Az otthoniakkal beszélgetve rájöttem, hogy Iránnal kapcsolatos elterjedt téveszme, miszerint arab ország lenne. A valóság az, hogy Iránban nagyon kevés arab él, a dél-nyugati országrészben.

A perzsák és az arabok még csak rokonágban sem állnak egymással, bár utóbbiak, a valláson keresztül erős kulturális hatást gyakoroltak Iránra, ennek egyik következménye az arab írást használata. A perzsák és az Irán nyugati részén élő kurdok, bármily furcsa is, a legtöbb európai nyelvvel, így például az angollal, a némettel, a románnal vagy az orosszal éppúgy, mint a hindivel és a hinduk szakrális nyelvével, a szanszkrittal rokon nyelvet beszélnek. Perzsául a víz áp, ami nem véletlenül hasonlít a román ápára (apă) és a latin aqua-ra, az apa pedár, az anyát pedig hozzávetőleg mádernek ejtik. A nyugati világban az iszlámot általában egy homogén közösségnek képzeljük el, ami szintén távol áll az igazságtól.

Az iszlámnak két nagy irányzata létezik, a többségi szunnita és a síita, ez utóbbinak hívei a muszlimok kb.15 százalékát teszik ki. A világon hozzávetőleg 40 muszlim ország van, a síiták csupán háromban vannak többségben, Irakban, Azerbajdzsánban és Iránban, utóbbiban a lakosságnak szinte 99 százalékát teszik ki.

A szunniták és a síiták finomam szólva nem igazán kedvelik egymást, Kőrösi idejében nagyobb biztonságban utazhatott egy keresztény közöttük, mint egy síita szunnita földön vagy fordítva.  Manapság persze már nem ez a helyzet, ugyanakkor a szunnita hátterű Iszlám Állam deklaráltan ellenséges a síitákkal, ezért az Irán által támogatott síita milíciák Irakban és Szíriában is aktívan részt vettek a vallási fanatikusok elleni harcban. Az iszlám ökuménia azonban még messze van, jelenleg is vannak olyan síita mecsetek, ahova szunniták nem léphetnek be, de természetesen keresztények vagy zsidók sem.

Az iszlámon belüli szakadás röviddel Mohamed próféta halála után következett be. Miközben a korai keresztény teológusok olyan kérdésekről folytattak épeszű emberek számára nehezen értelmezhető vitákat, hogy a Fiú egylényegű-e az Atyával vagy csak hasonló lényegű, addig a muszlimok sokkal gyakorlatiasabb okból estek egymásnak: abban nem értettek egyet, hogy Mohamed után ki legyen a világi hatalom birtokosa. A jelenleg szunnitaként ismert többség szerint az utódot érdemei alapján a hívők közösségének kell megválasztania, míg az ellentábor úgy vélte, hogy az örökös csakis családtag lehet, pontosabban Ali, Mohamed veje.

Innen ered a felekezet neve, a síita ugyanis körülbelül azt jelenti, Ali pártja. Az évszázadok során a két irányzat között teológiai különbségek is megjelentek, például a siíták körében fontos a szentek kultusza, míg a szunniták elutasítják azt. A kívülálló számára is érzékelhető fontos különbség, hogy míg a szunnitáknál napi öt kötelező ima van, addig a síitáknál csak három, pontosabban utóbbiak kettőt-kettőt összevonnak.

Nem láttam semmiféle hivatalos statisztikát a mecsetek számáról, de határozott benyomásom, hogy a berendezkedését tekintve világi Törökországban jóval több van belőlük, mint Iránban. Persze, lehet, az téveszt meg, hogy a török mecsetek sokkal jobban ki vannak hangosítva, a müezzin imára hívó éneke rockkoncertekre jellemző hangerővel bömböl, az irániak lényegesen csendesebbek. Utam törökországi szakaszán rendszeresen megtörtént, hogy reggel 6-kor a dobhártyarepesztő kántálás ébresztett, Iránban ez egyszer sem fordult elő.

Érdekes különbség a nyugati kultúrkör és az iszlám világ között, hogy az itteni emberek, ha a világnézetükről, a vallásukról kérdezem őket, mindig muszlimnak nevezik magukat. Az irániak utólag esetleg hozzáteszik, hogy ők síiták, olyan törökkel azonban nem találkoztam, aki a szunnita szót kiejtette volna. Nem hiszem, hogy sok olyan európai volna, aki kérdésre válaszolva magát elsősorban kereszténynek nevezné, s ne azt mondaná, hogy ő katolikus, ortodox, református stb.

A leginkább kozmopolita és liberális iráni városnak számító Teheránban szerintem több az utcán rózsafüzért morzsolgató férfi, mint a vallási konzervativizmus törökországi fellegvárában, Erzurumban, ellenben eddig egyetlen embert láttam, aki a szabad ég alatt, a magával hordott imaszőnyegén borult le Mekka irányában, amikor eljött az ima ideje. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)