banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hogyan lehet ismertté tenni a Huawei „kistesóját”, a Honort? – a Közgazdász Borklub előadásán jártunk

Miután a Huaweit kellőképpen „felfuttatta”, kezébe vette annak „kistesóját”, a Honor okostelefont, hogy ismertté és kedveltté tegye a kamaszok körében. Arról, hogy ebben milyen szerepe van a márkaépítésnek, a sajtónak és az influencereknek csütörtök este informált bennünket Ament Amarilla kommunikációs és PR-menedzser, aki a Blogdíler meghívására tartott előadást az RMKT Közgazdász Borklub szezonnyitóján, Kolozsváron.

A Honor márka bemutatása nemcsak annak folyamatos fejlődéséről szólt, hanem a feltörekvő márkák kommunikációs kihívásait is körüljárta. Kiemelte, míg a legtöbb cég annak alapján indul el, hogy mennyi pénze van, és azzal mennyire lehet terjeszkedni, addig ő a Huaweinél és jelenlegi munkájánál, a Honornál is abból indult ki, hogy milyen célkitűzései vannak, és azok érdekében milyen erőforrásokat szükséges előteremteni.

A márkaépítés kulcsfontosságú erőforrása a sajtókapcsolat, derült ki az előadásból: „ha az újságírók kedvelik, megismeri általuk a felhasználó is”, a kialakított kép pedig jelentőséggel bír. Fontos nyomatékosítani az újonnan induló márkák vagy éppen vállalatok során, hogy a legjobb befektetés a szellemi tőke, ugyanis a kommunikációs anyagokra szánt idő, pénz és energia térül vissza a leglátványosabban – tudtuk meg.

Mit takar a márkaépítés, márkaarc, márkanagykövet?

Ament Amarilla kiemelte, újonnan induló cégként fontos a sajtóval folyamatosan kapcsolatot tartani: a változásokról, a hírekről pedig elsőként kell értesíteni őket ahhoz, hogy a vállalaton keresztül kommunikáljanak információkat a világ felé. Hozzátette, ehhez szükséges a tartalomválogatás, ami annyit takar, hogy a technológiai érdekeltségű platformoknak csak a tech-újításokat küldjük, a színes témákkal foglalkozó portáloknak pedig a kategóriájukhoz szabjuk információinkat.

A kapcsolatépítés egy másik formája a nagyobb márkákkal való együttműködés, ugyanis „a nagyobb felsegíti a kisebbet”. Abban pedig, hogy minél ismertebbé és kedveltebbé váljon a brand, szükség van nagykövetre, arcokra és influencerekre. Lényeges különbség van e három között, derült ki: míg a márkaarc egy sztár, aki a termékünket promoválja, addig a márkanagykövet egy hosszútávú együttműködőnk, aki szereti az eszközünket és elviekben is kapcsolódik annak világához. Az influencer pedig egyetlen bejegyzésre is elegendő, csupán annyi szükséges, hogy legalább egyszer hirdesse, megmutassa a kiadott eszközt.

Feltörekvő márkaként ezeket a véleményvezéreket meghatározott szempontok alapján kell választani: nem elegendő az, hogy a leghíresebbek, arra is szükség van, hogy az általuk képviselt értékek illeszkedjenek az általunk kitalált tartalomhoz. Emellett az is fontos, hogy ne a sok követővel rendelkezők nyűgözzenek le, hanem azok, akiknek sok az aktív követőjük. A legkiemelkedőbb pedig az, hogy ő, mint véleményformáló, mennyire szereti meg, mennyire tudja beépíteni a mindennapjaiba az eszközünket, legyen szó okos kütyükről vagy másról, mert az a hatásos, ha hitelesen képviselik, és nem csupán a pénzért dolgoznak.

Kiderült, a Huawei is úgy vált közkedveltté Magyarországon, hogy Hosszú Katinka is csatlakozott a kampányhoz és a márka arca lett.

Az is világossá vált a jelenlévők számára, hogy a társadalomhoz elsősorban a szerethető tartalmakon keresztül lehet közel kerülni: így például kulcsfontosságú, hogy az embereket bevonjuk a projektjeinkbe, akár egy egyszerű szavazással. Ugyanis, ha a felhasználó maga dönthet arról, hogy milyen színű legyen a telefon, máris közelebb érzi magához a terméket – tudtuk meg.

Honor: ismerjük meg a feltörekvő okostelefont

Ament Amarilla kiemelte, a Honor legfőképpen a Z és Y generációt célozza a „divatos tech-kütyüivel”, ezért nagy felelősség hárul rájuk, márkaépítőkre, ugyanis ez az a generáció, aki „tudatos vásárlóként” fölülvizsgálja a specifikumokat, mérlegel és összehasonlít, mielőtt bármi mellett is elköteleződne. Ha tehát elégedetlen valamivel, akkor a döntése a későbbiekben sem változtatható meg.

Ahhoz, hogy ezzel a generációval zökkenőmentes legyen a kapcsolat, a feltörekvő márkának felelőssége a visszajelzések küldése és a folyamatos reagálás – hangsúlyozta a PR-menedzser.

A Honor – bár a Huawei termékcsaládból származik – nem hasonlít a „nagytestvéréhez”, éppen ezért nem is bevethetőek nála az előzőnél jól bevált taktikák. Ament Amarilla így a nulláról indul, és új lehetőségekkel próbálja becsempészni a köztudatba, egyik fő vesszőparipája ebben a fiatalok bevonása többek között logóverseny vagy véleménykérés során.

Kapcsolódók

Kimaradt?