Véglegesítő vizsga: több mint 9500 pedagógus vesz részt

A pedagógusok országos véglegesítő vizsgáját tartják kedden 9 órától 42 vizsgaközpontban, minden megyében egy-egy helyszínen. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint több mint 9500 jelölt részvételére számítanak a több mint 9900 beiratkozottból, akik több feltételt kellett együttesen teljesítsenek ahhoz, hogy az írásbeli vizsgán részt vehessenek, írja az Agerpres.

Azok a pedagógusok véglegesítő vizsgázhatnak, akik legalább egy év szakirányú tanítási gyakorlatot szereztek, az aktuális tanévre „Jó” vagy „Nagyon jó” minősítést kaptak, az osztálytermi ellenőrzések és a szakmai portfólió értékelése során legalább 8-as átlagot értek el, és egyik vizsgarészen sem kaptak 7-esnél alacsonyabb jegyet.

Aki sikeresen vizsgázik, kilép a kezdő státuszból. | Fotó: Pexels

Az írásbeli vizsga 9 órakor kezdődött és 4 órán át tart, bizonyos különleges esetekben (például vak, gyengénlátó vagy más látássérüléssel élő vizsgázók esetében, illetve, ha a vizsgát egy más szakterületű asszisztens tanár diktálás útján segíti) 1–2 órával meghosszabbítható – közölte az oktatási minisztérium.

A 99 vizsgatárgy tételének kidolgozását, szükség esetén kisebbségi nyelvekre fordítását, a javítókulcsok elkészítését és a vizsga után történő közzétételét az Országos Tantervi és Értékelési Központ végzi. Az írásbeli vizsga után a tételeket és javítókulcsokat 15 órakor teszik közzé a hivatalos weboldalon és a vizsgaközpontok hirdetőtábláin.

A leggyakoribb szakterületek és tantárgyak: óvodai nevelés román nyelven – 2518 jelentkező; elemi oktatás román nyelven – 1632 jelentkező; testnevelés és sport – 751; pszichopedagógiai tanácsadás – 408 jelentkező.

Az összes vizsgahelyszín – beleértve a dolgozatírást és a vizsgabizottságok munkáját végző termeket is – videókamerás megfigyelés alatt áll. Az írásbeli dolgozatokat digitálisan értékelik, országosan kialakított szakmai központokban. Az első eredményeket július 15-én teszik közzé, a vizsgaközpontokban és a vizsga hivatalos weboldalán. A fellebbezéseket július 15-én 20:00 óráig, valamint július 16-án 12:00 óráig lehet benyújtani a vizsgaközpontokban. Online is benyújthatók az iskolai felügyelőségek által megadott e-mail címeken.

A végleges eredményeket július 21-én teszik közzé, a központokban és az interneten. Ezeket miniszteri rendelettel erősítik meg július 24. és augusztus 14. között. A vizsga sikeres teljesítéséhez legalább 8-as átlag szükséges. A vizsgát sikeresen teljesítők megszerzik a jogot arra, hogy pedagógusként tevékenykedjenek a közoktatási rendszerben. A véglegesítő vizsga sikeres letétele után kilépnek a „kezdő tanár” státuszból, és a szakmai fejlődés felsőbb szintjeire léphetnek – közölte az oktatási minisztérium. A véglegesítő vizsga legfeljebb három alkalommal tehető le térítésmentesen.

A keddre előrejelzett kánikula miatt az Oktatási és Kutatási Minisztérium arra kérte a megyei tanfelügyelőségeket, hogy tegyenek meg minden szükséges szervezési intézkedést az optimális vizsgafeltételek biztosítására. Ennek érdekében a vizsgahelyszíneken megfelelő légkondicionáló rendszereknek kell működniük, biztosítani kell az ivóvizet a vizsgázók és a bizottsági tagok számára, továbbá orvosi felügyeletnek is rendelkezésre kell állnia a vizsga teljes ideje alatt. Ezen kívül más logisztikai intézkedések is megtehetők a formális kereteken belül a vizsga megfelelő lebonyolításának biztosítására. Kedden, 8:00 és 17:00 óra között a minisztérium ingyenesen hívható zöld számot biztosít: 0800801100, amelyen be lehet jelenteni az esetleges problémákat az írásbeli vizsga lebonyolítása során.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?