilvánosan is erősen mutatják, hajlamosabbak a válásra.

A kutatás során rávilágítottak, hogy azok a házasok, akik hét vagy több év után elváltak, az elején mindig turbékoltak, már-már zavaróan viselkedtek mások előtt, és jóval több figyelmet, gyengédséget szenteltek a másiknak, mint azok a párok, akik utána boldog házasságban éltek. 

Tényleg rosszat jelent a túlzott figyelem?

Madeleine Mason Roantree pszichológus elmondta a kutatással kapcsolatban, hogy néhány párt a kezdetekben teljesen elragad a rózsaszín köd, a másik iránti rajongás, ez viszont nagyjából senkinél sem egy évekig tartó jelenség. Amikor eltűnik, a felek rájönnek, mi is köti őket valójában össze. És sajnos gyakran előfordul, hogy ezután nem marad szeretet, szenvedély vagy bármiféle kapocs, mert csupán az átlagosnál erőteljesebb fellángolás miatt voltak együtt, azért házasodtak össze. És, ha ez így van, akkor a kapcsolat könnyen tönkremegy, majd következik a válás. A szakértő hangsúlyozta, az szintén gyakori, hogy valamelyik fél csupán a másik egy-egy tulajdonságába bolondul bele, ennek nem bír ellenállni. Azt reméli, hogy párja majd megváltozik, és megválik az általa annyira nem kedvelt szokásoktól. Általában viszont ez nem így történik - ilyenkor jön a csalódás.

A túlzott érzelem és annak fizikai megnyilvánulása leginkább az úgynevezett nászutas időszakban jellemző, ami viszont a legtöbbször csak három-kilenc hónapig tart. Aztán jönnek a problémák, a másik valódi énjének megismerése, majd az eseteges kiábrándulás, ami egyenes úton vezethet a váláshoz.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy a mások előtt kimutatott gyengédség, a törődés és az odafigyelés minden esetben szakításhoz vezet. Természetesen vannak kivételek, és vannak olyan események, amikor érthető, ha a pár turbékol - ezt a szakértők is alátámasztották. Sőt, a kutatás során az is kiderült, hogy az ilyen viselkedés teljes hiánya is vészjósló jel lehet: két éven belül vezet váláshoz a tapasztalataik alapján. 

Tehát a hangsúly a mértékletességen van, és azon, hogy a felek között valódi kötődés van-e, vagy csak egy erőteljes fellángolás. Persze, az is számít, hogy később megtesznek-e mindent azért, hogy boldog legyen a házasságuk, megmaradjon a kötődés és a szeretet, illetve, hogy ne kényelmesedjenek bele az unalmas, szürke hétköznapokba.

Kimaradt?