Virtuális sétán járhatják be a Fogarasi-havasokat a természetbarátok

A Kárpátia Természetvédelmi Alapítvány a napokban indította el Románia első virtuális kiállítását, amelyen a Fogarasi-havasok hegyi ösvényeit, csúcsait, rétjeit online tekinthetik meg az érdeklődők – tájékoztat közleményében a szervezet.

A Fogarasi-havasokról szóló virtuális galéria az alapítvány azon törekvéséből született, hogy a Fogarasi-hegység szépségét mindenhonnan elérhetővé tegyék az utazók számára. Az alapítvány célja ugyanakkor, hogy a havasok természetvédelmi szempontból minél jobb állapotban maradjanak meg a következő generációknak, illetve fenntartható fejlesztési projektek által maradjon zöld zóna Kelet-Európában.Fotó: carpathia.org

A kiállításon hét tematikus szobát lehet bejárni, a látogatók asztali számítógépen vagy telefonon barangolhatnak az erdők, az alpesi legelők, a hegycsúcsok, a növényvilág, az állatvilág, a vizek és a közösségek között, és meghallgathatják az ehhez fűződő történeteket – írják a kezdeményezők, az alapítvány honlapján található leírásban.

A képek, amelyeket közben megcsodálhatunk, Dan Dinu természetfotós Fogarasi-havasokat bemutató albumából származnak. Minden pillanatfelvételt a természetben rögzített hangok kísérnek, a patakok csobogástól egészen a szél susogásáig – teszik hozzá a projekt készítői. A Fogarasi-havasok szépségeit bemutató virtuális kiállítás EZEN a linken érhető el.

Kapcsolódók

Kimaradt?