Az egykori termelőszövetkezek ingatlanjai alatti területre is kérhető a tulajdonjog

Elfogadta a képviselőház azt az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely értelmében a volt mezőgazdasági termelőszövetkezetek, korábbi gépipari központok, kézműves szövetkezetek épületeinek jelenlegi tulajdonosai a megyei földbizottságnál kérelmezhetik az ingatlan alatti területre a tulajdonossá való minősítésüket – írja közleményében az RMDSZ.

Mindez akkor igényelhető, ha a kérelmező tulajdonjogát és a mezőgazdasági nyilvántartásba való bejegyzését, valamint az ezzel járó adók és illetékek kifizetését igazolni tudja, az épülethez tartozó földterületre vonatkozó tulajdonjog nem lett más személy javára megállapítva, valamint ha a kérelem maximum két hektárnyi területre vonatkozik.

Illusztráció: Agerpres

Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, a törvénytervezet kezdeményezője elmondta: „Annak ellenére, hogy a jelenlegi földtörvény több mint 30 évvel ezelőtt lépett hatályba, még mindig hiányos, hiszen a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, gazdasági társulások, mezőgazdasági gépipari központok, valamint korábbi kézműves szövetkezetek ingatlan alatti földterületek tulajdonjogának rendezése kimaradt a joggyakorlatból. Erre a problémára sikerült megoldást találni, így ezentúl a fent említett ingatlanok jelenlegi tulajdonosai elindíthatják a tulajdonossá válással járó ügyintézést, majd folytathatják a tevékenységet, pályázhatnak fejlesztési forrásokra és új munkahelyeket teremthetnek” – emelte ki a képviselő.

A törvény hatálybalépését követő 6 hónapon belül az ingatlanok jelenlegi tulajdonosai személyesen vagy postai úton is kérelmezhetik a tulajdonba vételt az illetékes önkormányzatoknál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?