Veszélyben a vasutasok fizetése, a szakszervezet szerint lebénulhat a rendszer

A kormánytól várnak megoldást.

A vasutasok szakszervezete közleményben figyelmeztette a kormányt arra, hogy a román vasúttársaság nem fogja tudni kifizetni az alkalmazottak bérét, ha nem hagyják jóvá a 2026-2030-as időszakra vonatkozó tevékenységi- és eredményességi megállapodást. Azt, amit korábban a igazságügyi minisztérium visszaküldött, mert a vasúti infrastruktúra fejlesztési stratégiára vonatkozó kormányhatározat előtt nem dönthetnek róla.

Veszélyben a vasúti szállítás | Illusztráció: vasútasok szakszervezete/Facebook

„Olyan abszurd helyzetbe kerültünk, hogy az állam köteles biztosítani a vasúti infrastruktúra működését, de saját eljárásai és adminisztratív késlekedése miatt veszélybe került azoknak az embereknek a fizetése, akik a vasutat működésben tartják” – fogalmaztak a közleményben, amit a vasúttársaság ügyvezetésével folytatott csütörtöki találkozójukat követően hoztak nyilvánosságra.

Hangsúlyozták: nem az alkalmazottak a felelősek a kialakult helyzetért, mégis több ezer család maradhat jövedelem nélkül. „Amennyiben a béreket nem fizetik ki, fennáll a kockázata annak, hogy az alkalmazottak elutasítják a munkavégzést, ami súlyosan felboríthatja, akár le is állíthatja a vasúti szállítást” – mutattak rá a következményekre. Nyomatékosították, hogy ez nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés, és arra kérik a kormányfőt és a szállításügyi minisztert, hogy sürgősen lépjenek közbe a szükséges iratok jóváhagyása érdekében, hogy garantálják a fizetések időben történő kifizetését.

„Nem normális, hogy a vasutasok, miután elvégezték a munkájukat, a fizetésükre várjanak, amíg az állami intézmények egymás között küldözgetik a dokumentumokat” – fogalmazott a szakszervezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?