Egészséges emberi magzatokon végeznek génmódosítást

Tabudöntögető kísérletekről számolt be az amerikai NPR rádió, amely úgy tudja, hogy Fredrik Lanner, a stockholmi Karolinska Institute biológusa a világon elsőként egészséges emberi magzatokon kezdett DNS-manipulációs kísérleteket.

Kritikusai szerint Lanner és kollégái ezzel megnyitották az utat a dizájnbébik, azaz mérnökök által tervezett gyermekek korszaka előtt. A kutatócsoport az úgynevezett CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológiát (közkeletű nevén a génollót) használja - ezzel úgy lehet javítani az örökítőanyagot, hogy nem használnak fel hozzá idegen géneket, így a technológia GMO-tiltás alá sem esik.

Lanner és társai konkrétan azt vizsgálják, hogyan szabályozzák a gének a magzatok fejlődését. A biológus ígérete szerint kutatásai hozzájárulhatnak a vetélések számának csökkentéséhez, illetve a meddőség gyógyításához.

A technológia következményei beláthatatlanok: miközben a segítségével egy sor örökletes betegséget ki lehet iktatni a hibás gének kikapcsolásával, a génolló azt is lehetővé teszi, hogy a jövőben személyre szabjuk a gyerekeinket, még magzati korban meghatározhassuk a testfelépítését, a magasságát, a szemei és a haja színét, illetve a nemét.

Lenner azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy csak tanulmányozni szeretné a génmódosított embriókat, és csak 7 napos korukig. A kutató fogadkozik, hogy nem hagyja 14 napnál továbbfejlődni a magzatokat. Azzal érvelt továbbá, hogy a világon rengeteg ember szenved, amiért nem lehet gyereke, számukra is óriási jelentősége lehet a hasonló kísérleteknek. A génszerkesztés emellett az őssejtkutatásban is áttörést hozhat, így számos születési rendellenességet ki lehetne küszöbölni a segítségével – írja a nol.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?