Visszatérnek a nézők a mozikba

Növekszik a hazai filmszínházak látogatottsága, a nézőszám közelíti, de még mindig nem érte el a világjárvány előtti, 2019-es szintet.

Tavaly 11,2 millió nézőt vonzottak be a filmek a mozikba országos szinten, ez 40 százalékkal több mint egy évvel korábban, de még mindig 15 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, derül ki a Cushman & Wakefiled Echinox ingatlanbefektetési tanácsadó cég elemzéséből.

Fotó: Pexels

A bevételek hasonlóan alakulnak, a pandémia előtti szintet ezen a téren sem sikerült még túlszárnyalni, holott időközben növekedett a mozijegyek átlagára is. A filmszínházakat működtető vállalatok tavalyi bevétele két és félszer volt nagyobb, mint egy évvel korábban, elérte a 246,2 millió lejt, azaz mintegy 50 millió eurót. Ez a bevétel 7 százalékkal marad el a 2019-estől, amikor 265 millió lejes (56 millió euró) rekordbevétel folyt be a mozik kasszájába. Ebben az időszakban a jegyek ára 9 százalékkal nőtt, a 2019-es átlag 20 lejről 21,9 lejre.

A piacot egyértelműen a többtermes plázamozik uralják, a látogatottság és a bevétel 96 százalékát ezekben mérték.
A legtöbb látogató természetesen a bukaresti mozikban volt, a fővárosi filmszínházakban tavaly összesen 3,5 millió néző volt, Kolozsvár a második ebben a rangsorban, valamivel több mint 715 ezer nézővel, majd Konstanca és Temesvár következnek. A négy nagyváros összesíti az országos kereslet közel felét, a 49,6 százalékát.
A filmszínházak látogatottságára és bevételére vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a plázák ismét a szabadidő eltöltésének fontos helyszíneivé váltak, állapítják meg az elemzésben. A hazai mozik több mint 96 százaléka a bevásárlóközpontokban található, és a következő időszakban az infrastruktúra további bővülése várható. Az ország 41 megyéje közül tavaly 32-ben volt legalább egy multiplex mozi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?