Nem lesz több csodagyógyszer és életveszélyes fogyókúrás tanács a Facebookon

A legtöbb félrevezető, életveszélyes tanács az orvoslást illetően a Facebookon terjeng, a felhasználók pedig jóhiszeműen próbálják ki az eléjük gördülő fogyókúrás recepteket, „alternatív gyógymódokat”. A megtévesztés megszűntetése érdekében a Facebook úgy döntött, eltűnteti felületéről az életveszélyes bejegyzéseket – közölte a hvg.hu.

Mint ismeretes, a Facebook több alkalommal is változtatott már a hírfolyamát rendező algoritmuson, az abszurd gyógymódokat tartalmazó bejegyzéseket azonban mindeddig nem sikerült kezelnie. A közösségi oldal nemrégiben döntött úgy, véget vet az őrületnek, és az algoritmust újratervezve száműzte a gyakran életveszélyes tippeket.

A Facebook közlése szerint a rendelkezés az egészség témakörébe illő olyan bejegyzésekre vonatkozik, amelyek bizonyíthatóan félrevezethetők, szenzációhajhászok, ebből kifolyólag pedig haszontalanok a felhasználók számára. Azt is egyértelművé tette, hogy a háttérben dolgozó algoritmus révén a felhasználóknak semmit nem kell bekapcsolniuk, illetve az oldalon sem lesz vizuálisan érzékelhető változás.

Várhatóan kevesebb lesz azonban a hihetetlenül gyors fogyást ígérő bejegyzésekből, vagy az otthon elkészíthető „bőrrel csodákat művelő” kenőcsös, arctisztítós videókból. Az algoritmust egyébként nem most frissítette a Facebook, az új verzió már néhány napja él, de eddig vártak a bejelentésével.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?