Hogyan tegyünk jót a hétköznapokban? Tippek a jótékonykodás világnapjára

Az Amazonas erdőinek égésekor, egy-egy kampány alkalmával, a Notre Dame leégésekor, vagy éppen karácsonykor szívesebben jótékonykodunk, adományozunk. Erre azonban az év minden napján lehetőségünk lenne. A jótékonykodást a kis lépésekkel, tettekkel lehet kezdeni, így a jótékonykodás világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány lehetőséget. 

  • Adományozzunk! A jótékonykodás „hagyományos" módja, ha a pénzünkkel támogatunk egy olyan szervezetet, alapítványt, amely egy a szívünknek fontos ügyért harcol. Mielőbb elköteleződnénk egy szervezet mellett, tájékozódjunk a pontos céljaikról, eredményeikről, hogy biztosan jó ügy mellé álljunk. 
  • Legyünk jók a bolygónkhoz! A tudósok, a környezetvédők egyre inkább hangsúlyozzák a környezetvédelem fontosságát, amelyért nap mint nap egyszerűen tehetünk. Korábbi cikkeinkben számos tippet adtunk már, amelyekből inspirálódhat. 
  • Vásároljunk a piacon! Bár hagyományos értelemben ez nem jótékonykodás – hiszen a pénzünkért cserébe kapunk valamit –, de így a helyi termelőket támogatjuk a nagyáruházakkal szemben.

  • Vegyünk egy csokor virágot a buszmegállóban ácsorgó öreg nénitől! Nekünk szebb lesz az otthonunk, neki pedig nagy segítség lehet.
  • A nem használt takarókat, szőnyegeket vigyük el egy kutyamenhelyre, ahol hasznát veszik, különösen a hűvös idő beköszöntével. 
  • Ajánljuk fel, hogy vigyázunk egy közeli barátunk gyerekeire. Ha van egy szabad délutánunk, ajánljuk fel, hogy foglalkozunk a gyerekekkel, amíg ő nyugodtan elmegy bevásárolni, vagy kettesben időt tölt a párjával.
  • Néha egy jó szó, kedves érdeklődés is sokat tud számítani. Látogassuk meg – esetleg hívjuk fel telefonon – egy rég látott rokonunkat.
  • Önkénteskedjünk! Fordítsunk a szabadidőnkből néhány órát önkénteskedésre: segítsünk állatmenhelyeken, ültessünk fát, foglalkozzunk az idősekkel stb. 
  • Adjunk vért! Hogyan? Korábbi cikkünkben Dr. Kopacz Ildikóval, a Hargita Megyei Vérközpont igazgatója elmagyarázta.
Magyar kezdeményezésre az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2012-ben szeptember 5-ét, Kalkuttai Szent Teréz anya halálának napját a jótékonyság világnapjának nyilvánította. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?