Véradásra buzdítanak a marosvásárhelyi diákszövetségek

Közös véradásra buzdító kampányba fogott a marosvásárhelyi magyar és román diákszövetség. Az akció célja, hogy minél többen menjenek el vért adni, mivel folyamatosan szükség van a vérkészletek pótlására.

A román hallgatók mellé csatlakozó Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség korábban külön is szervezett egy véradásra buzdító akciót.

„A segítségnyújtás nem nemzetiségi kérdés, ezért is csatlakoztunk a román kollégákhoz. Nagy szükség van a vérellátó központokban a véradásra, és különösen a koronavírus ellen beoltott személyek vérére” – jelentette ki a marosvásárhelyi rádiónak Varga László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke.

Mint mondta, megpróbálnak minél több magyar, illetve román hallgatót bevonni az akcióba attól függetlenül, hogy a magyar vagy a román diákszövetségben tevékenykedő önkéntesről vagy aktív tagról van szó.Fotó: unsplash/LuannHunt

A projektekről Varga László úgy nyilatkozott a decemberi hónap eddig jól sikerült. Mint mondta, a 18. egyetemi nyílt napok mellett több kisebb projektje is fut jelenleg a diákszövetségnek, ilyen például a gyógyszerészklub hétvégi összerázója vagy a diákszövetség által szervezett sítábor.

Hangsúlyozta, decemberben tartják meg az első MOGYI-próbafelvételit, amely során a diákszövetség tagjai iskolákba mennek el, hogy segítsenek a diákoknak a felvételire való felkészülésben, illetve felmérik az egyetemre készülő diákok tudásszintjét.

A jövőbeli tervekről kifejtette, megtartják a 29. Tudományos Diákköri Konferenciát, amely bár témájában az orvostudományt érinti, de a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjait is bevonják a szervezésbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?