A belügyminiszter és a kormányfő szigorítana az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetéseken

Lucian Bode belügyminiszter kedden bejelentette, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnökkel közösen törvénytervezetet nyújtott be a szenátusba, amely harmadával emelné az erőszakos bűncselekményekért kiszabható büntetési tételkereteket.

A büntetőtörvénykönyv tizenegy cikkelyén módosító tervezet értelmében szigorúbb büntetőjogi besorolás alá kerülnének a súlyos érzelmi és szociális következményekkel járó bűncselekmények, ezáltal pedig növekedne az állampolgárok biztonsága és védelme – írta Lucian Bode a Facebookra.

A miniszter szerint ütlegelés, testi sértés, halált okozó ütlegelés vagy bántalmazás, illetve zaklatás esetén súlyosbítanák a büntetéseket. A tervezet egyharmadával emelné meg a szóban forgó bűncselekményekért kiszabható büntetési tételkereteket. A zaklatás bűncselekménye esetében akkor nőne harmadával a büntetés, ha a zaklatás áldozata kiskorú – tette hozzá a belügyminiszter.Lucian Bode belügyminiszter és Nicolae Ciucă miniszterelnök egy korábbi ajtótájékoztatón | Fotó: Agerpres

A tervezet növelné a kiszabható maximális börtönbüntetést garázdaságért, illetve tömegverekedésért is. A kezdeményezők ugyanakkor kivonnák a büntethetőség alól a közterületen gyakorolt jogos önvédelmet. „Az embereknek akkor is joguk van megvédeni magukat, ha nem a saját otthonukban, hanem közterületen éri őket támadás. Ezért a jogos önvédelem vélelmének hatálya kiterjedne nemcsak a magánlakásra, hanem az utcára is” – írta Bode.

A javaslat mindemellett kizárná a hatósági közeg elleni erőszak és az igazságügyi hatóság ellen alkalmazott erőszak bírsággal történő szankcionálásának lehetőségét; ezeket a bűncselekményeket kizárólag szabadságvesztéssel büntetné.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?