A szemünkön keresztül is fertőzhet a koronavírus?

„Nem kizárt” - válaszolnak erre az egyáltalán nem költőinek szánt kérdésre a szakértők. Arra a kérdésre, hogy vajon mindenki hordjon-e védőszemüveget, kissé bizonytalanul annyit jegyeznek meg, hogy azt azért talán nem szükséges.

A koronavírus az orron, szájon keresztül jut(hat) be a szervezetbe – ma már mindenki tudja ezt, mégse feltétlenül mindenki veszi komolyan. Ezért nem fölösleges az a járványügyi szakemberektől folyamatosan érkező figyelmeztetés, hogy fedjük el arcunkat, és tartsunk másoktól kellő távolságot.

Na, de mi van a szemünkkel? Kevés szó esik erről a behatolási kapuról. Kell(ene) védőszemüveget, arcvédő plasztikpajzsot is viselnünk?

Biztosan előfordul, hogy a szemen át is el lehet kapni a COVID-19-et, mondta el a CNN-nek dr. Thomas Steinemann, az amerikai szemészeti akadémia (American Academy of Ophthalmology) klinikai szóvivője, hiszen egyre több evidenciát ismerünk azzal kapcsolatban, hogy a levegőben lebegő vírusrészecskék révén fertőződnek meg az emberek. Ezt, mások mellett, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nemrégiben újra megerősítette. És igen, az egyik fertőzési kapu a szemnyílás, ahol azok a cseppecskék behatolhatnak. Az is előfordulhat, hogy fertőzött felületet megérintve, beszennyezett kezünkkel visszük át a vírust a szemünkbe – említi ezt a fertőződési lehetőséget az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention (CDC)) leirata is.

„Mivel a vírus a levegőben terjed, így természetesen leülepedhet a szem felszínére is”, mondja dr. Steinemann, de hozzáteszi, azért ilyen módon megfertőződni kevésbé valószínű, hiszen, ha jelentős számú ember kapná el a fertőzést a szemén át, akkor több kötőhártya-gyulladásos (konjunktivitiszes) COVID-19-pácienst látnának a szemorvosok. Ráadásul a kötőhártya-gyulladás miatti piros szem egyáltalán nem jelenti szükségképpen azt, hogy a pácienst koronavírus-fertőzés érte.

Ahhoz, hogy megtörténjen a baj, az kell, hogy miután a vírus a szem felszínére került, onnan a könny szállítsa az orrba. Majd tovább kell utaznia a szájba, torokba, légutakba és végül a tüdőbe kell eljutnia. „Lássuk be, meglehetősen hosszadalmas, tekervényes ez az útvonal. Persze akár meg is történhet”, szögezi le a szemspecialista Steinemann. Mivel megtörténhet, továbbra is többen felteszik a kérdést, ki kell-e a COVID-19 elleni védekezést szolgáló kelléktárat szemüveggel és arcpajzzsal egészíteni?

Különösen azután váltott ez ki érdeklődést, hogy dr. Anthony Faucit, az USA vezető járványügyi szakértőjét kérdezték erről egy tv-interjúban (ABC News), és ő így válaszolt: „Ha tényleg tökéletes védelmet akarunk a nyálkahártyával védett felületeinken, vagyis az orr, a száj, sőt a szem területén is, akkor elméletileg az említett testrészeket mind fedni kell. Tehát, ha van védőszemüvegünk, pajzsunk, és ha teljes biztonságot akarunk, akkor használjuk ezeket. De azért általánosságban nem ajánlanám.” Hiába tette hozzá az utolsó mondatát is dr. Fauci, többen úgy értelmezték, mintha szorgalmazná az egyéb kellékek használatát is.

Sokan rossz néven vették, hogy akkor már csak a vegyvédelmi öltözék viselése van hátra. Le kellett szögeznie, semmiféle kötelező érvényű ajánlást nem tett, majd az amerikai szemész akadémia szóvivőjének is meg kellett szólalnia. Dr. Thomas Steinemann szerint tehát mindazok esetében, akik helyzetüknél fogva nem képesek garantálni, hogy kellő távolságot tudnak tartani másoktól, illetve mindenütt, ahol vírustól szennyezett a levegő, bölcs döntés védeni a szemet. Így mindenki éljen a lehetőséggel, aki fertőzött személyekkel van összezárva – vagy mert egészségügyi dolgozó, vagy mert otthoni ápoló. Az átlagembernek, az otthonról dolgozónak, vagy azoknak, akik nem érintkeznek idegenekkel, elégséges az arcmaszk viselése és a távolságtartás.

„A magam részéről kevésbé szigorúan fogalmazott tanácsot adok olyanoknak, akik alapvetően elővigyázatosak, és csak a legszükségesebb rövid intéznivalók miatt hagyják el az otthonukat.” – Dr. Steinemann meg is magyarázza, hogy azért, mert a szemnek megfelelő, jól működő természetes védelmi rendszere van, aminek része a szemhéj és a pislogási reflex is.  Összefoglalóan tehát: a szemeket külön is védő eszközt elsősorban azok viseljenek, akik magas kockázatot rejtő helyzetbe kerülnek. Akiknek tudottan olyan helyen kell tartózkodniuk, ahol nagy valószínűséggel kapcsolatba kerülhetnek a vírussal. Aki extra módon törekszik a biztonságra, az építsen ki maga és a vírus közé egy pótlólagos védelmi vonalat a védőszemüveg, az arcot takaró pajzs használatával. A többi személynek azonban elégséges a maszk és a távolságtartás használata a mindennapokban – mondja a szakember.

Kapcsolódók

Kimaradt?