Van gázuk, de mégsincs, mert más égeti – közösen készülnek pályázni a Szilágy megyeiek

A földgázhálózati lefedettséget illetően egyáltalán nem rózsás a helyzet Szilágy megyében, de az ország többi megyéjében is sok a gond – vonták le a következtetést a szilágysági polgármesterek a Lucian Bode belügyminiszterrel folytatott múlt heti tárgyalást követően.

A gázhálózat bővítésére, bevezetésére óriási a kereslet, a találkozón jelen volt a megye szinte összes polgármestere, jelezve, a beruházásokra nagy az igény, mert mindössze a megyeközpontban, a városokban és néhány községközpontban van gázszolgáltatás.

Nagy a lemaradás a szomszéd országokhoz viszonyítva is

Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, a községek egyesületének Szilágy megyei vezetőségi tanácsának titkára, az országos elnök kisebbségekért felelős személyi tanácsadója elmondta, Szilágyperecsen minden utcájában, kis sikátorában 2012 novemberétől van földgáz, kivéve a romatelepet, mert ott nem volt rá kereslet. A megye Szamos-menti településein is biztosított a gázellátás, mert ott halad el a fővezeték. A jelenlegi helyzet viszont nem kedvező a többi település számára.

Boncidai Csaba szilágyperecseni polgármester nehezményezi, hogy az országban viszonylag jelentős a gázkitermelés, a lakosságnak mégsem elérhető az | A szerző felvételei

„Azt mondhatnánk, hogy megtudtuk, mink van és mégsincs, ugyanakkor azt is, hogy mink van, ami nem kellene hogy legyen. Megtudtuk, hogy az országban van gázkitermelés, nagyrészt mégsem mi értékesítjük, nem mi használjuk fel az iparban vagy távfűtésben, hanem a szomszédos országok” – nyilatkozta a polgármester. Ugyanakkor, míg Magyarországon a lakosság 92 százalékának biztosított a gázellátás, Romániában ez az arány csak 36 százalék, annak ellenére, hogy Romániához képest Magyarországon sokkal kevesebb földgázt termelnek ki.

Lucian Bode miniszter a találkozón arra bíztatta a polgármestereket, nyújtsák be pályázataikat a gázbevezetésre, illetve a hálózat bővítésre, mert csak így kaphatnak a jövőben támogatást. Ez viszont nem jelenti azt, hogy mindenki, aki jelentkezik, nyer is, mert a rendelkezésre álló keretből jelen esetben megyénként legtöbb egy pályázó részesülhet finanszírozásban, bár lehetséges, hogy lesz olyan megye, ahonnan nem pályáznak, ellenben előfordulhat az is, hogy ugyanazon megyéből többen is igényelnek támogatást.

Egyesületbe tömörülve pályáznak a kisebb községek

A Zilahon tartott miniszteri tárgyaláson jelen volt az állami gázszolgáltató cég vezetője is, aki arra kérte a polgármesteri hivatalok képviselőit, hogy a gázbevezetést illetően nyújtsák be a megvalósíthatósági tanulmányokat, mert azok függvényében határozzák majd meg a fővezeték hozamát.

Szilágy megyében 2017. óta 32 község nyújtotta be igényét a földgázra, a kisebbek, ahol a háztartások száma nem haladja meg az 1200-at, egyesületbe tömörültek, így pályáznak, a nagyobbak pedig egyénileg.

A Dobrai Ferenc által vezetett Haraklány községe egyedül pályázik a rendszer kiépítésére

A Berettyó menti településeket képviselő ADI-Valea Barcaului Egyesület tizenegy községet foglal magában, ebből kilencen kérelmezik a gázhálózat bevezetését. Mate Radu, Szilágynagyfalu polgármestere, az egyesület elnöke elmondta, folyamatban van az előtanulmány elkészítése, és a községek – köztük Szilágynagyfalu, Kárásztelek, Kémer, Szilágybagos, Ipp – azért társultak, hogy nagyobb eséllyel pályázzanak. 9870 háztartás, 173 intézmény és 238 kereskedelmi egység kérelmezte a földgáz bevezetését, a települések közötti távolságot is felmérték, ez is szerepel az előtanulmányban.

A megye egyik legnagyobb községének, Haraklánynak a polgármestere, Dobrai Ferenc egyénileg pályázott, náluk 1700 kérelmező van – tudtuk meg a községvezetőtől. „A földgáz bevezetése kulcsfontosságú, mert a lakóknak könnyebb lenne gázzal fűteniük, mint fával vagy drága árammal. Nekünk önkormányzatként az a feladatunk, hogy a kéréseket a lehetőségekhez mérten teljesítsük, de ehhez pályázati kiírásokra, lehetőségekre van szükség” – nyilatkozta a polgármester.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?