Véget vetnek a száguldozásnak: hatszáz sebességmérő kamerát szerelnek fel a legforgalmasabb országutakon

Ettől a hónaptól kezdve nehéz idők jönnek az agresszív sofőrökre. A közlekedési törvénykönyvet kormányrendelettel fogják módosítani – mondta Lucian Bode belügyminiszter a Digi24-nek adott interjúban. Közölte: a belügyminisztérium idén 600 fix radarkamerát  telepít az ország legforgalmasabb útjaira: a 7-es és 1-es országútra, valamint Bukarestet Konstancával összekötő autópályára.

A belügyminiszter szerint a kamerák 12 millió euróba kerülnek, és felszerelésük, illetve üzembe helyezésük része azon törekvésének, hogy 2025-ig 25 százalékkal csökkentsék a közúti balesetek számát.

Lucian Bode közölte, január végére szeretnék elfogadni a sürgősségi kormányrendeletet, egyébként pedig már rendelkezésükre áll az a felhatalmazó rendelet, hogy ilyen értelemben módosításk a közlekedési törvénykönyvet. „Az összes rendelkezésre álló szankciós lehetőséggel előállunk az idei év folyamán” – nyomatékosította Bode.

Így néz ki, amikor a rendőrségi taffipax valakit bemér az ötvenes szakaszon óránkénti 181 kilométeres sebességgel | Fotó: Maros Megyei Rendőrség

Elmondása szerint az idei országos költségvetésben már szerepel, hogy 600 megfigyelő kamerát telepítenek három romániai főútvonalon, kiváltképp azokon a szakaszokon, ahol rendszeres a sebesség túllépése és emiatt is fokozott a balesetveszély. Az 1-es országúton főleg a Prahova-völgyében szerelnek fel intelligens kamerarendszert, a 7-es országúton az Olt-völgyében, illetve a Bukarest és Konstanca közötti A2-es autópályán telepítenek fix kamerákat.

„A 600 kamerából 400 modern, amely le tudja olvasni a rendszámot, és automatikusan továbbítja a diszpécsernek, ha például az autó nem rendelkezik műszaki engedéllyel" – közölte a belügyminiszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?