Magyar találmány segíthet a köztéri baktériumok és vírusok távoltartásában

Egyedülálló magyar fejlesztés segítségével közel 90%-al csökkent a vírusok és baktériumok száma a mozgólépcsőkorlátokon – áll a BKV közleményében.

A nemzetközi kutatásokra épülő, de magyarországi fejlesztésű bevonatrendszer természetbarát módon fejti ki hatását, alapanyaga élelmiszer-adalékanyagként is nyilvántartott természetes fémoxid, amely megtalálható többek között rágógumikban, fogkrémekben és egyéb naponta használatos termékekben is.

Míg korábban a lehető legnagyobb gondosság mellett is lehetetlen volt megakadályozni, hogy egy utas által érintett felületekről potenciális veszély álljon fenn a következő utas megfertőződésére, addig ez mára az anyagtudomány fejlődésének és a Resysten WhiteTitanTM védőbevonatnak köszönhetően realitássá vált – olvasható.

„A fotokatalízis mechanizmusát a fotoszintéziséhez hasonlóan a fény energiája indítja be és tartja fenn. A hazai fejlesztésű Resysten bevonatok különlegessége, hogy a hatás eléréséhez normál látási viszonyokat biztosító mesterséges fényforrások is elegendőek, így alkalmazható a rendszer többek között a metró területén is. Mindemellett a kutatás-fejlesztés eredményeképpen akár egy évig is kifejtheti hatását rendszerünk, amely bármikor megújítható” – mondta el Lehoczky Péter, a Resysten Hungary Kft. ügyvezetője.

A BKV Zrt. kísérleti jelleggel alkalmazza az M2 és M4 metróvonalak mozgólépcső korlátjain a módszert, a teszteredmények tükrében a bevonatrendszer használatát 2016 őszén kiterjeszti majd.

Kimaradt?