Kőrösi Csoma Sándor nyomában: lezárult Pengő Zoltán útjának első szakasza
4 233 610 lépés, 3 306,67 km megtétele után, tegnaptól lezártnak tekintem utam első szakaszát.
Ma ismét be kellett mennem India teheráni követségére, hogy az utazásomra vonatkozó további információkkal szolgáljak, ami hirtelenjében megemelte a vérnyomásomat, végül azonban elégedetten távoztam, mivel ígéretet kaptam rá, hogy a délután folyamán kézhez kapom a vízumot.
Holnap délelőtt fel fogok szállni egy, a törökországi Trabzonba tartó buszra, amire a jegyet megvettem már. Ideje, hogy elhagyjam Iránt, már csak azért is, mivel a cipőm mindkét párján két, napról-napra terebélyesedő lyuk tátong, s amíg nem férek hozzá a bankszámlámhoz, nem tudok újat venni.
A napokban egy nagyon rokonszenves istennél tettem tiszteletemet. Ahura Mazdának hívják, a japánok róla nevezték el az egyik autómárkájukat. A templomát véletlenül fedeztem fel Teherán egyik hangulatos mellékutcájában. A híveit zoroasztriánusokként szokás emlegetni, napjainkra alig 200 ezren maradtak. Neki is volt egy prófétája, Zoroaszter vagy Zarathusztra nevű, akiről nem lehet pontosan tudni, mikor élt, de minimum 700 évvel Krisztus előtt.
Szent könyvvel is megajándékozta az emberiséget, a címe Zend Aveszta. Nekem az egyik felettébb barátságos és angolul beszélő, nőnemű híve mutatta meg a templomot, s magyarázott a vallásról. Elmondása szerint Ahura Mazda a szeretet istene, mindenkihez kedves, nem fenyegeti örökkön tartó, a pokol nevű rémes helyen letöltendő büntetéssel azokat, akik nem tartják be a parancsolatait. Ez, mondjuk, nem esik pont egybe azzal, amit a zoroasztrizmusról olvastam, de gondolom, hogy egy hús-vér zoroasztriánus megbízhatóbb forrás, mint egy lexikon.
Ahura Mazda a fény istene, melyet a tűz szimbolizál, s minden templomában, építése óta folyamatosan lobog a szent láng, amit kizárólag a mubájnak nevezett pap táplálhat. Az általam felkeresett templomban több mint 100 éve ég folymatosan Ahura Mazda tüze, de van egy templom Yazd városában, ahol többezer éve nem aludt ki.
Szerettem volna oda elmenni, az egyetlen hely Iránban, ahová igazán vágytam. A szent tüzet a hívek csak egy üvegablakon keresztül láthatják, nekem azonban megengedte a mubáj, hogy az ajtónyíláson át megszemléljem, szívmelengető pillanat volt, itteni tartózkodásom egyik legjobb élménye. A híveknek nem kell feltétlenül templomba menniük ahhoz, hogy Ahura Mazdához szóljanak, bárhol imádkozhatnak, ahol fény van, akár egy gyertya lángja vagy a nap felé fordulva. A muszlimok tűzimádóknak tartják a zorosztriánusokat, ami tipikusan esete annak, amikor valaki képtelen különbséget tenni szimbólum és mögöttes tartalom között, ugyanakkora ostobaság, mint az, hogy a hinduk a tehenet istenként imádják.
Az Ahura Mazda hajlékában tett látogatást követően, az ökuménia jegyében bementem az utca másik oldalán álló örmény templomba, ahol épp miséztek, olyan buzgó tömjénezés mellett, hogy nehéz volt lélegeznem. A misét két pap celebrálta, a padokban egyetlen ember ült, úgy tűnik, a hívek itt sem ölik meg magukat a templomba járással, mondjuk, nem is lehetnek sokan.
Az interneten lehet arról olvasni, az iráni hatóságok nem tolerálják keresztény vallási szimbólumok nyilvános térben történő elhelyezését. Az én tapasztalataim ezt nem igazolják, Teherán központi részein egy csomó bolt kirakatában láttam karácsonyfát, karácsonyi díszeket, olyan örmény kávézóban is jártam, ahol a tulajdonos az utcáról is jól látható karácsonyfát állított.
Az persze kérdéses, hogy napjainkban a karácsonyfa vallási szimbólum-e vagy a vallásos köntösbe bújt merkantilzmus jelképe-e. Meglehet, az iráni hatóságok szemében az utóbbi. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)