Világszerte nő a médiára nehezedő politikai nyomás

Világszerte egyre növekszik a médiára nehezedő politikai nyomás, miközben a fél világon választások lesznek idén – hívta fel a figyelmet a sajtószabadság világnapján a Riporterek Határok Nélkül (RHN) szervezet, amely idén is közzétette éves sajtószabadság-jelentését.

A Riporterek Határok Nélkül 22. jelentése szerint továbbra is Norvégiában a legkedvezőbb a média helyzete, míg az utolsó, 180. helyet Eritrea foglalja el, Szíria után – írja összefoglalójában az Agerpres.

Románia négy helyet javított 2023-hoz képest, így az idei jelentésben a 49. a listán. Az RHN szerint „Romániában sokszínű és viszonylag pluralista a médiatér, ami termékeny talajt biztosít a közérdekű tényfeltáró anyagok számára. Azonban a médiafinanszírozás átláthatóságának hiánya – különösen az állami finanszírozásoké –, valamint a piaci nehézségek aláássák a tájékoztatás megbízhatóságát és a médiába vetett bizalmat” – tették hozzá.

Fotó: Pexels

Idei jelentésében a szervezet kiemeli, hogy „a nemzetközi közösségből hiányzik a politikai akarat az újságírók védelmére vonatkozó elvek végrehajtására” Gázában. Azt írják, több mint 100 palesztin újságírót ölt meg az izraeli hadsereg, közülük legalább 22-t munkavégzés közben.

Az RHN arra is rámutat, hogy „aggasztóan csökken” a média függetlenségének támogatása és tiszteletben tartása, miközben 2024-ben világszerte választásokat szerveznek.

A jelentés szerint a világ országainak több mint háromnegyedében a politikai szereplők állandó résztvevői a propaganda- vagy dezinformációs kampányoknak. Ez a részvétel 31 országban „szisztematikus” az RHN szerint.

Sajtószabadság tekintetében a legnagyobb visszaesés a tálibok vezetése alatt álló Afganisztánban (178. hely, 26 helyet csúszott vissza), Togóban (113. hely, 43 helyet csúszott vissza) és Ecuadorban (110. hely, 30 helyet csúszott vissza) tapasztalható. Ezzel szemben javult a helyzet Chilében (52. hely, 31 helyet javított), Brazíliában (82. hely, 10 helyet javított) és Lengyelországban (47. hely, 10 helyet javított) – idézte a jelentés adatait az AFP.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?