Hogyan legyen szobatiszta a kisgyerek? Szakértő előadásán jártunk

Ahogy minden gyereknél más-más nevelési módszer válik be, úgy egy-egy feladat, képesség elsajátításának ideje és módja is eltérhet. A Csíki Anyák szerdai rendezvényén ezúttal a szobatisztaságra nevelés témáját járták körül Thököly Emese, hat gyerekes családanya segítségével, aki vállalkozása által abban segíti az édesanyákat, hogyan tanítsák meg gyermekeiket a szobatisztaságra.

Gyerek és gyerek között is különbség van, az amerikai gyerekek például átlagosan 4 éves korukban még pelenkát hordanak, a magyar gyerekek pedig már 2-3 évesen szobatiszták – tudtuk meg az előadáson a 15 éve Kanadában élő Thököly Emesétől. „Jó, ha mindenki megjegyzi azt, hogy előbb-utóbb sikerülni fog, akármilyen nehézkesnek vagy időigényesnek tűnjön a szobatisztaságra nevelés” – nyugtatott meg Thököly Emese. Kiemelte a stresszmentes környezet fontosságát, illetve azokat a játékos módszereket, amelyek megkönnyíthetik a folyamatot. A szakértő azt is elmondta, hogy a leszoktatás tarthat három napig, de akár hat hónapig is, mindez a gyerektől és a szülőktől is függ. Segítenek a kifestős- és mesés könyvek is, amelyekkel játékos módon magyarázható el a gyermeknek, hogy mi fog történni.

„Szükséges elmondani nekik azt, hogy mire készülünk, akkor is, ha látszólag nem értik vagy nem tetszik nekik az, amit mondunk. A következő lépés, hogy eldöntsük, mire szoktatjuk rá a gyereket: a vécészűkítőre vagy a bilire. Mindkettőnek megvan az előnye és hátránya, de a bili talán praktikusabb, hiszen hordozható” – mondta az előadó. Emellett jó, ha az anyuka készül váltóruhával, papírral és törlőkendővel, mert nem elhanyagolható a takarításra szánt idő sem.

 

Mint megtudtuk a szülők gyakorta bizonytalanok, hogy mit és hogyan csináljanak, ezért Thököly Emese többféle módszert is bemutat tevékenységei során. „Figyelni kell a gyerekekre, észre kell venni, hogy mikor állnak készen a szobatisztaságra. Ennek jelei: már 18-26 hónapos a gyerek, ha egyedül is tud járni, érdeklődik, utánozza a felnőtteket. Ilyenkor gyakran elbújnak ha „dolguk” van, leveszik magukról a pelenkát, vagy akár 1-2 óráig is visszatartják” – magyarázta Thököly Emese. A szakértő szerint érdemes kitűzni egy adott dátumot, időpontot a kezdésre, felkészülni rá és felkészíteni a gyereket is. Jó tanács, ha egyszer levesszük a pelenkát, bármilyen nehéz legyen is, nem szabad visszatenni. 

A szülő határozottságán is múlik

„Volt olyan gyerek, akinél az időzitős módszert alkalmaztam. Órán vagy telefonon kell beállítani, húsz-harminc perces emlékeztetőt és ráültetni a gyereket a bilire. Akkor is rá kell tenni, ha már „úton van a csomag”, sajnos ez ezzel jár” – mondta a szakértő. Nem kell megkérdezni a gyereket, hogy akar-e bilizni vagy sem, egyértelműen igen a válasz. A szülő határozottsága számottevő a szobatisztaságban, neki kell irányítania a gyermekét és segíteni. „Nem érdemes elkezdeni a szobatisztaságra nevelést, ha kistesó érkezik, ha válás van folyamatban, ha költözik a család, haláleset- vagy baleset esetén. Ezek mind-mind megzavarják a gyerek lelkiállapotát és nem lesz képes összpontosítani” – magyarázta Thököly Emese.

Be lehet vezetni néhány jutalmazási módszert is, amellyel jelezhetjük, hogy ügyes, fejlődik. A szakértő szerint fontos, hogy a bili vagy a vécészűkítő, amit használunk, egy fix ponton legyen a lakáson belül és hogy azt ne mozgassuk, a kicsinek meg kell szokni a helyet. Az sem gond, ha esetleg több eszközt használunk, de ezeket semmiképp se mozdítsuk el a helyükről.

Az éjszakai szobatisztaság akár 7 éves korig is elhúzódhat

„Van egy hagyományos módszer is, ez ugyanolyan, mint az előző, csak időzitő nélkül. Ugyanúgy rá kell tenni a gyereket a bilire, figyelni az árulkodó jeleket. A leszoktatás titka talán a kitartás, enélkül nem megy. Itt elsősorban az édesanyára, édesapára gondolok, hiszen ők azok akiktől a gyermek tanul, akikre figyel” – tette hozzá Thököly Emese.

A szobatisztaságra nevelés során adódhatnak kényes helyzetek, ám a szakértő javaslata szerint ilyenkor is őrizzük meg a nyugalmunkat, hiszen ha idegesek vagyunk, stresszesek, a gyerekek is azok lesznek. „Általában a „nagy dolog” esetén fordulnak elő nehezebb helyzetek, probléma lehet a székrekedés, a visszatartás. Az éjszakai szobatisztaságot illetően 3 éves kor körül érdemes elkezdeni, ez akár 7 éves korig is elhúzódhat. Ekkor sem kell megijedni, ez is normális, tehát nincs a háttérben semmilyen kóros elváltozás” – tette hozzá az előadó. A regresszió, vagyis visszaesés ebben az esetben is előfordulhat, mivel a gyerekek nagyon érzékenyek, mindenre képesek aktívan reagálni.

A leszoktatás akár egy ördögi kör, újra és újra gyakorolni kell, elölről kezdeni és időt szánni rá. Mind az édesanyák, mind a gyerekek számára fárasztó lehet, viszont egy fontos fejlődési lépcsőfok is.

Kapcsolódók

Kimaradt?