Vízzel és orvosi felügyelettel készülnek a tanárok vizsgájára

Óvintézkedéseket hoz a tanügyminisztérium a pedagógusok versenyvizsgájára, a szabadon lévő iskolai állások betöltésére kiírt vizsgák alatt a jelölteknek ivóvizet és orvosi felügyeletet is biztosítanak – közölte vasárnap délután Ligia Deca.

A tanügyminiszter Facebook-oldalán figyelmeztetett arra, hogy az elkövetkező időszakban még extrém hőségre kell számítani, de a vizsgaközpontok elnökei arról biztosították, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak a felmérőre.

Illusztráció: Pexels

Deca közölte, hogy arra kérték az illetékeseket, hogy a helyi hatóságok segítségével biztosítsanak mobil légkondicionáló berendezést azokban a vizsgaközpontokban, ahol szükséges. „A kánikula miatt még azt is számításba vesszük, hogy egyes vizsgaközpontokon változtatunk, hogy a megfelelő klímával felszerelt tanintézetekben tartsák meg az írásbelit” – mondta, hozzátéve, hogy amennyiben bármely helyszín változik, arról a hétfői nap folyamán adnak ki tájékoztatást.

„Jelen pillanatban a vizsgán érintettek jólétét tekintjük prioritásnak” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy azon dolgozunk, hogy a versenyvizsgát a kánikula alatt is megfelelő körülmények között tudják megszervezni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?