Emberi szerveket is lehet 3D-nyomtatni

Amerikai orvosok élő szövetek és műanyagok keverékéből fület, állkapcsot és izmokat nyomtattak ki és ültettek be állatokba, ahol azok normálisan működtek.

Az eredmény azt sejteti, hogy a módszer működni fog embereknél is. A Wake Forest Baptista Egyetem kutatói különleges 3D-s nyomtatót készítettek, mely lebomló műanyagból kívánt formájú, mikrocsatornákkal átszőtt, szivacsos szövetet produkált.

Az ITOP nevű berendezés élő sejtekkel elegyített vizes géllel kombinálja a műanyagot, ami először folyékony, de gyorsan megszilárdul, és egy élő szövethez hasonló szerkezetet alkot. Ebbe a sejteket tápláló anyagok is könnyen behatolnak, és amikor a megtervezett darabkákat az állatok szervezetébe ültették, a műanyag tartószerkezet lebomlott, helyette a sejtek által termelt fehérjék természetes szövete jelent meg, melybe kívülről vérerek és idegek nyomultak.

 Nature Biotechnology hasábjain megjelent közlemény szerint ez a struktúra ugyan elég erős az emberi szervek kinyomtatásához, de még nem tudni, hogy kellően tartós-e, bár a saját sejtek használata miatt kilökődéstől nem kell tartani.

Anthony Atala, a kutatás vezetője az NBC-nek megerősítette, hogy a lágy izmoktól a kemény porcon át a csontig mindenféle szövetet kinyomtattak – írja a nol.hu.

Előrelépések a leukémia kezelésében is

A másik szenzációt seattle-i orvosok szolgáltatták, akik a Washingtonban zajló óriási tudományos kongresszusra összegyűlt újságírók előtt bejelentették, leukémiás páciensekből vett immunsejtek célzott génmódosításával, majd visszaültetésével a végstádiumú betegek 90 százalékát tünetmentessé tették.

A Fred Hutchinson Kutatóközpont munkatársai azelőtt tették közzé eredményüket, mielőtt azt anonim bírálat után egy szaklap leközölte volna, két páciens pedig a túl nagy immunválasz ­miatt elhunyt. Szakértők ennek ellenére az előzetes eredményeket biztatónak tekintik, hiszen a kezelésen átesett tucatnyi akut limfoid leukémiás beteg szervezete semmilyen más terápiára nem reagált. Az átprogramozott T-sejteknek azonban a tumorsejtek megadták magukat.

Kapcsolódók

Kimaradt?