A végleges tanári állásra pályázók 48 százaléka érte el a hetes osztályzatot

A rendes (végleges) tanári állásra pályázók közül több mint 12 ezren kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, 146-an 10-esre vizsgáztak – közölte kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A szaktárca vezetője a Facebookon gratulált az sikeresen vizsgázó tanároknak. Arról is tájékoztatott bejegyzésében, hogy ebben az évben 5163 betöltendő végleges tanári állást hirdettek meg, de ha elfogadják az új oktatási törvényt, akkor jövőre több mint 10 ezer állás lesz majd betölthető.

Ugyanakkor 4573 jelölt nem érte el 5-ös jegyet.

A legjobb eredményeket Kolozs, Beszterce-Naszód, Bákó, Neamţ, Arad, Prahova, Dâmboviţa megyében és Bukarestben érték el, itt a jelöltek több mint 50 százaléka megírta a 7-est.

A leggyengébb eredmények Călăraşi, Giurgiu, Tulcea és Mehedinţi megyében születtek, ahol a pályázók kevesebb mint 40 százalékának sikerült 7-esre vizsgázni.

Országos szinten 48,68 százalék a hetest elérő vizsgázók aránya, ami több mint 4 százalékponttal több, mint a tavalyi arány (44,47 százalék).

Ötös és hetes közötti jegyet a jelentkezők 32,91 százaléka kapott (tavaly ez az arány 35,49 százalék volt). Azoknak az aránya, akik nem írták meg az ötöst, 20,04 százalék, ami szintén jobb eredmény a tavalyihoz képest (23,06 százalék).

Cîmpeanu ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a sikertelenül vizsgázó (5-ös jegy alatt teljesítő) 4573 jelölt még mindig nagyon magas szám, és ezt erős figyelmeztető jelként kell kezelni.

Idén 146-an vizsgáztak tízesre, míg tavaly 130-an.

Az írásbeli vizsgára összesen 31 531-en jelentkeztek, de csak 27 148-an jelentek meg. A vizsgaközpontokban 24 843 dolgozatot osztályoztak, mivel 2223 vizsgajelölt visszalépett személyes vagy egészségügyi okok miatt, 47-et kizártak az írásbeliről, 35 dolgozatot pedig semmisnek nyilvánított a javítóbizottság eljárásbeli hibák miatt. A csalás vagy csalási kísérlet miatt kizárt személyek nem juthatnak pedagógusi álláshoz a 2022–2023-as tanévben.

Az óvásokat a megyei tanfelügyelőségek székhelyén lehet benyújtani vagy online elküldeni kedden, július 19-én 21 óráig, illetve szerdán, július 20-án 12 óráig. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 27-én teszik közzé. A rendes (végleges) tanári állás megszerzéséhez legalább 7-es jegyre van szükség.

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?