FRISSÍTVE - Vezérkari főnök: Romániának felkészültnek kell lennie, eszkalálódhat az ukrajnai helyzet

Gheorghiță Vlad vezérkari főnök szerdán kijelentette, hogy a védelmi minisztérium azzal forgatókönyvvel is számol, amely szerint rosszabbra fordulhat az ukrajnai helyzet. Hozzátette: Romániának katonai szempontból felkészültnek kell lennie. FRISSÍTÉS: Az államfő szerint Romániát nem fenyegeti „semmiféle közvetlen veszély".

„Az általunk készített előrejelzés olyan forgatókönyveket is tartalmaz, mint a konfliktus eszkalációja, beleértve a katonai jellegűeket is. Továbbra is a védekező képesség általi elrettentésre helyezzük a hangsúlyt” – idézte Gheorghiță Vlad sajtónyilatkozatát a Digi24. A tábornok az év elején azt mondta, a lakosságnak fel kell készülnie egy esetleges háborúra.

Az államfő szerint Romániát nem fenyegeti „semmiféle közvetlen veszély", nincsenek arra vonatkozó jelzések, hogy támadás vagy más „nemkívánatos esemény" készülne az ország ellen. Klaus Iohannis újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, a hadseregnek minden lehetséges helyzetre fel kell készülnie. „Az összes információnk arra mutat, hogy Románia biztonságos ország, az embereknek nem kell félniük, de természetesen mindig fel kell készülni a váratlan eseményekre" - idézte az Agerpres az államfőt. Forgatókönyv készült a háborús helyzet súlyosbodására Fotó: a Defense Romania Facebook oldala

Hozzátette, nincs semmi ok a pánikra, NATO-tagsága révén olyan biztonsági garanciákat élvez az ország, mint még soha a történelem folyamán. „Nagyon-nagyon fontos megérteni, hogy nem vagyunk egyedül, szövetségeseink segítségével megbirkózunk minden helyzettel. Nincs semmiféle jelzés arra vonatkozóan, hogy támadás vagy egyéb nemkívánatos esemény veszélye fenyegetné Romániát" - szögezte le Klaus Iohannis.

Klaus Iohannis államfő a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott május eleji washingtoni megbeszélést követően kijelentette, Románia nyitott arra, hogy átadjon egy Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának, de erről a Legfelsőbb Védelmi Tanács illetékes dönteni. Romániának jelenleg négy Patriot légvédelmi rendszere van, amelyből az egyik már működik, egy másik majdnem működőképes, két továbbinak pedig folyamatban van a működésbe helyezése. 

Mint arról beszámoltunk, Konsztantyin Dolgov szenátor, az orosz Föderációs Tanács tagja, a Oroszország ENSZ-nél akkreditált állandó képviselőhelyettese rakétatámadással fenyegetette meg Romániát és Lengyelországot arra az esetre, ha bármelyikük „önveszélyes lépésre" szánja el magát azzal, hogy Ukrajnának légvédelmi rendszereket biztosít román vagy lengyel területről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?