Visszavonta az USR a káros közigazgatási átszervezést előíró tervezetét
Az RMDSZ kérésére a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) visszavonta a közigazgatási átszervezésre irányuló tervezetét, amelyet korábban a parlamentben iktatott – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, közigazgatási szakpolitikus kedden Bukarestben.
A Szövetség közleményében a következőképpen idézik a politikust: „A romániai magyar közösség egységet és erőt mutatott fel december 1-jén, és ezzel az erővel a többségi politikai alakulatoknak is számolnia kell, nem dönthetnek rólunk nélkülünk. Ezzel az erővel kértük ma a parlamentben a közösségünk számára hátrányos előírásokat tartalmazó közigazgatási átszervezést előíró tervezet visszavonását, és az USR visszavonta a javaslatot.”
Amint arról korábban beszámoltunk, az USR-tervezetben fejlesztési régiónként összevonták volna a megyéket, így a jelenlegi 41 megye helyett 7 maradt volna, Bukarestben pedig megszűnt volna a hat kerületi önkormányzati képviselőtestület, a fővárost egyetlen főpolgármesteri hivatal és közgyűlés igazgatta volt. Az USR elképzelése szerint nem viselhetett volna városi rangot 20 ezer lakosnál kisebb település, a községeket pedig (több faluból) legalább 3000 lakossal lehetett volna kialakítani.
Eszerint a magyar többségű települések közül elveszítette volna városi rangját Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Nagykároly, Szalonta, Margitta, Szováta, Kovászna, Székelykeresztúr, Barót, Szentegyháza, Szilágycseh, Nyárádszereda, Székelyhíd, Erdőszentgyörgy, Borszék és Tusnádfürdő.
A tervezet a helyben maradó adóbevételek növelésével bátorította volna önkéntes egyesülésre a kisebb településeket. A települések fúzióiról helyi népszavazásokkal döntöttek volna.
Az RMDSZ korábban úgy fogalmazott, hogy az USR leporolta a Băsescu-féle közigazgatási átszervezés tervezetét és azt nyújtotta be a parlamentbe. Kifogásolták, hogy a tervezet több, Romániára és a magyar közösségre is káros előírást tartalmazott, továbbá azt eredményezte volna, hogy a helyi és megyei önkormányzati ügyintézés távolabb kerül az állampolgároktól.
CSAK SAJÁT