A közösségi média jelen van a gyerekek mindennapjaiban, akár tudomásul vesszük, akár nem. A technika rohamos fejlődése, az egyre okosabb eszközök, a közösségi oldalakon való aktív jelenlét új kihívást támaszt a szakemberek, szülők és a gyerekek elé is, hiszen együtt kell élni vele, jól kell használni ahhoz, hogy ne a negatív oldalát tapasztalják meg és ne gátolja a szociális, társadalmi fejlődésüket. Napjainkban már tudatosítani kell a nevelésben, az oktatásban, akár otthon a családban a közösségi média nyújtotta lehetőségeket, megtanítani a gyerekeket, hogyan használják őket és beépíteni a mindennapokba, hiszen a fejlődés megállíthatlan. Többek között erről beszélt előadásában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán megszervezett konferencián Dr. Baracsi Katalin.

Hogyan határozná meg Ön a fiatalok és a közösségi média kapcsolatát?

Szoros. A fiatalok életének szerves része az, hogy valamilyen közösségi csatornán jelen legyenek, holott régen elég volt egy felületen aktívan részt venni, ma már ez lehet akár három-öt csatorna is egyidőben. A most felnövő generációk nyolcvan százaléka a közösségi média által szerez információkat a nagyvilágról, társairól.

Hová fejlődhet ez a kapcsolat a későbbiekben?

Ez egy megállíthatatlan folyamat, hiszen a közösségi média fontossága mellett olyanokról is beszélhetünk, mint a mesterséges intelligencia befolyásoló tényezői, a kódolás, a robotika, hogy esetlegesen gépekkel együtt fogunk majd dolgozni a jövőben, tehát eléggé utópisztikus hangulata is van ennek. Megértem azt a szülői nézőpontot is, hogy késleltetni kellene ezt a folyamatot, eltiltani a fiatalokat, mert gyakorta rémisztő a helyzet. Sokkal gyorsabb a fejlődés, mint gondolnánk.

Nem szabad azonban sötéten látni a dolgokat, igenis együtt kell élnünk a digitális világgal, ez ma már a mindennapjaink része és azért vagyunk megáldva a gondolkodás-döntés képességével, hogy mi döntsük el, hogy mikor és mennyit szeretnénk használni ezeket az eszközöket. Fontosnak tartom, hogy kézben tartsuk az újdonságokat és mi irányítsunk. Abban a pillanatban, ahogy belekényelmesedünk, csak a kényelmi funkcióját használjuk a digitalizációnak, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy elfogadjuk a többségi véleményt, nem nézünk utána az információknak, hagyjuk, hogy történjenek a dolgok és ez nem egy jó irány.

Azt sem szabad elfelejteni viszont, hogy a most felnövő kisgyerekek már robotokkal fognak együtt dolgozni, ahol a digitalizáció a mindennapok része lesz, ahogy már most is elég sok területen az. Ha kizárjuk őket mindebből, akkor visszavetjük a szociális kompetenciájukat. A szülő mindig azt szeretné, hogy a gyereke jobb legyen, mint ő, akkor miért nem szeretné, hogy a jövőben az ő gyereke legyen például a következő programozó, fejlesztő, aki munkájával embereket menthet meg és jobbá teheti a világot? Rengeteg kérdőjel van bennünk, de ezzel együtt egy nagyfokú izgalom is helyet kap, mert még olyan sok minden fog történni. Ez a fajta várakozás nálam egy nagy adag kíváncsisággal is párosul.

Milyen veszélyei, illetve előnyei vannak a közösségi médiának?

Nem szabad eltiltani a gyerekeket mindettől, nem szabad csak a negatív oldaláról megközelíteni. Egyszerű és kényelmes az a felfogás, hogy amitől félek, azzal nem foglalkozom, de attól még van és létezik. A felnőtteknek óriási felelőssége van abban, hogy az élettapasztalatukat felhasználva a konfliktuskezelési módszereket, a kommunikáció fontosságát áthagyományozzák gyermekeikre.

A mostani felnőttek gyakran azért dimenzionálják túl ezeket a dolgokat, mert ők maguk gyerekként nem találkoztak ilyenekkel. Gyakran azt képzeljük, hogy ezek a veszélyforrások kívülről jönnek, holott a kortárs bántalmazásról sem szabad megfeledkeznünk. Jó már egyre kisebb korban tudatosítani, hogy igenis fontos az, hogy kiről, kinek, mit mondunk, akár személyesen, akár egy kommentben, posztban, kiről milyen képeket készítünk és osztunk meg.

Amiben javulást látok, hogy a digitális kor elején beszélni kellett arról, hogy mi a személyes adat és ez mára beépült a gyerekek szókincsébe, mint szakember ezt nagyon pozitívan értékelem. Ahol nagyfokú érzékenyítésre van szükség, az az, hogy felismerjük azokat a mozzanatokat a világhálón, amikor sértő dolgokat írunk-mondunk, vagy amikor a környezetünkben valaki részese ennek. Sokan közömbösen állnak ehhez a helyzethez, viszont meg kell tanítani a gyerekeknek hogyha valaki bajban van, annak segíteni kell.

Milyen hatással van mindez a kisgyerekekre, fiatalokra?

Én optimista vagyok ezen a téren, hiszen eltérő korosztályokkal foglalkozom és igenis tetten érhető a fejlődés. Szerintem nagyon jól lehet beszélni a gyerekekkel, fiatalokkal, már az egészen kicsikkel is, meg tudják fogalmazni, hogy mi az, amin változtatni szeretnének. A kamaszok már amolyan „kis felnőttként” látják magukat, akik már komoly és előremutató kritikával élnek a náluk fiatalabb generációkkal szemben.

Nekem nagyon tetszik az is, hogy a különböző korcsoportok is beszélnek erről egymás között, tanácsot adnak egymásnak, hiszen akármennyire is jól kommunikáljon egy szakember, rá felnőttként tekintenek. Lényeges számukra a nagyobb testvér, közeli barát véleménye és tanácsa. Óriási potenciált látok ebben a lehetőségben, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akik jól beszélnek és központi szerepük van egy közösségben, elmondják ezeket az információkat. A digitális térben, például a Youtube-on a videósokat is ilyennek látom, mert igenis vannak olyanok, akik jól el tudják mondani és olykor nagyobb hatással vannak a gyerekre, mint a szülő vagy tanár. Ezeket az erőforrásokat használni kell, hogy még tudatosabbak legyünk.

Hogyan hat a szülőkre a közösségi média?

A mostani szülői generáció sem vonhatja ki magát a digitalizáció alól, lehet mondani, hogy nem szeretik és nem használják, viszont nem is kell kényszernek lennie benne. Nem gondolom, hogy egy szülő attól lesz jó digitális szülő is, ha minden internetes platformon jelen van, ahol a gyereke is. A fiataloknak arra van szükségük, hogy segítséget kapjanak szüleiktől, hogy meghallgassák őket, és ez nem úgy működik, hogy az első „digitális probléma” felmerülésekor a szülő karakán módon lépjen fel ez ellen. Az eltiltás, a letiltás csak egy jegelése a folyamatnak, fontos, hogy a digitális ismeretek, akár emberi, akár technikai oldalról jelen legyenek a család életében.

Szülőként mire kell figyelni a különböző életszakaszokban?

Napjainkban már az is hasznos lehet, ha a szülő megbeszéli a gyerekével, hogy mi történik esetleg az Instagramon, hogy milyen játékot játszik, milyen abban a karaktere, milyen csevegőpartnerei vannak, hogy kivel beszél. llyenkor az is kiderül, ha valamilyen negatív élménye van. Ha nyíltan beszélhet a gyerek arról, hogy mi történik vele az online térben, akkor mindig azt fogja érezni, hogy bármi is történjen vele, van akire számíthat, van ahonnan segítséget és támaszt kapjon.

Habár egy technikai dologról van szó, nagyon fontos mindebben az emberi tényező is, a bizalmat a legelejétől kell kiépíteni. A szülők gyakran érzik azt, hogy lemaradtak, kimaradtak valamiből, ebben az esetben segíthet, ha a megfelelő, vagyis nyitott kérdéseket teszik fel és nem rohannak a gyerekek után, nem viselkednek kémkedően. Sokan azt mondják, hogy több szülői-felügyeleti rendszerre lenne szükség, szűrésre, korlátozásra. Én azt vallom, hogy ez kizárólag akkor működik, ha erről a gyerek is tud, akkor is ha nyolcéves, akkor is ha tizenhat.

Ha titokban szűröm a gyerekemet az online térben, azt fogja gondolni, hogy nem bízom benne, kémkedek utána. Ezzel akkora bizalomvesztést érhetünk el, hogyha baj történik sem minket fog felkeresni a gyerekünk, a másik oldalról pedig, ha beállítunk valamilyen technikai kütyüt, már a kisgyerek is kiszúrja, észreveszi és képes tenni ellene, akár hatástalanítani. Fel kell ismerni a jó oldalát is, használni és mindebbe belevonni a gyereket. Erre egy remek példa és eszköz lehet a digitális szerződés, amely a családban élők digitális szempontjait, meglátásait, szabályait tartalmazza. Mindezt persze egységesen kell eldönteni, megbeszélni közösen, majd utána aláírni. Jó, ha elhelyezzük a lakás egy látható pontján, mint emlékeztetőt. Angliában már egy évtizede használják ezt a módszert és bizonyítottan a gyerekek szabálykövetőbbek.

Ön mit tanácsol a kisgyerek-okostelefon kérdéskör esetében?

Nem szeretnék ítélkezni ebben a kérdésben, foglalkozásaim esetében is gyakran előfordul, hogy egy szülő azért jön el, hogy megtudja mikor és milyen eszközt vehet a gyerekének. Szerintem ezt a család saját maga kell kialakítsa az otthoni környezetében. A hivatalos álláspont az, hogy kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott okoseszközt adni a kisgyerekeknek, illetve hatéves korig is csak maximum egy óra, szülői felügyelet mellett. Én azt gondolom, hogy ez alakítható, és kulcsfontosságú a kommunikáció. Felállíthatunk olyan szabályokat például, hogy naponta egy óra, miután a gyerek befejezte a leckéjét, esetleg hétvégén lehet ez egy kicsit több is, akár maga a szülő is játszhat a gyerekével együtt. Mutassunk alternatívákat, kössük feladatokhoz az internetezést. Nincs bevált recept, ezt mindenkinek egyedül kell kipróbálnia otthon és megküzdenie ezzel a helyzettel. Érdemes elolvasni az ajánlásokat, eszközvásárlásnál figyeljünk oda a gyerekbarát játékokra, programokra. Ne adjuk csak úgy oda a gyerek kezébe, hogy majd eldöntse mit is kezd vele. Szülőként is be kell lépni abba az online térbe, amelyben a gyerek mozog.

Mire számíthatunk a jövőben, ha ezt a kapcsolatot nézzük?

Fejlődésre, tisztulásra, új hullámokra. A tudatosság mellett az a kifejezés is helyet fog kapni, mint a digitális jólét. Tudni fogjuk már, hogy mire kell vigyázni, hangsúlyt fog kapni a digitális diéta és detox is. A tudatosság után pedig még inkább felszínre kerül a használat, a befolyásolás. Bármi is történjen, el kell fogadnunk, hogy a közösségi média jelen van a mi és gyerekeink életében és azt is, hogy bár nehéz is lehet, tudatosan be kell építeni az ezzel kapcsolatos, biztonságos és személyes nevelést is, amelynek köszönhetően hozzájárulhatunk a fiatalok és kisgyerekek fejlődéséhez, akár az internet segítségével is.