A helyi önkormányzatokhoz kerül a szállításügyi minisztérium 15 kórháza

A kormány megkezdi a szállításügyi minisztérium alárendeltségében lévő 15 kórház irányításának átutalását a helyi önkormányzatok hatáskörébe – döntött Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormányzati és helyi döntéshozókkal tartott pénteki találkozón.

A folyamat első szakaszát a Marian Neacşu kormányfőtitkár által koordinált tárcaközi bizottság fogja irányítani – tájékoztatott a kormány. A testület fő feladata az átszervezéshez szükséges jogi keret kidolgozása lesz.

Fotó: a nagyváradi vasutas (CFR) kórház

A második szakaszban az illetékeseknek arról kell meggyőződniük, hogy a helyi hatóságok rendelkeznek-e a szóban forgó kórházak működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges erőforrásokkal. A kormány fontos szerepet szán ebben a szakaszban az orvostudományi egyetemeknek, amelyeknek a padjaiból kikerül majd az illető egészségügyi intézmények személyzete.

A tanácskozáson Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, valamint a fejlesztési, az oktatási és a munkaügyi minisztérium, illetve az orvosi egyetemek képviselői is részt vettek.

Kapcsolódók

Kimaradt?