Hatalmas büntetést kap az Apple az EU-tól

Az Apple kedden várhatóan minden idők legnagyobb, több milliárd eurós adózási büntetését kaphatja Brüsszeltől - írja a Financial Times. FRISSÍTÉS: Az uniós határozat 13 milliárd eurónyi adó befizetésére kötelezte a Apple-t.

Három éve tartó adóháború dúl Brüsszel, Dublin, Amerika és az érintett cégcsoportok között, így az Európai Bizottság keddi bejelentendő döntése hatalmas jelentőséggel bír. A bizottság a 130 oldalas ítéletben úgy véli, hogy a Dublin által az Apple-nek kínált adókedvezmények tiltott állami támogatásnak számítanak.

Margarethe Vestager versenybiztos hétfőn küldte el az ítéletet véleményezésre a kollégáinak, ezzel is csökkentve a döntés idő előtti kiszivárgását, az ítélet kihirdetése kedden várható. Amerika az ügy ejtését kérte Brüsszeltől, mivel szerintük a bizottság egy ilyen lépéssel nemzetközi egyezményeket sértene.

A vizsgálatok szerint az Apple kevesebb, mint 1 százalékos adót fizetett európai eladásai után, ami jóval alacsonyabb, mint amit Írországban más cégektől megkövetelnek, vagyis 12,5 százalékos adót a profit után. Az ítéletben nem szerepel konkrét összeg, erről csak egy becslés lesz a dokumentumban, de brüsszeli és dublini forrásokból a lap úgy tudja, hogy többmilliárd eurót kell fizetnie az Apple-nek – írja a Portfolio.

FRISSÍTÉSAz uniós határozat 13 milliárd eurónyi adó befizetésére kötelezte a Apple-t.

Kapcsolódók

Kimaradt?