Áltudományok ellen üzemelt be portált a Magyar Tudományos Akadémia

Az olvasóközönségtől vár témajavaslatokat az áltudományok ellen elindult tudomany.hu portál, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) égisze alatt megbízható információkat szállít. A szerkesztőségi elvek mellett ránéztünk a cikklistára, amelyen éppen a kanyaró elleni vakcina témája vezet.

Úgy tűnik, befellegzett a „brit tudósoknak” és tudományos kamuportáloknak – legalábbis a magyarul olvasó közönségnek immár van egy nagyon is szilárd fogódzója: elindult a Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Főosztálya által készített tudomany.hu weboldal, ahová kutatók írnak közérdekű cikkeket, ellenőrzött források és szakértelem alapján.

„A közvéleményt leginkább foglalkoztató, aktuális kérdésekkel kívánunk foglalkozni. Egy-egy téma kapcsán a szakterület elismert szakértői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával. Kizárólag a tudomány jelenlegi állása szerint. Várjuk az olvasók kérdéseit, felvetéseit, amelyeket összegyűjtünk, és amelyekre nyilvános válaszokat fognak adni az írások szerzői.” – ígéri a portál szerzőcsapatának vezetője, aki maga is a MTA doktora.

Az első cikk különösen fontos erdélyi szempontból is, mert a védőoltások elutasítása a magyar nyilvánosságban általában terjed, az erdélyi magyarban pedig a vitában családilag érintett újságírók kardoskodásával is zajlik nyilvános vita.

De a tudomany.hu felütéséből sejthető: a manapság internetes terekben már-már fojtogatóan túltengő kuruzslás-portálok között verhet most szét a berobbanó magyar szakmai portál, melyet Fábián István felelős szerkesztő főleg tanároknak, újságíróknak és laikus érdeklődőknek ajánl. Amint azt előjelzi, a Bőhm Sára, Gilicze Bálint, Rédey Soma, Seres Anna, Simon Tamás, az erdélyi Sipos Géza, Vajda Kristóf, Velancsics Béla alkotta szerkesztőséggel együtt bízik benne, hogy ez a honlap is hozzájárul az igazi tudomány népszerűsítéséhez és a tudományos eredmények minél szélesebb körű elfogadásához, és „olyan ismeretforrás lesz a mai, „tények utáni” világ zűrzavarában, amelyet ismernek és idéznek”.

Oktatási segédanyag kanyaró- és oltásügyekben

A tudomany.hu jelenlegi két cikke közül a legfrissebb nem bánik kesztyűs kézzel a védőoltás-ellenesekkel. „A tűzoltók ellen is tiltakozhatnának” – ugrasztja ki már címben is álláspontját a szerző, Kacskovics Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE TTK Immunológiai Tanszék vezetője. Az európai kanyarójárvány okairól szóló cikkében az immunológus – a szerkesztőségvezető szándéka szerint – a védőoltásokról szóló legfontosabb állításokat és tényeket foglalta össze. A cikk alcímei között szerepel a „Gyerekek szenvednek szüleik tudatlansága miatt” és a „Miért nem félnek az oltásokat elutasítók?” is, de találunk zárszóként egy neveket nem tartalmazó személyes történetet, és egy letölthető oktatási segédanyagot is a témában.

A portál legelső cikke pedig szintén a kanyaróról szól, Müller Viktor elméleti biológus, az ELTE TTK Biológiai Intézet tudományos munkatársának jóval rövidebb cikke a betegség általános ismertetésére szorítkozik.

Míg mi kíváncsian várjuk, milyen témákkal rukkol elő a tudományos szerkesztőség, arra buzdítjuk olvasóinkat, küldjék be ajánlóikat a info@titkarsag.mta.hu címre.

Címlapi illusztrációnk forrása: homeoanimal.com

Kapcsolódók

Kimaradt?