Karácsonyi gondolatok – elfelejteni az ajándékozás kényszerét
Mi lenne, ha ez a karácsony más lenne, mint a tavalyi? Mi lenne, ha az idén nem a bevásárlóközpontok soraiban tülekednénk még szenteste délelőttjén is? Mi lenne, ha nem azon agyalnánk a karácsonyi asztalnál, kit nem hívtunk fel a rokonok közül, aki pedig elvárja… Hogy nem elég értékes az ajándék az anyósnak, pedig a tavaly ő igazán kitett magáért… Mi lenne, ha kivonnánk a magunk fontosságát az ünnepi készülődésből? Ha fütyülnénk az egész karácsony körüli felhajtásra? Ha egyszerűen csak hagynánk megtörténni?
Nem könnyű, az igaz. Mert nem könnyű a saját szokásainkkal szakítani. De kezdetnek játsszunk el a gondolattal. Tényleg, mi történne? Valószínűleg semmi különös. Talán az ünnepi vacsorán nem volna ötödik fogás és háromféle desszert. De ki tudja, lehet, hogy a szeretteink ennek ellenére ugyanolyan jól éreznék magukat. Sőt talán egy fokkal felszabadultabban, mert nem kellene kötelezően végigenni a karácsonyi menüt, hogy a testét-lelkét beleadó - és estére rendszerint hullafáradt - háziasszony meg ne sértődjön…
Aztán itt van az ilyenkor kötelező ajándékozás. Figyeljük meg, hogyan működik. Már maga az ajándék kiválasztása sem öröm. Még a kisgyerekes szülőknek sem. (Elég csak látni a játékokat vásárló szülők arcát a boltokban.) Egyfelől, a játékkészítő cégek alaposan értik a módját, hogyan zavarják össze a gyanútlan vásárlót. Ember – és szülő - legyen a talpán, aki eligazodik a százféle mesefigura és stratégiai játék között. Biztos, hogy ilyenre gondolt a gyerek? Vagy mindenesetre ilyesmire… Persze a döntés az árcímke beható tanulmányozása után történik.
Másfelől az ajándékozás már régóta presztízskérdéssé vált. Messziről ordít, hogy olcsó volt, csak ennyit érek neki? Bezzeg a barátnőmet a férje befizette egy külföldi utazásra. Rajta persze nem spórolnak, őt igazán szeretik - gondolja a csalódott feleség talán épp a karácsonyfa alatti ajándékot bontogatva. Az ajándék szívből jövő gesztusa helyett korrektség és üzleti szellem dívik. Amennyit mi kapunk, annyit illik visszaadni. Akitől nem kaptunk, annak mi sem adunk - elvégre nem is várhatja el. A lelkiismeretünk így nyugodt lehet. (De vajon az ingyen kapott jó szót, mosolyt es biztatást hogyan tudjuk leltárba venni?) Közben elfeledkezünk arról, hogy az ajándék épp attól ajándék, hogy elvárástól, viszonzástól független. Szabad, szeretetből áradó gesztus.
Az első karácsony
Érdemes emlékeztetnünk magunkat az első karácsonyra, minden karácsony ősképére és vonatkoztatási pontjára. Mi történt ekkor? Mária szülése közel van, de hiába zörgetnek itt is ott is, szállást nem kapnak sehol. Kimerülten, talán elveszetten bandukolnak Józseffel. Aztán mégiscsak reménykedni kezdenek látva egy pajtát vagy istállót, ahol talán meghúzhatják magukat. Az állatok befogadóbbak az embereknél. Ott végre megszülethet a kisded. Sötét van, csak a csillagok világítanak. Az örömhír megosztásért kiált. De az angyal először nem királyoknak, a kor legkifinomultabb embereknek mondja el az örömhírt, hanem a mezőn éjszakázó tenyeres-talpas pásztoroknak. A pásztorok és az állatok az istenember első tanúi es látogatói. Az isteni a legsebezhetőbb, legemberibb körülmények között öltött testet azon az éjszakán. Váratlan ajándékként, viszonzást nem várva.
Tudom, most sokan azt mondják ezzel az egész karácsonyi történettel kirekesztettük az ateistákat. Elvégre nekik is ugyanúgy karácsony van, a szeretet ünnepe. De szinte mellékes is, ki miben hisz, vallásos vagy nem, úgy tűnik, az ünnepnek saját szabályai vannak. És a meghittséggel sehogy sem fér össze a fogyasztói világ által generált csengettyűs-fényfüzéres-télapós hisztéria...
Lehet, hogy az idén a családunknak nem ajándékozunk boltban vásárolt ajándékot. Nem azért, mert nem jár, vagy mert a pénztárcánk nem engedi, hanem mert az idén mást adunk. Időt, törődést és biztonságot, hogy a szeretteink érezzek, hogy minden pillanatban számíthatnak ránk. Ez viszont nem kis munka, érdemes már ebben a pillanatban elkezdeni. Hogy az ünnepre ajándékká érjen.